• „Az ember strandra jár” – Martin Parr: Strand az egész világ című kiállítása a Műcsarnokban

    2022.04.22 — Szerző: Dobri Imre

    Ugyan messze még a nyár, mégis kinézhetünk már a strandra, ha nem is közvetlenül, de Martin Parr több évtizednyi fotóin keresztül. Nem turisztikai álomutazás, hanem a hétköznapok kissé bizarr és megkapó pillanatai, no meg a színes fotózás érdekességei egy helyen.

  • Enteriőrfotó a Martin Parr: Strand az egész világ című kiállításról (Műcsarnok, 2022. március 25.)  Kép forrása: MTI/Illyés Tibor
    Enteriőrfotó a Martin Parr: Strand az egész világ című kiállításról (Műcsarnok, 2022. március 25.)
    Kép forrása: MTI/Illyés Tibor

    A Műcsarnok mindent megtesz a strandhangulat felidézéséért, a kiállítás két terme közti átjáró egy csíkos öltözősátrat idéz, sőt még nyugágyakba is fekhetünk a tárlaton, lehunyt szemmel magunkban ringatózva. A képeken keresztül pedig szétnézhetünk a világ minden tájának fürdőhelyein, az albioni Brigthontól Japán fedett műstrandjain keresztül Dél-Amerika legismertebb partszakaszaiig.

    NAGY-BRITANNIA, Anglia, New Brighton (1985, pigment print)  Kép forrása: © Martin Parr/Magnum Photos
    NAGY-BRITANNIA, Anglia, New Brighton (1985, pigment print)
    Kép forrása: © Martin Parr/Magnum Photos

    Martin Parr persze nem reklámfotós vagy bulvártartalom-gyáros, hanem az egyik legismertebb fotóművész, a Magnum Photos „sztárja”, már ha van ilyen, mindenesetre világhíres fotográfus. „Sztárfotósnak” lenni mostanában annyit tesz, hogy valaki híres és/vagy szép embereket fényképez, hogy azok még szebbnek tűnjenek, és ettől még híresebbek legyenek, vagyis a bulvár önfenntartó és öngerjesztő rendszerének egyik fő alapanyaggyártója, beszállítója, egyúttal mellékszereplője. Ez egy külön iparág – sokan megélnek belőle, és még többen fogyasztják: uniformizált, olcsó és könnyen emészthető, bőven van rá kereslet. Aki egyforma szeretne lenni, az szereti az egyformaságot. A fotóművészet azonban valami teljesen más, és ez nem csupán esztétikai kérdés.

    Parr gyűjteménye nem turisztikai bemutató, idilli tájak, nyaralásra hívogató érintetlen tengerparti homok és romantikus naplemente, hanem a strand és közönségének pőre valósága az elkapott pillanatok többértelműségét megteremtő gondos kompozíciókban.

    Sokszor a giccsre is reflektál, vagy az elképzelt tengerparti álomvilág hamisságát felfedve lép egyet hátra, és örökíti meg a partok hétköznapiságát vagy éppen a magukat fotózkodós pózba merevítő strandolók erőltetett közhelyességét. Minden fényképe egy-egy történet kezdete – félbemaradt mozdulatok, véletlen találkozások, önkéntelen gesztusok kimetszve az időből.

    A Műcsarnok kiállítása Parr saját válogatásában mutatja be majd negyven évnyi strandfotósorozatainak legjavát. A ’80-as években kezdte megörökíteni először az angliai New-Brighton tengerpartját, amely időszaknak dokumentumértékű albumát The Last Resort címmel jelentette meg 1986-ban. A hajdani csillogó nyaralóhely ekkorra már kissé lepusztult, a málló festék, a szemetes part és az épülőfélben lévő betonplázs mellett álló munkagépek árnyékában napozó emberek látványa megmutat valamit a brit társadalom Thatcher-korszakbeli átalakulásának sajátos kettősségéből: a klasszikus pihenés nosztalgikus útkeresése egy táj nélküli, iparosított környezet szemétdombjai között.

    bb

    Parr azóta végigfotózta a fél világot, a végeláthatatlan spanyol üdülővárosoktól a belgiumi strandokon át a Garda-tóig, a Krím-félszigettől Lettországon át Dél-Amerikáig, majd Goa és Bali partjaitól a nyugat-ausztráliai kikötővárosokig. Jó néhány album és kiállítás anyagából a műcsarnokbéli válogatás csupán csak egy szűk keresztmetszet, azonban így is gazdag sűrítmény, majd félévszázad esszenciája.

    Ezen a kiállításon ugyan nem szerepel magyar vonatkozású képe, de Parr fotózott korábban Budapesten is. A Széchenyi-fürdőben készült fényképe az egyik legismertebb, sőt a Magnum katalógusából stockfotóként legtöbbször letöltött képe lett. Ez a fotó már csak azért is különleges számára, mert az ezredfordulóra érkezett Magyarországra, és éppen újév napján járt a Széchenyiben, azaz ez lett az első fotója az új évezredben. Martin Parr saját rövid bemutatóvideót is készített a Széchenyi-fürdős képéről.

    A kiállítás első fotóján rögtön egy – talán idősebb – pár fekszik, hátukat az összefirkált betonfalnak döntve, ami átlósan félbevágja a képet. Alig látunk belőlük valamit a kivágás miatt, csak mindkettőjük keze emelkedik ki a képből: a férfiéban póráz, kutya üldögél mellette várakozva, a nő pedig egy regényt tart, borítóján a felirat: Summer surrender, „nyári önátadás”, talán így fordíthatnánk a címét, „add meg magad a nyárnak”, valami romantikus ponyva, strandolvasmány, amelynek még figyelemfelkeltő sorozatcíme is a nagybetűs Temptation, azaz „kísértés”, egy kopott női táskából félig kilógva, a málló betonmóló tövében. Mintha csak egy elrontott, véletlen fotó lenne, de a kompozíció és a fókuszjáték, az emberi arcok levágása vagy életlenül hagyása, az árnyékos és a napos rész ellentétének ilyen finom kiemelése a felületekkel és a szereplőkkel egy apró részletekből kirajzolódó történetté formálja a képet.

    Egy másik képen az otthagyott munkagépek árnyékában napozó, félmeztelen nő a szemetes betonsétány mellett mintha maga is csak egy eldobott, elhasznált lomként feküdne. Japánban műstrandokon élvezik a műnapsütést, Indiában pedig kartonból kivágott hírneves alakok másai mellett fotózkodhatunk, mintha csak ott állnának mellettünk.

    És ez a „mintha csak” érzés vonul végig a világ összes tengerpartján, ahol mindenki úgy tesz, mintha a világot kitakarva tökéletes magányában feledkezne bele egy sohasemvolt romantikus idillbe a tömeg kellős közepén.

    Parr ábrázolása együttérző: az omladozó tengerparti üdülőhelyen nappali öltözékben sétáló és üldögélő embereket nem teszi nevetségessé, csupán ellentmondásosságuk iróniáját emeli ki. A kiállításon szereplő képek közül két portrészerű fotó játéka tökéletes példája Parr görbe tükreinek. Az egyiken az élesen kirajzolódó tengerparti sétány előterében elmosódó nő arca látható napszemüvegben, a haját fejkendő takarja. A kép fókuszjátéka teljesen elszemélyteleníti a nőt életlen mosolyával és világító, fehér keretes napszemüvegével, a fotó mégis meseszerűen hat az 50-es évek képeslapjainak színvilágára rájátszva. A harsány színek, az éles kontraszt és az erős vakuhasználat teszi egyszerre időtlenné és mégis tapinthatóan valószerűvé Parr fényképeit. A másik képen egy zsúfolt part elmosódó háttere előtt egy hattyú néz szembe velünk. A hattyúfejet a fotós élesen kiemeli a háttérből, némasága és mozdulatlansága a mögötte zajló családi fürdőzés póztalan zsibongását a félbemaradt mozdulatokkal rögzült pillanatban még jobban hangsúlyozza.

    Martin Parr: KÍNA, Quinhuangdao, Beidaihe (2010, pigment print)  Kép forrása: © Martin Parr/Magnum Photos
    Martin Parr: KÍNA, Quinhuangdao, Beidaihe (2010, pigment print)
    Kép forrása: © Martin Parr/Magnum Photos

    A látszólag egyszerű képekben megannyi történet, egyperces novellakezdemény bújik meg. Ha végre itt a nyár, és meleg az idő, / az ember strandra jár, mert azért van itt ő” – a Pancsoló kislány slágere egyértelmű választ ígér az élet nagy kérdésére, hogy miért is vagyunk e világon. A szándékoltan rossz sorvégi rím persze eleve ironikus távlatba helyezi a második sor egzisztenciális parancsát („mert azért van itt ő”). Ez a közhelyes mondat mégis megmutat valamit a partra járás egyszerre önbecsapó és leleplező kettősségéből. A strandon ugyanis a létezés egy különös aspektusa nyílik meg előttünk: levetjük ruhánk, és naplementéig felfüggesztődik az idő. Kontúrjaink kiélesednek, és újra esendően emberivé válunk, elernyedve a tűző napsütésben.

     

    Martin Parr: Strand az egész világ

    Műcsarnok

    2022. március 26. – június 26.


  • További cikkek