Erőszak, drog, erotika, humor: a szerző-rendező mindent felhasznál, ami egy jól el(ő)adható darabhoz kell. A szereplők ugyan kegyetlen bűnözők, de szeretnek viccelődni, így a lövések is fesztelen dördülnek el a színpadon, amikor W. úr üzen.
A W. úr üzen humorral oldja a gengsztertörténetet, amelyben rendre felbukkannak a klasszikus film- és sorozatelődök nyomai, és persze a beharangozókban említett Chandler-krimi és film noire elemei is. Az egymást sakkban tartó maffiózók és piti bűnözők leszámolási akciói inkább vígjátékra emlékeztetnek, mint vérfagyasztó krimire, bár hagyományos műfaji elemek építik a cselekményt. A W. úr által felbérelt nyomozónak, Malkinnak (Ötvös András) kell kibogoznia a nehezen átlátható összefüggések szálait, hogy megtudja, melyik oldalra álljon megbízója az egymással szemben álló maffiafőnökök közül. A már jól bevált „flúgos nyomozó” karakter természetesen előbb lát át ezen a kaotikus rendszeren, mint a néző, miközben tevékeny részt is kell vállalnia az események alakításában.
Az előadás lendületes és mozgalmas, a szövegkönyv jobbára káromkodással telített szlenget használ – vagyis a párbeszédekben azt kapjuk, amire a drogfüggő alvilági bűnözőktől számítunk. A jelmez (Tihanyi Ildi) a szereplőkhöz és a kétszintes díszlethez (Szabolcs János) is igazodik: a modern és üres otthonban Bifstek öltönyben narkózik, a különc és kicsit szétszórt nyomozó bő és gyűrött kabátban gyújt pipára a kanapéján, W. úr ruhakosztümjét pedig csupán a halál közeledtével váltja hálóköpenyre. Az alvilági szereplők mindegyike flegma, cinikus, mindenre elszánt, mégis laza, és rendre van egy-egy szokatlan tulajdonságuk. W. úr Börcsök Enikő alakításában például nemcsak hatalomittas gengszter, hanem ikerlányaiért (Stork Natasa) aggódó, bár kissé szőrösszívű anya is, aki az aktuális hírekre várva kötöget vagy agyaggalambokon gyakorolja a célba lövést.
Vagyis a félelemkeltés, a feszültségteremés és -fenntartás helyett az oldott hangulatú, könnyed szórakoztatást választja a rendező, és erre minden lehetőséget meg is ragad a hat kisebb térre osztott színpadon. Akinek nem a társadalomkritikai él miatt tetszett Bodzsár első filmje, biztosan élvezni fogja az előadást. Jobban elrugaszkodik a valóságtól, de ugyanolyan izgalmas, mint az Isteni műszak. Csak a művészeti ág változott, de a groteszk (esetenként morbid) humor változatlan maradt.