• „A rendező és a producer vállt vállnak vetve készíti a filmet” – Interjú Mécs Mónika producerrel

    2022.04.23 — Szerző: Werner Nikolett

    A nemzetközi filmproducer, Mécs Mónika újra Enyedi Ildikóval dolgozott: a Simon mágus, a Bűvös vadász és a Testről és lélekről után elkészült legújabb közös munkájuk, A feleségem története. Mécs Mónikával beszélgettünk lehetőségekről, Oscar-díj-jelölésekről és az Inforg-M&M Filmről.

  • Mécs Mónika
    Mécs Mónika

    A feleségem történetéről méltató kritikák tucatját jelentette meg a sajtó, a filmről szóló tudósításokban pedig azt is olvashattuk, hogy rengeteg munkaóra volt a projektben.

    Visszatekintve nagy menet volt ez mindannyiunknak. A film elkészítése Enyedi Ildikó régóta dédelgetett terve volt, közel harminc éve szerette volna először feldolgozni Füst Milán A feleségem története című regényét, miközben előtte több neves filmrendező is vászonra akarta vinni ezt a művet. Ildikó kitartó volt, többszöri nekifutás után végül az Inforg-M&M Filmmel tudta tető alá hozni az elképzeléseit. A forgatást hosszú előkészítési folyamat előzte meg, amely során egyeztettünk a külföldi koproducerekkel, felosztottuk, ki mit csinál, és milyen módon támogatja a produkciót. Mivel egy kosztümös filmről beszélünk, rengeteg szereplőt, forgatási helyszínt, korabeli öltözetet és egyéb ügyet kellett fixálni, egyeztetni.

    Olyan volt, mintha egy sok-sok apró darabból álló puzzle felett ültünk volna.

    A filmet szerencsére még a járvány előtt leforgattuk, így csak az utómunkát érintette a Covid, ami kisebb fennakadást és csúszást is okozott, de mindig megoldottuk az egymás után felmerülő kihívásokat.

    Hogyan befolyásolta a munkát, hogy négy ország dolgozott együtt a közös produkción?

    A magyar–német–olasz–francia film stábjának jelentős része magyar volt, akikkel együtt utaztunk a forgatásra Hamburgba és Máltára. Illetve a film nagy részét itthon forgattuk. Mivel négyoldalú koprodukcióról volt szó, ezért bizonyos feladatköröket felosztottunk a részt vevő országok között, más munkákat viszont közösen láttunk el, például együtt finanszíroztuk a filmet. Ez egyszerre jelentett könnyebbséget és nehézséget. Minden koproducernek a saját területén kellett felhasználnia az általa hozott pénzt, azaz a saját színészeire, munkatársaira, forgatási helyszíneire költenie. Európa-hírű, elfoglalt színészekkel dolgoztunk (például Lea Seydoux-val, Louis Garrell-lel, Gijs Naber-el, Ulrich Matthes-szel stb.), így a színészegyeztetés is komoly kihívás volt.

    Mécs Mónika és Enyedi Ildikó a máltai forgatáson  Fotó: Csata Hanna
    Mécs Mónika és Enyedi Ildikó a máltai forgatáson
    Fotó: Csata Hanna

    A rendező viszont egy volt. Enyedi Ildikóval gyakran dolgozol együtt, és azt tudjuk, hogy a rendezők sokszor állandó színészekkel alkotnak. A producer is állandó rendezővel működik együtt a különböző produkciókban?

    Általában igaz a filmszakmára, hogy akik egyszer jól tudnak együtt dolgozni, azok a későbbiekben is együttműködnek. A rendező és a producer vállt vállnak vetve készíti a filmet, szoros csapatmunkában, ez a munkakapcsolat pedig kölcsönös bizalmon és egyfajta rugalmasságon alapul. Mondhatnám azt is, hogy

    kell egy bizonyos alkotói kémia a filmkészítők között, a stáb többi tagjával is.

    Nálunk ez jól működik. Ildikó hosszú kihagyás után a Testről és lélekről forgatókönyvével minket, az Inforg-M&M Filmet kereste meg. Ez volt az első közös munkánk, ahol jól összecsiszolódtunk. A film beteljesítette a legtitkosabb vágyainkat: Arany Medve-díjat nyert a Berlinalén, és Oscar-jelölést is kapott.

    Az új filmetek szakmai visszhangja sincs messze a filmvilág csúcsától. Hogy lehet, hogy elmaradt az Oscar-jelölés?

    Önmagában már az komoly elismerés, hogy A feleségem történetét a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be. Felemelő érzés volt átélni, ahogy a film végén kétezer-háromszáz ember hosszú percekig állva tapsolt. Éreztük, hogy a hosszú és rögös út végére értünk, és a film megérkezett oda, ahova szántuk, a nemzetközi nagyközönség elé. A célunk az volt, hogy ezzel a koprodukcióval minél több nézőhöz eljuttassuk Füst Milán méltán híres regényét. Így, hogy a világ egyik legjelentősebb filmfesztiválján bemutatták a könyvadaptációt, már nyertünk. Az Oscar-díjra egészen egyszerű ok miatt nem jelölték: a szabályok szerint az az alkotás nem indulhat a legjobb nemzetközi játékfilm-kategóriában, amelyikben több mint ötven százalékban angolul beszélnek. Mivel A feleségem történetében nagyrészt angolul beszélnek, elesett attól a lehetőségtől, hogy a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában indulhasson, csak az angol nyelvű filmek között vetíthették. Tárgyalások folynak amerikai forgalmazókkal, tőlük is függ a film amerikai forgalmazása és a további sorsa.

    Mécs Mónika  Fotó: Pozsonyi Janka
    Mécs Mónika
    Fotó: Pozsonyi Janka

    Az első céged támogatta Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascal című alkotását, ami érthetetlen okokból nem nyerte el a széles közönség tetszését. Minden művészfilm egyformán nagy kockázattal jár?

    Az említett filmnél koproducerek voltunk, azt viszont én sem értem, hogy ez a minden szempontból szépen felépített mű miért nem jutott messzebb.

    Örök rejtély, hogy melyik film milyen utat jár be, és ha nem jár be nagy utat, vajon miért nem, annak ellenére, hogy jó alkotás.

    Ezen én is szoktam törni a fejem. Talán itt is igaz, hogy szerencse is kell hozzá, hogy jó időben jó helyen legyen.

    Talán azért, mert nem tömegfilm? Ellenben egy hollywoodi mozival…

    Nyilván egy hollywoodi blockbustert többen megnéznek, mint egy európai art house filmet. Míg az egyik a tömegekhez, a másik rétegközönségnek szól. Amerikában jóval nagyobb büdzséből dolgoznak, míg nálunk, Európában a pályázó producerek szedik össze sok helyről a támogatást. A legtöbb európai filmalap esetében van egy támogatási plafon, amelynél többet nem lehet kapni egy adott projektre. Továbbá míg nálunk pályázati alapon döntenek a filmekről, addig a tengerentúlon stúdiórendszer van, és sokkal nagyobb pénzeket mozgatnak a filmszakmában. A piacuk is nagyobb és inkább bevételorientált, míg Európában elsősorban art house, azaz szerzői filmek készülnek, szem előtt tartva az értékteremtést és a művészeti szempontokat. Ezek a filmek pedig nagy valószínűség szerint nem térülnek meg, míg az amerikaiak igen. Ha nem, akkor baj van. Persze, ugye, az is kérdés, hogy mi az érték.

    Min dolgozol most?

    Fliegauf Bencével dolgozunk a legújabb filmtervünkön, a Csontláz című projekten, a forgatókönyvének a végleges verziója hamarosan elkészül. A Csontláz meghívást kapott a Berlinale Co-Production Marketre, ahol a fesztivál bábáskodik afölött, hogy egy általuk ígéretesnek tűnő filmterv megvalósulhasson. Több száz nemzetközi jelentkezés közül válogatták be abba a tizenkilencbe, amelyek most a Berlinálén találkozhatnak leendő koproducereikkel. Így gyakorlatilag egész nap különböző országok producereivel tárgyaluk öt napon keresztül. Rengeteg érdeklődő van Amerikától egészen Új-Zélandig. Egyre több olyan film készül, amely a szerzői és a zsánerfilm határán mozog. Az a cél, hogy minél szélesebb közönséghez jusson el ez az alkotás.

    bb


  • További cikkek