×

Tehetek érted valamit?
Michael Haneke: Szerelem
Schalk Endre Kornél
2012 // 11. 29

Nem tévedett az Arany Pálmát 2009 után ismét Haneké­nek ítélő cannes-i zsűri: a Szerelem kon­cent­rált, hatásos, nagy film, az osztrák rendező talán eddigi leg­erő­telje­sebb munkája. Az idős értel­miségi házas­pár, Anne és Georges méltó­ságának, ottho­nos bizton­ságának semmibe hullá­sát ábrá­zoló dráma ez, amely tapint­hatóan közel visz a szen­ve­déshez és a halál­hoz, de a szere­tethez és a szere­lemhez is.
Haneke ezúttal is pátosz és szentimentalizmus nélkül, tárgyilagos képekben fogalmaz, miközben majdnem mindvégig egyetlen lakásbelsőben vezeti a cselekményt, némileg fullasztó atmoszférát teremtve ezzel. A hetvenes éveiben járó, párizsi zenetanár házaspárról szinte életrajzot ír ódon-barnás otthonuk, a kopottas eleganciájú, nagy, mégis kissé szűknek ható polgári lakás, amely tele van az európai magaskultúra évtizedek alatt felhalmozott rekvizitumaival. Padlótól plafonig érő könyv-, lemez- és cédégyűjtemény, festmények, metszetek. A szalonban zongora, amelyből borongós Schubert-impromtuk és Beethoven-bagatellek dallama röppen fel. Nincs itt semmi harsányan korszerű, nincs tévé, internet, némi naprakészséget csak a mobiltelefon, egy-egy új könyv elolvasása és a hangverseny-látogatások csempésznek az idős pár életébe. Anne és Georges csendes figyelemmel, kényelmes összeszokottsággal, ugyanakkor felelősen és mélyen szereti egymást. Haneke az átgondolt környezetrajz mellett finom, feltáró gesztusokkal és sokatmondó párbeszédekkel jellemzi szereplőit. A két idős francia színész, Emmanuelle Riva és Jean-Louis Trintignant bámulatra méltóan lényegül át szerepébe, de a lányukat alakító, két korábbi Haneke-filmben is szereplő Isabelle Huppert játéka is mintaszerű.

Az idős pár békés hétköznapjaiba előbb csak kis zavarként lép be az asszony betegsége, ami aztán pusztító erővé terebélyesedik. A film jórészt a fokozatos leépülés, a méltóságvesztés szívszorító analízise. A kamera időnként ráérősen, kíméletlenül időz el a fél oldalára lebénult Anne semmibe révedő, szomorú tekintetén, máskor hosszan figyelhetjük a groteszk táncot, ahogy a feleség férjébe kapaszkodva próbál néhány lépést tenni. Az ajtók képbe komponálása, a szereplők ajtón túlról mutatása metaforikus jelentéssel telítődik: az életből a halálba való átlépésre utal. Szimbólum a lakásba kétszer berepülő galamb is, amely halálhírnökként mintha valahogyan Anne-nel állna kapcsolatban: Georges először kitessékeli, majd elfogja, magához öleli és elengedi.

A hanyatlási folyamat rajza részletekbe menő, de soha nem tolakodóan naturális. Hanekére jellemző módon nem a látvány, inkább a hangok, az asszony panaszos nyögései, kiáltásai viselik meg a szereplőket és a nézőt. A film alapkérdése egyre inkább az, meddig bírja a férj a kimerítő ápolást, és miközben tehetetlen, tehet-e mégis valami „csodát” felesége emberi méltósága, a szerelem megőrzése érdekében.

A váratlanul érkező betegség ugyanazt a dramaturgiai szerepet tölti be itt, mint számos korábbi Haneke-filmben az indokol(hat)atlan erőszak. Az osztrák rendező évtizedek óta gondolkodik ugyanarról, de mindig egy kicsit másként: filmjei variációk az „erőszak okai és etikai következményei” témára. A Szerelem bizonyos motívumai visszautalnak a Zongoratanárnőre, a Benny videójára és a Rejtélyre, de a film legközelebbi rokona az életműben a Furcsa játék, amelyben két szociopata őrült egy fiatal házaspárt kerít hatalmába és végez ki saját nyaralójában. Az erőszak úgy csap le a párra, úgy oltja ki az életüket, ahogyan a Szerelem házaspárjának élete omlik össze a betegség súlya alatt. Még a mozdulatok is hasonlók, amelyekkel a két pár egészséges tagja járásképtelen társát támogatja. De míg a Furcsa játék hősei a támadók agressziójára agresszióval felel(hetné)nek, addig a Szerelem Georges-ának ez nem adatik meg, hiszen a megfoghatatlan ellenféllel, a betegséggel nem lehet erőszakos. És a beteggel? Az egyébként példásan türelmes, odaadó férfi egyszer csak pofon üti feleségét, miközben eteti, mert a beteg makacsul kiköpi az ételt. A Szerelem arra is rákérdez, hogy lehet-e racionális vagy etikus a beteg ellen forduló erőszak.

Haneke ezúttal főként néhány mellékszereplő figuráján keresztül fogalmaz meg társadalomkritikát: a házhoz járó ápolónő durva és alkalmatlan, de ez még soha senkinek nem tűnt fel. A házaspár lánya, Eva értetlen a helyzettel szemben, anyja betegágya mellett ülve érzéketlen a szülői házban zajló folyamatra. Ő már egy új generáció tagja, a szülőkénél sokkal labilisabb érzelmi, családi viszonyok részese. Az asszony már alig tud beszélni, amikor lánya rutinszerűen megkérdi: „Tehetek érted valamit?” Fals és hamis a kérdés, hiszen a kérdező maga sem vár rá választ. Mégis ez a film kulcskérdése, ha úgy tetszik, filozófiai problémája. Mert a férj, Georges is ezt kérdezi, ezt kérdezhetné saját magától mindvégig: tehet-e valamit a feleségéért?  És ő végül meg is adja a feleletet…

Szerelem (Amour)
Rendezte: Michael Haneke
Színes, feliratos, francia–osztrák–német dráma, 2012.

Megosztás:

Könyvbemutató

PROVENCE – CÔTE D’AZUR

Sárközi Mátyás soraival – Kaiser Ottó képeivel

Bővebben

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben