„Remélem, hogy meg tudjuk mutatni, hogy igenis van értelme minőségi családi filmet készíteni Magyarországon” – Interjú Lakos Nóra rendezővel

Amellett, hogy filmezel, a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál igazgatója vagy, amelyet azért alapítottál, mert fontosnak tartod, hogy újra készüljenek magyar gyerek- és ifjúsági filmek. Mi az oka annak, hogy ilyen kevés alkotás születik ebben a műfajban itthon?

Amikor 2009-ben végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azt éreztem, hogy a rendezők közül szinte csak engem érdekel ez a zsáner, és a magyar alkotók nem nyitottak a gyerek- és ifjúsági filmek iránt. Sokáig támogatói oldalról sem számított kiemelt műfajnak, de szerencsére azóta valamelyest változott a helyzet. Mivel nem készültek ilyen filmek idehaza, a közönség sem mutat rájuk igényt. Máshogy gondolkodunk a filmkészítésről, mint például az amerikaiak. Ebből a másfajta látásmódból akartam kiindulni. Elkezdtem kutatni, hogy Európában milyen gyerekfilmek készülnek. Megtudtam, hogy

Csehországban és Lengyelországban évente több gyerek- és ifjúsági film is készül, a skandináv országokban pedig a helyi filmalap külön keretet biztosít az ilyen alkotásoknak.

A Cinemirán pont ezért mutatjuk be ezeket, hogy mások is lássák, van létjogosultsága a fiatal közönségnek szóló filmeknek Európában is.

Szerinted mitől lesz jó egy gyerekfilm? Milyen rendezői látásmód szükséges hozzá?

A gyerekfilm vagy családi film nagyon tág fogalom. Sok olyan alkotás létezik, amelyben egy fiatal magára ismerhet, legyen szó animációs vagy élő szereplős filmről. Szerintem a legfontosabb, hogy olyan üzenetet hordozzon, amely segítheti a gyerekeket a mindennapi életük során. A mi filmünk is igazi történetet mutat be, valóságos problémákkal foglalkozik, és ezt játékos, a gyerekek számára is élvezhető módon meséli el.

Mi fogott meg annyira a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet kötetben, hogy filmet szerettél volna készíteni belőle?

Nagyon tetszett, hogy a könyv tartalma és formája tökéletesen kapcsolódik egymáshoz. Végigkövethetjük a folyamatot, ahogyan elkészül egy könyv, miközben egy érdekes történetet is kapunk. A szerző szakmai kikacsintásokkal elmagyarázza, mikor milyen írói technikát használt. Éreztem, hogy ezt a fajta játékosságot a filmbe is át tudom ültetni. Amikor elkezdtünk helyszíneket keresni, és rátaláltunk erre a Napraforgó utcai házra, amely Bauhaus stílusban épült, jöttem rá arra, hogy ez tökéletesen illik a filmhez, hiszen egyszerre nagyon valóságos, szigorúan keretezett, ugyanakkor játékos formájában és színeiben is. Ettől kezdve ez volt a vonalvezető a jelmezek, a díszlet és az animációs feliratok stílusára.

Annet Huizing könyvének egyik fontos törekvése az írásra való nevelés. Neked is van ilyen célod a filmmel?

Igen, szeretnénk népszerűsíteni az írást. A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál keretében rendszeresen tartunk filmes és forgatókönyvírói foglalkozásokat. Sajnos úgy látom, hogy a mai fiatal korosztály nagyon elmagányosodott, amiben erősen közrejátszik a technológia fejlődése és a koronavírus-járvány is.

Az írás rengeteget segíthet. Gyerekkoromban én is sokat írtam, sőt, manapság is előfordul, hogy naplót vezetek.

Az irodalom egy olyan eszköz, amellyel az ember az örömöt és a bánatot is kiírhatja magából. Mielőtt elkezdtük forgatni a filmet, interjúkat készítettünk gyerekekkel arról, hogy mit jelent számukra az írás. Elmondták, mennyit segített nekik, amikor veszteség vagy csalódás érte őket. A szülők válása gyakran visszatért mint veszteség, amelynek feldolgozásához az írást hívták segítségül.

Mennyire ragaszkodtál az eredeti műhöz, amikor a forgatókönyvet írtad? Kellett magyar „ízt” adni a történetnek, hogy jobban tudjon vele azonosulni a hazai közönség?

A film körülbelül felét a regény adja, a többit én írtam hozzá. Folyamatosan egyeztettünk a szerzővel, Annet Huizinggal, és nagyon tetszett neki a forgatókönyv. Az alapmű a főszereplő és a családja közötti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. A forgatókönyv kiegészült a főszereplő kortársaival való kapcsolataival, így bejött a barátság, az első szerelem témája is, illetve cselekményesíteni kellett a történetet egy kicsit, hogy filmen is működjön.

A történet szerint a főszereplő korán elvesztette az édesanyját, és ezt az írás segítségével dolgozza fel. Mennyire volt nehéz megtalálnod a forgatókönyvben a dráma és a vidámabb kicsengésű családi film közötti egyensúlyt?

