×

A fennmaradás kulcsa
Beszélgetés Ladjánszki Mártával
Jónás Ágnes
2015 // 09. 14

Tizennegyedik alkalom­mal kerül meg­rende­zésre idén az L1­dance­Fest, amely elköte­lezett a kultu­rális sok­szí­nűség, a határ­átlépés ereje és a korlá­tokon átívelő kísér­letek iránt. Lad­jánszki Márta táncos-koreo­gráfus­sal, az L1dance­Fest főszer­vező­jével beszél­gettünk.
Tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre idén az L1danceFest, amely az előző évekhez hasonlóan elkötelezett a kulturális sokszínűség, a határátlépés ereje és a korlátokon átívelő kísérletek iránt. Milyen hazai és nemzetközi fellépőkre számíthatunk, milyen fejlődési lehetőséget nyújt a fiatal kritikusok számára a szeptember 15-én kezdődő ötnapos programsorozat, és miben áll a kortárs táncszakma sikerének titka – Ladjánszki Márta táncos-koreográfust, az L1danceFest főszervezőjét többek között ezekről kérdeztük.



Az L1danceFest tizennegyedik évfordulóját ünnepli idén. Milyen előadásokkal készültök, és kik lesznek idén a vendégeitek?

Ahogyan az elmúlt években, most is törekszünk arra, hogy a fesztiválon külföldi előadókat mutassunk be, sőt öt-hat éve épp e koncepciónk miatt kifejezetten nemzetközi fesztiválnak tekintjük az L1danceFestet.

Az idei év komplikáltabb volt, már ami a támogatásokat illeti – három éven keresztül EU-s együttműködésben valósultak meg a programjaink, nagyobb szabadságot élvezhettünk a partnerországokból hívott művészek tekintetében. Idén szűkös költségvetésből kellett gazdálkodnunk, így komoly nehézséget okozott a külföldről hozzánk érkező előadók útiköltségének finanszírozása is, noha a fellépők zöme baráti alapon vállalt nálunk fellépést. Vérzik a szívem azért, hogy le kellett mondjak egy osztrák előadót, illetve egy finn előadást, de hát nincs rá keret, és ugyancsak ez az oka annak, amiért az ötnapos program utolsó napján már „csak” kiállítással, összefoglaló beszélgetésekkel és matinékoncerttel várjuk a közönséget.

Idén is sok olyan vendéget köszönthetünk színpadon, akik először mutatkoznak be Budapesten. Nagy hangsúlyt fektettünk az olaszok jelenlétére – Francesca Foscarini szólót hoz a MU Színházba, Silvia Gribaudi pedig duettet. Silvia különleges témákat jár körbe, jó néhány éve vezet az időskor témáit középpontba állító tánckurzusokat.



A francia szólistánk, Samuel Lefeuvre két alkalommal, két különböző helyszínen mutatja be monoLOG című darabját – egyiknek a MU Színház, másiknak a Bakelit Multi Art Center ad otthont. A dánok izgalmas és érzékeny, hang- és fénytechnikával kiegészített installációs előadással utaznak hozzánk – a nézők körbeülik a négy táncost, az előadók verbálisan elemzik e helyzetet. A német IPtanz csapat performansza a Marczi Közösségi Térben kerül megrendezésre, amelyet a Nemzeti Táncszínházzal közös szervezésben mutatunk be.

A szlovák színeket Jaro Viňarský erősíti, aki korombeli, hasonlóan megszállott kortárs táncos-alkotó, a cseh–szlovák táncszínházak meghatározó figurája. Szerencsénkre egy kurzust is elvállalt a Táncművészeti Főiskola két osztálya számára Test és a gravitáció szükségessége címmel, amelyen egyúttal külsősök is részt vehetnek.



A japán fellépőnk, Ismaera Takeo Ishii szólóját stílusosan a CEU (Közép-Európa Egyetem) Japán kertjében adja elő, és tart butoh alapú kortárstánckurzust a Magyar Táncművészeti Főiskolán. A produkció kortárstáncból, afrikai táncból és a hip-hopból is válogat elemeket. Tomáš Morávek cseh vendégünkkel évek óta együtt dolgozom, ő a darabjaim fénytechnikusa, a fesztiválra fény-workshopot hoz. Az ötnapos fesztivál Szabo Roland szlovákiai magyar fotóművész L1-portrésorozatával egészül ki, amely a Szlovák Intézetben még egy hónapig látható lesz.

Mi alapján szűrted a fellépő művészeket, egyáltalán hogyan döntöd el, hogy kiket hívsz meg?

Két fontos tényező játszik szerepet a szűrések során. Az egyik, hogy legyen közöttünk közvetlen kapcsolódási pont és hasonló gondolkodásbeliség. Fontos, hogy személyesen is lássuk egymás munkáit. A másik, hogy azok az előadók, akik velünk dolgoznak, megértsék, hogy a mi fesztiválunk nem befutott művészekkel operál, nem a pénzért csináljuk mindezt, és hogy hozzánk hasonlóan ők is kellőképpen nyitottak, kíváncsiak legyenek ránk, legyen kedvük részt venni az előadások utáni beszélgetéseken. Idén is Bálint Orsolya vállalta fel a beszélgetések moderálását, aki belülről erősít minket, hiszen az L1 Egyesület tagja. Olyan fesztivált hozunk létre, ahol a művészek más művészekkel együtt lépnek fel, egymásért vagyunk, és az összetartás, az alkalmazkodás elengedhetetlen – ezt a fesztivál fellépőinek is gyakorta hangsúlyozom.

Dance Script néven 2011-ben indítottatok kritikai műhelyt. Bizonyára idén is nyílik lehetőség efféle platformra.

Idén ismét lesz a fesztiválunkkal párhuzamosan működő speciális műhely, nevezetesen a KÖM (Kritikai Önképző Műhely), amelynek keretében fiatal tánckritikusok gondolkodnak együtt egymással és velünk, művészekkel. Bálint Orsolya (L1-tag) vezetésével nyitott beszélgetések tarkítják és fűzik össze az előadásokat. Régóta igényünk volt a kritika és a művészek közötti szakadék megszüntetése, mert a kritika írója és az alkotók közötti távolságot meglehetősen nagynak éreztük. Azt tapasztaltuk, hogy a kritikusok megnézik a darabokat, egyedül alakítják ki véleményüket, elvonulnak és a négy fal között írják meg a kritikát. Olyan csatornát kívántunk létrehozni, amelynek keretében lehetőség nyílik a két oldal közötti minőségi kommunikációra, egy közösen eldöntött irányvonal szerinti mély együttgondolkodásra. 2012-ben egy lengyel kritikust hívtunk meg, aki saját mobil kritikaíró akadémiájával (MAKT) emelte a fesztivál színvonalát.

A KÖM kritikusait is igyekszünk segíteni – idén Zsolnára, Prágába, Aarhusba küldtük őket, ahol lehetőségük nyílt az egyes darabok közösen történő megvitatására és elemzésére. Rendkívül hasznos gyakorlóterep ez számukra az angol nyelven történő kritikaírást illetően is – ha ebbe kellően beletanulnak, idővel megtanulják majd azt is, hogyan vonják be a kritikai kommunikációba a nézőket is.

Milyen újdonsággal szolgáltok a minimalista színpadképet és díszletet, a munkáitokban megszokott, jó értelemben vett statikusságot és különleges effekteket illetően?

A kevés díszlet és statikusság a németek esetében egyáltalán nem lesz jellemző, hiszen Ilona Pászthy (IPtanz) eredetileg képzőművész, ami eleve jelzi, hogy erősebben gondolkodik a térben. Installációk, hangok, vizualitás, dinamizmus és sokszínűség jellemzi majd performanszukat.

Attól még, hogy egy előadásban kevés a díszlet, lehet nagyon gazdag például installációban. Jó példa erre Antonia Baehr, akit 2013-ban mutattunk be a Bakelit Multi Art Centerben, és Lachen (Nevetés) című darabját hozta el a közönségnek. Díszlete nem volt több egy tükörnél és egy széknél, azonban az előadást követő beszélgetés során kiderült, hogy igen bőséges hangtechnika bújt meg a látszólag csupasz színpadképű előadásban. Baehr speciális hangkeverőt használt, a nézők székei alá is hangszórókat rögzítettek. Idén a dánok élnek hasonló technikával, akik szintén a Bakelit vendégei lesznek – a bemenő hangot élőben modulálják. Nagyon erőteljesen installált audioélményben lesz része a közönségnek.



Idén is lesz workshop és laboratórium a rendezvény keretein belül. Mesélnél ezekről egy kicsit bővebben?

A kezdetek óta fontosnak tartjuk, hogy a társművészetek is jelen legyenek, ráadásul a 2011-es megújulásunk óta ez még hatványozottabban megjelenik. Akkor ugyanis képzőművészek, vizuális művészek, zenészek és zeneszerzők is beléptek tagjaink közé. Olyan művészek, akikkel már korábban együttműködtünk, de most – végre – hivatalosabb formában is közösséget vállaltunk.

Kéri Judit, a Bécsben élő táncos a tavalyi egyéves rezidensprogramunk után döntött úgy, hogy 2015-től tagunk lesz, és így egy biztos hazai pont vagyunk az életében. Judit két kiállításnak is a gazdája: az egyiket női alkotók reflexióiból Love & Wish Letters to Hungary címen állította össze, a másik pedig egy elkövetkező munkájának szintén női vonalon mozgó anyaggyűjtése lesz. Emellett Meagan O’Shea kanadai táncossal együtt vezetnek egy háromnapos nyitott kurzust.

