• Régi sorozatok az új generációnak

    2023.09.20 — Szerző: Simon Anna

    Az ikonikus sorozatok egy teljes generáció kulturális alapélményének számítanak, amely egyúttal sajátos köteléket is biztosít. Minden generáció kicsit más és más, így ugyanaz a sorozat ritkán adható el ismét – próbálkozások azonban bőven akadnak.

  • Újgenerációs sorozatok  Forrás: a szerző sajátja
    Újgenerációs sorozatok
    Forrás: a szerző sajátja

    A 2020-as években gombaként szaporodtak a különböző streamingplatformokon a tinédzsereket megcélzó sorozatremake és spin-off alkotások. Akár a karantén kinevelte nézőgeneráció megújult nosztalgikus igényeit ismerték fel, akár csupán üzleti érdekeltség áll a háttérben, a remake-alkotások sokszor kockázatos terepet jelentenek a közönség visszhangja szempontjából. A jó feldolgozás ritka, jelentősége azonban annál nagyobb, ugyanis tagadhatatlanul nehéz újra megidézni egy kész világot, és közben új árnyalatot belecsempészni úgy, hogy az ne hasson erőltetettnek. A továbbiakban sorra veszem az évtized eddigi legfelkapottabb négy sorozatát.

    Így jártunk a feminizmussal

    Ugyan a sitcomok mai formájának megteremtőjeként a Jóbarátok (Friends) vonult be a köztudatba, a 2000-es évek kamaszainak nagy része legalább annyira esküszik az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother) kultikus erejére. A sorozat ikonikussága összetett narrációs szerkezetében rejlik: a történet a főszereplő, Ted Mosby visszaemlékezéseiből áll össze, miközben a gyerekeinek mesél fiatal felnőtt koráról. Rengeteg komoly tanulságot ad át ironikus humorba csomagolva szerelemről, barátságról, az emberi kapcsolatok sokféleségéről, a sors kérdéséről vagy az élet működéséről. Miközben a néző a gyerekekkel együtt izgúlja végig, vajon mikor sétál be Ted életébe a nagy Ő (vagyis édesanyjuk), a kissé tipizált, mégis érdekes karakterek komoly személyiségfejlődése is kibontakozik a történetben, melyet számtalan alaposan kidolgozott szimbólum kísér végig. Bár a záró évaddal kapcsolatban a fanok nagy része nem volt elégedett, a széria ikonikus státusza elbitorolhatatlan.

    A már régen belengetett, végül 2022-ben megjelenő spin-off, az Így jártam apátokkal (How I Met Your Father) sok jellegzetességet vitt tovább elődjétől: a főcímet, a lakást és néhány jelenet erejéig konkrét karaktereket is. Ám sajnos az eredeti sorozathoz csupán erőltetett módon kapcsolódik, a főszereplők teljesen új karakterek, és a HIMYM utánozhatatlan humorát és mélységét sem sikerült megfognia. 

    Az eredeti széria rajongói, akik azt várták, hogy az élet nehézségeit és örömeit végre női szemszögből is megismerhetik, garantáltan csalódnak.

    A szereplők felszínesek és közhelyesek, teljesen érthetetlenül verődnek össze, nincsen közöttük semmilyen kapcsolat, ami elmélyülhet, vagy amivel a legkisebb mértékben is azonosulni lehet. A szimbólumok primitívek, a szituációk pedig eltúlzottak és indokolatlanul jelentéktelenek.

    Részlet az „Így jártam apátokkal” című sorozatból  Kép forrása
    Részlet az „Így jártam apátokkal” című sorozatból
    Kép forrása

    Az egyetlen apróság, ami hozzájárul az eredeti történethez, a felejthetetlen ananászincidens alternatívájának említésszerű felvázolása, ám ezenkívül szinte minden visszautalás esetlennek, erőltetettnek tűnik. Nem véletlen, hogy többszöri nekifutásra készült csak el a sorozat (2014 óta ez a negyedik próbálkozás, három különböző stáb gondozásában). Mindenesetre a rajongók és a kritikusok egybehangzó véleménye alapján minden energiabefektetés teljesen felesleges volt.

    A túlságosan új pletykafészek

    Egy teljes generációnyi kamaszlány nőtt fel Blair Waldorf márkajelzett árnyékában, miközben várta az értesítést Pletykacicától, hátha őt is felteszi valaki egy blogra, a népszerűség lépcsőjére még a közösségi média térhódítása előtt. A gimnáziumi drámák identitásválsága új szintre lépett 2007-ben A pletykafészek (Gossip Girl) megjelenésével, amelyben „az elit botrányos életéhez” illő csalfa csillogás nemcsak a sorozat cselekményében jelenik meg, hanem képi világában is, melynek minden egyes kockáját mintha milliárdos cégek ízléses reklámfilmjeiből vágták volna ki.

    A néző a szinte ellenségekből barátokká, sőt családokká kovácsolódott társaságnak nemcsak gimnáziumi éveit, de teljes felnőtté válását is végigkíséri, miközben a szereplőknek a szerelmi csalódások és a szülőktől tanult hatalmi játszmák kihívásai mellett komoly személyes problémákkal is szembe kell nézniük.

    A karakterek háttértörténete az évadok alatt hosszasan bontakozik ki, újabb és újabb rétegekkel gazdagodnak, érzelmi fejlődésük magával ragadó.

    Az egyszerre kívülálló és bennfentes, úgynevezett rejtett főszereplő leleplezése kissé mesterkélt, mégis életszerűen kidolgozott, és könnyáztatta lezárást biztosít. Az apró célzás, miszerint a történelem könnyen megismétli önmagát, és mindig lesz egy újabb Dan Humpfry, már megelőlegezte a folytatás lehetőségét.

    Részlet a „Gossip Girl – Az új pletykafészek” című sorozatból  Kép forrása
    Részlet a „Gossip Girl – Az új pletykafészek” című sorozatból
    Kép forrása

    Az új pletykafészek című reboot 2021-ben érkezett az HBO Max platformjára, két évad erejéig. Az ismerős helyszíneken ezúttal a Z generáció patriarchátusának drámai kalandjait követhetjük. Pletykacica legendája ezúttal a tanáriba is elért, ahol egy fiatalabb oktatókból álló csapat sznob, közösségi médiába ragadt bábokként tekint a diákokra. A sorozat valóban az új generációt mutatja be, így a szerelem és a világ újabb arcait is. Modernségéhez méltón a reklámfilmszerű atmoszféra videoklipes képekre cserélődött, újabb problémák jelennek meg (mint például a cancel culture), valamint blog helyett az Instagramon uralkodik a titkok és leleplezések koronázatlan királynője. Pletykacica azonban nem igazán alkalmazkodik az új platformhoz, megmarad a blogokra jellemző, terjengős cikkek írásánál, holott az Instagramon figyelemfelkeltő fotókat szokás posztolni rövid leírással, hashtagekkel, néha helymeghatározással. A klasszikus hangulatot ugyan megidézik a felbukkanó ismerős karakterek, a történet csupán erőtlen utánzat marad, teljesen hiteltelen „ellenségekkel”, életképtelen felnőtt karakterekkel és indokolatlanul kiemelt főszereplőkkel.

    Netflix Family

    Az Addams Family jól ismert karakterei először az 1930-as években bukkantak fel a New Yorker magazin hasábjain Charles Addams alkotásaiban. A különös család 1964-ben került a tévéképernyőkre két évad erejéig, fekete-fehér szituációs komédia formájában. Ekkor kapta a sorozat ikonikus főcímzenéjét is, melynek zenei világát szinte hangról hangra a Scooby-Doo viszi tovább – nem meglepő hát, hogy legközelebb a Mystery Gang crossoverében jelennek meg a szereplők animálva. Ezután számtalan feldolgozásban láthatjuk viszont a karaktereket; sorozat, rajzfilmsorozat, filmsorozat is készült a különös háztartás lakóiról.

    A 2022-ben napvilágot látott Addams Family spin-off-sorozata, a Wednesday az eddigi összes feldolgozástól eltérő látásmóddal idézi meg a sötét humor elegáns úttörőit. A Netflix produkciójában sajnos a sorozat négy epizódjának rendezőjeként részt vevő Tim Burton egyedi művészisége szinte teljesen eltűnik, és a hangsúly túlságosan eltolódik Addamsék világától egy újabb misztikus identitáskereső tinidráma felé. Főszerepben a család kis copfos pszichopatája, aki kamaszkorára mind térben, mind érzelmileg eltávolodik szüleitől, ez azonban mégis közelebb hozza felmenőihez.

    Részlet a „Wednesday” című sorozatból  Kép forrása
    Részlet a „Wednesday” című sorozatból
    Kép forrása

    A Harry Potter óta tudjuk, hogy egy bentlakásos iskola, egy titokzatos ellenség, néhány mesebeli szuperképesség, valamint egy csapatnyi hőskomplexusos kiskamasz a tökéletes recept, amely minden korosztályt megragad. Ha mindezt megfűszerezzük a gótikus família jellemző stílusával, meg is kapjuk a Wednesday első évadát. Ennél több azonban sajnos nincsen benne, az új történet egyelőre nem gazdagítja új réteggel az Addams Family világát.

    Hiába az új megközelítésmód, az embernek csupán az az érzése támad, hogy a karakterek remek apropót adtak az egymilliomodik ugyanolyan netflixes sorozat legyártására.

    Ha nem lennének ezek a kotnyeles kamaszok…

    A méltán híres nyomozókutyát, Scooby-Doot és csapatát, azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni. Az önkéntes tizenéves detektívek először 1969-ben hódították meg a televíziót Scooby-Doo, merre vagy? (Scooby-Doo, Where Are You!) címmel. A rajzfilmsorozat akkoriban csupán három évadot élt meg, de a mai napig számtalan feldolgozásban leplezi le a Mystery Gang a rosszfiúkat. 

    Akár animáció, akár élő szereplős egész estés film, a recept mindig a megszokott: gyerekeknek szóló összeesküvés-elméletek, túlbonyolított csapdák és rengeteg Scooby-snack.

    Teljesen új nézőpontot emel be azonban a 2023-as spin-off előzménytörténet, a Vilma (Velma). A társaságból kicsit mindig is kilógó Vilma szókimondó narrációjával kísérve bontakoznak ki az eddig ismeretlen háttértörténetek, melyek során a karakterek mélységgel és különböző rasszokkal gazdagodnak (Vilma indiai lett, Bozont afrikai, Diána ázsiai). A célközönség egyértelműen az eredeti szérián felnőtt korosztály, amely már fel tudja dolgozni a leplezetlen gyilkosságokat, szoftpornó jeleneteket és horrorisztikus látomásokat.

    Részlet a „Vilma” című sorozatból  Kép forrása
    Részlet a „Vilma” című sorozatból
    Kép forrása

    Az első évad egésze egyetlen ügyről szól, gimnáziumi identitásválsággal, társadalomkritikával, szerelmi szálakkal és önreflektív ironikus hangvétellel körítve. Ahogyan haladunk előre a történetben, egyre inkább elfogja a nézőt a nosztalgia, ugyanis a visszautalások száma, sőt akár konkrét jelenetek megidézése is egyre sűrűsödik. Scooby a sorozatban még nem jelenik meg, de az HBO Max már berendelte a következő évadot az egyértelműen rossz kritikai és nézői visszhang ellenére is, így valószínűleg csak türelem kérdése a hős kis kedvenc eredettörténetének kibontakozása.

    bb

    Ugyan az újabb generáció nevében nem szólhatok, a Z generáció képviselőjeként azt hiszem, kijelenthetem: a gyökerekhez visszatérni, és századszor is előkeresni a rongyosra nézett sorozatokat legalább akkora biztonságot nyújt, mint egy puha, meleg takaró. Ám ha megpróbáljuk újraszabatni a régi kedvenc takarónkat, csak óvatosan! Mint láthatjuk, négy esetből háromszor felesleges lesz a próbálkozás, inkább dobtuk volna ki…

    Ám a pengeélen táncolás folytatódik, és a közkedvelt filmsorozatok sincsenek biztonságban, ugyanis bejelentették már a Harry Potter és az Alkonyat remake-sorozatait is. Pontos dátumok egyelőre egyik projekt esetében sincsenek, annyit azonban tudunk, hogy mindkét sorozat az eredeti könyvek újbóli adaptációja lesz. Ugyan a könyvsorozatok szerzői, J. K. Rowling és Stephenie Meyer is részt vesznek a folyamatban, a filmek eredeti színészei valószínűleg már nem bukkannak fel a szériákban.


  • További cikkek