A könyv is a két állapot között mozog. A holland gyermekirodalomra kifejezetten jellemző, hogy humorral képesek megközelíteni komoly témákat. A filmben is igyekszünk ezt a látásmódot követni. A vásznon is egy sírós-nevetős történetet lát majd a közönség. Lesznek benne drámai, megható pillanatok és kifejezetten könnyed, vicces jelenetek is.

A Véletlenül írtam egy könyvet a második egész estés filmed lesz. Mennyivel volt könnyebb a munkád, mint elsőfilmesként a Hab esetén?

Olyan szempontból könnyebb, hogy ez a filmterv az én fejemből pattant ki, valamint nemcsak rendezője, de írója és társproducere is vagyok a produkciónak. Több tapasztalat áll mögöttem, mint a Hab előtt, ezért sokszor könnyebben találok megoldást a felmerülő problémákra.

A gyerekfőszereplőt Demeter Villő alakítja, aki először játszik filmben. Nehezebb gyereket instruálni, mint felnőttet?

Szerintem gyerekekkel könnyebb dolgozni, de természetesen színésze válogatja. Demeter Villőt több száz gyerek közül választottuk ki, egy másfél éves castingfolyamat eredménye, hogy ő áll a kamera előtt. 

Egy gyerek esetében a színészi képességek mellett azt is figyelembe kell venni, hogy fogja-e bírni a gyűrődést.

A főszereplőnknek ötven napon át napi hat-nyolc órában forgatnia kell. Villő volt az egyetlen, akin már a legelején láttam, hogy képes lesz erre.

A kitartásán kívül mivel tűnt ki a többiek közül?

Villő testileg kisebb a kortársainál, de elképesztő mélység lakozik a szemében. Az arcában és a hangjában is fel lehet fedezni egyfajta felnőttes jelleget, és nincs civil hangja, mint a legtöbb gyereknek. A múltkor a fővilágosítónk azt mondta, hogy Villőnek olyan az orgánuma, mintha egy rádiójátékot hallgatna. Nagyon megnyugodtam, hogy mások is egyetértenek abban, hogy ő volt a tökéletes választás a főszerepre.

Hogyan készültek a szerepre Villővel?

Három hónappal a forgatás előtt vettem Villőnek egy naplót, és megkértem, hogy írjon a saját karaktere nevében csak olyan eseményekről, amelyek nem szerepelnek a forgatókönyvben. Kerültem a konkrét jelenetek túlzott próbáját, mert az a tapasztalat, hogy ha egy gyerek túl sokáig tanulja a szöveget, akkor robotként kezdi el felmondani. Ezért inkább beszélgettünk a karakteréről, és improvizációs játékokon keresztül vettük végig a fontosabb fordulópontokat. Emellett fontos volt, hogy legyen egy igazi kapcsolata az öccsét játszó Hárs Boncával és a felnőtt színészekkel is, így sokszor a próbák közös társasjátékozásokból álltak, vagy épp elmentek bringóhintózni, fagyizni. A casting alatt derült ki, hogy Mátray László, aki a főszereplő édesapját alakítja, Villő apukájának a legjobb barátja, így köztük elve megvolt az összhang.

Minek köszönhető, hogy ilyen családias hangulatban telik a forgatás?

Az egész forgatás hangulatát meghatározza, ha egy gyerek a főszereplő, egészen más a koncentráció, a kommunikáció a stábban emiatt. Több olyan jelenetünk van, amelyben állat is szerepel, ilyenkor csak suttogva szabad beszélni, hogy nehogy megijedjen a macska vagy a nyúl, amellyel épp forgatunk. Ez is ad egy különleges hangulatot a jelenet felvétele előtt. Rendezőként nagy öröm látni, hogy ilyenkor is óriási odafigyeléssel és türelemmel dolgoznak együtt a stábtagok.

A felnőtt szereplőket milyen szempont alapján választottad ki?

Mátray Lászlót egyrészt a Villővel való családi kapcsolata miatt, másrészt azért, mert nagyon illik hozzá az apa karaktere, miközben a rendezők általában teljesen másfajta szerepekkel szokták megtalálni. Én elképesztő mélységet, szomorúságot és eleganciát látok benne. Tenki Rékában az elejétől fogva biztos voltam, mert már korábban castingoltam őt egy hasonló szerepre. Nagyon jól áll neki a szigorú, de szerethető karakter. Zsurzs Katiba már az első casting alatt beleszerettem, egyszerűen jött egy zsigeri érzés vele kapcsolatban, hogy ő a legtökéletesebb választás erre a szerepre. Mucsi Zoltánnal sokat forgattam korábban, és még ha egy kisebb szerepre is, de örültem, hogy sikerült belopnom a castingba. Rujder Viviennel is többször forgattam már, és a könnyed játékossága és szépsége remekül illeszkedik Detti karakteréhez, Lovas Rozi pedig a szememben a tökéletes anya, aki nem egy túlromantizált karakter, mégis melegséggel tölti el az ember szívét, amikor megjelenik.

Milyen fogadtatásra számítasz a filmtől?

Remélem, hogy meg tudjuk mutatni, hogy igenis van értelme minőségi családi filmet készíteni Magyarországon. Olyat, ami látványos, szórakoztató, pörgős, és közben ad valamit a fiatal közönségnek, amiről a film után tudnak beszélgetni. Abban bízom, hogy ezzel áttörést érhetünk el, és több gyerek- és családi film készül majd itthon.