Szintén kísérőprogramunk lesz az a fénykurzus, melyet már említettünk korábban. Idén zártkörű lesz, és a kritikuslaborunk tagjai is részt vesznek benne. Ennek megosztási szakasza nyitott lesz, a zárónapon 13 órától hallhatunk a tapasztalatokról. Két tánckurzusunkat a Magyar Táncművészeti Főiskolával együttműködve szervezzük meg, ahol a növendékek órarendjébe kapcsolódik be e két kurzus (kortárstánc óra), de külsősök jelentkezését is várjuk.

A Szlovák Intézet egy teljes hónapra fogadta be Szabo Roland szlovákiai magyar fotográfus kiállítását, ezt egy friss filmbemutatóval nyitjuk meg, amely szintén az ő munkája.

Két L1-tagunk idén is vállalta, hogy konferanszié szerepkörben magyar ruhatervezők munkáit önmagán mutatja be – idén is öt tervezővel működünk együtt, és a nézők napról napra izgalmas ruhakompozíciókban láthatják Kovács Noémit és Varga Zsoltot.

Hangsúlyozni szoktad, hogy a fesztivál nem egyetlen téma köré szerveződik. Tetten érhető mégis egy olyan szál, amelyre tematizáltan felfűzitek az előadásaitokat?

Nem szoktuk tematizálni, valóban így van, inkább egy-egy országra fókuszálunk. Azokat hívjuk meg, akik munkáját már láttuk utazásaink során és, akikről úgy gondoljuk, érdemesek arra, hogy szereplési teret biztosítsunk számukra. Magyar résztvevőink közül rezidenseknek (idén Dömötör Juditnak és Benjamin Jarrettnek) is igyekszünk bizalmat szavazni, és lehetőséget adni a megmutatkozásra – munkájukat egész évben segítjük.



Összetartás, közösség – előszeretettel használod e két fogalmat. Hogy látod, ezek a táncszakma legfőbb pillérei?

Mindig is hittem abban, hogy ha képesek vagyunk egymásra figyelni, akkor a közösségünket is hatékonyabban tudjuk majd képviselni. Egymásra figyelés nélkül a közös célok megvalósítása esélytelen. Ennek hiányában mindig csak felülről jövő igényeket fogunk kielégíteni. Tisztában vagyok azzal, hogy ahogyan én gondolkodom a szakmában, az nem sokakra jellemző, de a mentalitásomnak és a közösségi attitűdömnek gyakorlati oka van: azt, hogy megfigyeljük egymást, hogy kíváncsian forduljunk más előadók munkáihoz, a képzés részének tekintem. Fiatalabb koromban mindenevő voltam, és igyekeztem magamba szívni mindent, amiről úgy éreztem, később hasznomra válhat a szakmában. Senki nem kényszerített, magamtól vettem meg a bérletet, és ültem be előadásokra.

A jelen nemzedék táncosai ritkán nézik meg egymást, továbbmegyek, nem is tudnak egymás létezéséről. Karámok vannak – a Táncművészetisek a Nemzeti Táncszínház-as előadásokat nézik meg, a butisok is inkább egymásra kíváncsiak, vagy épp olyannak a darabjára mennek el, aki már befutott nagy név, és lehetőleg inkább nemzetközi, mint hazai. Nincs átjárás, híján vagyunk a figyelemnek és az érdeklődő nyitásnak, pedig fontos volna nyitottabban közlekedni, az eseményeket figyelemmel kísérni. Ezt keresem az L1 Egyesületen belül is. Hiszek abban, hogy vannak még olyanok, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, csak meg kell találni hozzájuk az utat.

Te, aki munkádból kifolyólag rengeteget utazol, mit gondolsz a külföldi és az itthoni szakmai megbecsülésről?

Én azt látom, hogy nagyon erősen kell dolgozni azon, amit hivatásának választ az ember, legyen szó külföldi vagy belföldi létezésről. Sajnos manapság megszűntek a stabilnak mondható állapotok, mindig minden pillanatban rajtra készen kell állni. A mai korszellem maximális küzdelmet vár el attól, aki vinni akarja valamire. Én még egy teljesen más szellemben nevelkedtem, viszont azt látom, hogy a mai huszonévesek, például az együttműködő fiatal magyar dizájnerek, akiket idén hívtunk a fesztiválunkra, olyan elánnal menedzselik önmagukat, hogy pislogni sincs időm. Nem irigylem a jövő generációját, ugyanakkor érzem és hiszem, hogy a közösségformálás, a figyelem fenntartása lehet a fennmaradás kulcsa.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben