Nem adaptálható minden mű, még a legjobbak sem – Visky András Kitelepítés című regényének színpadi adaptációjáról

Az Óbudai Társaskör épületében bemutatott előadás minden tekintetben különleges volt, azonban nem feltétlenül a szó jó értelmében. December 4-én rendezték az ősbemutatót, amelyről már hetekkel korábban lehetett tudni, hogy nagy érdeklődés övezi. Nem véletlenül, hiszen Visky András regénye a tavalyi év egyik legnépszerűbb és a kritika által is leginkább elismert irodalmi műve volt.

A tavaly megjelent kötet a szerző saját tapasztalatai alapján meséli el a kommunista Romániában meghurcolt megannyi család történetét. A cselekmény szerint 1956 után Visky András apját huszonkét év börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, anyját pedig hét gyerekével együtt kitelepítették. A Kitelepítés címen megjelent regény egyszerre beszél megrendítően és felemelően családról, történelemről, szeretetről, bizalomról, hitről és bibliai párhuzamokról, amelyekről maga az író is nyilatkozott a megjelenést követően a Kortárs Online számára.

Az irodalmi szakmát ugyancsak megmozgatta ez a rendkívüli alkotás, amely 2022-ben még a Nők Lapja irodalmi díját is megnyerte – ami ugyan inkább a népszerűség fokmérője –, emellett a nagy presztízzsel járó Artisjus Irodalmi Díjat is Visky Andrásnak ítélték próza kategóriában, valamint októberben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat szintén megkapta. „Nem lényegtelen, mi mindent írt, dramatizált, kutatott mindezidáig Visky András – és háttérbe szorul mégis sok és fontos alkotása, mivel minden a Kitelepítés árnyékába kerül” – írta Szilágyi Zsófia irodalomtörténész az Artisjus-díj átadásán elhangzott laudációjában.

A fentiek mind azt igazolják, hogy a Kitelepítés tagadhatatlanul az ország irodalomszerető közönségének széles rétegeit szólította meg.

Elvégre a történet bár egy kisfiú szemszögéből meséli el egy barakk kegyetlen világát, mégis minden korú és nemű olvasó könnyen azonosulhat vele, míg a szöveg felépítése teljes érzelmi bevonódásra hangolja olvasóját.

Mi tagadás, megfontolt munka, amely méltó módon kapott jelentős szakmai figyelmet is. Érthető tehát, hogy a társművészetekre szintén nagy hatással lehet, különösen pedig a színművészetre.

Az Óbudai Társaskör a kötet megjelenését követő évben hamar műsorra tűzte a Kitelepítés színházi adaptációját, hogy egy másfajta nyelven és új módon gondolja újra a népszerű művet. De az előadást látva nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy némileg hiába, elvégre az előadással sokkal inkább beigazolódni látszik, hogy Visky András édesanyjának és családjának története regényként az olvasó fejében és képzeletében kel a legjobban életre. Ugyanis húsz évvel ezelőtt, 2003-ban Júlia címen több országban is bemutattak már egy korábbi színházi előadást, melynek színpadi szövegkönyvét ugyancsak Visky András írta a Kitelepítésből ismert cselekményt feldolgozva, és amely akkor osztatlan sikert aratott – nem úgy, mint a 2023-as változat. Nézzük, miért is olyan megosztó a téli évad egyik leginkább várt színházi produkciója a regény egyöntetű sikerével szemben.

Szalma és papírfecni

Meglepetések sora zajlott le már az első percekben is. A praktikus oldalról megközelítve fontos megjegyezni, hogy a díszlet felülírta a kényelmi szempontokat. Az Óbudai Társaskör Till Ottó termében a színpad helyett a nézőtéren játszottak az előadóművészek. A közönség számára párhuzamos széksorokat rendeztek be egymással szemben a színpadra merőlegesen, középen jókora játékteret hagyva a színészeknek, míg a terem elejétől végéig érő széksorok közé szalmát szórtak, aminek köszönhetően az egész teret istállószag járta be. Érdekesség még, hogy a díszletként funkcionáló, mindenfelé elterülő szalmaréteg sajnos jégkorcsolyapályát meghazudtolóan sikamlóssá tette a talajt, ezért az intézmény munkatársai az ajtóban állva egyesével figyelmeztették a közönséget: „Kérem, vigyázzanak, a szalma csúszik!” Miután kellő óvatosság közepette mindenki elfoglalta a helyét a szalmaszaggal átitatott teremben, hét óra hét perckor a színpadra lépett Anya (Varga Lili), miközben egy óriási, ember méretű akváriumot húzott maga mögött, amelyben első ránézésre nem volt más, csak összegyűrt papírlapok. Végighúzta az egyenes sávban a súlyos objektumot, és közben megszólalt egy férfihang: mintha valaki narrálná az előadást.

Ilyenkor szokott beindulni egy darab, bejönnek a színészek, és elindul egy dialógus. De az Árkosi Árpád rendezte előadás ehelyett pusztán a narrátor személyét tolta előtérbe, aki a történet főhőse egyben. A Kitelepítés regénybeli Visky András-figuráját játszó Sebestyén Aba az óriási, átlátszó dobozban ülve olvasta a szöveget, a Kitelepítés regényszövegét. Körülötte összegyűrt papírlapok, amelyeknek minden gyűrődése, mozzanata tisztán hallatszott a fejmikrofonnak köszönhetően. Majd ahogy elolvasott egy oldalt a szövegkönyvből, azonnal összegyűrte a papírlapot és kihajította ketrecéből, amitől hamarosan már nem csak szalma uralta a színpadot, hanem mindenfelé szálló összegyűrt papírlapok is.

A röpködő fecnik különleges hangulatot kölcsönöztek a szövegnek, mintha minden egyes oldal és az oldalon lévő mondanivaló csupán addig élt volna, ameddig a színész összegyűrte és a közönség elé vetette.

Feszült játék ez szöveg és szövegmondó között, amelytől csak feszesebb lett az egyébként szünet nélkül két óra hosszán át tartó előadás, amelynek rögtön az elején belépett egy harmadik szereplő. A Kitelepítés Nényuja (Blaskó Borbála) gyakorlatilag némán játszott végig, viszont hol darabos, hol nehézkes, hol pedig könnyed koreográfiákkal fejezett ki mindent, amit egy, a szolidaritás érdekében sorsközösséget vállaló cseléd kifejezhet (ugyanis a cselekmény szerint a család szolgálója önként maradt a kitelepített munkaadójával).

A szövegkönyv egyszerűsége

Aki nem olvasta az alapművet, könnyen vélheti úgy, hogy Anya leginkább egy szerencsétlen sorsú, lelkileg sérült asszony, aki a lelkész feleségeként erős Istenbe vetett hitről tesz tanúbizonyságot, viszont olyan, mintha csak megszokásból imádkozna. Ezzel ellentétben a regény olvasása közben egészen más kép alakul ki róla: egy olyan keresztény asszony képe, aki sosem csak szokásból olvassa a zsoltárokat, és nem kényszerességből imádkozik hét gyermekével együtt minden áldott este. Sőt, az előadás közben gyakran úgy tűnt, mintha maga a főhős, a gyermek Visky András (Sebestyén Aba) sem igazán értené, hogy mi értelme a sok bibliaolvasásnak, és mi végre annyi ima. Míg a kötetet olvasva meggyőződésünk, hogy fiatal kora ellenére mélyen megérinti a Szentírás, valamint Isten és ember örök kapcsolata.

A hit által táplált remény fontos a Kitelepítés című mű esetében. De hogyan lehetséges, hogy az, ami a regényben átütően és megkérdőjelezhetetlenül megjelenik, a színpadon már korántsem olyan egyértelmű? A magyarázat a narrációban, pontosabban a felolvasásban keresendő. A Sebestyén Aba által előadott oldalak valóban a Kitelepítés című regény sorai, viszont annak egy sajátos rövidítése szerint. A rendező, Árkosi Árpád nem egy új, tömörített szövegkönyvet adott a színész kezébe, hanem a Kitelepítés legálisan összeollózott változatát. „Nem lehet hagyományos értelemben eljátszani ezt a történetet, létfilozófiai értelemmel kell ellátni az eseményeket. Ez az önvallomásos és tulajdonképpen a gyerek szemével láttatott kálvária nem hagyományos színházi megoldást kíván. A bibliai szövegekkel átszőtt regény, a karakterek, akiknek az élményeit, a gondolkodásmódját beleszövi a szerző a történetbe, egy látszólag szertelen és kicsit lebegős, szürreális atmoszférát teremt. Úgy gondoltam, hogy nekünk, alkotóknak ezt kell inkább szolgálni, mintsem valami lineáris szerkezetben lebonyolítani egy eseménysort” – nyilatkozta Árkosi Árpád a premiert megelőzően, és valljuk be, már csak azért sem lett volna szerencsés felolvasni a Kitelepítést egy színházi közegben, mert a 444 oldalnyi terjedelmű regény nem férne bele egy egyestés előadásba. De a katarzis jelen esetben nem a szöveg sűrítésén múlott. Maga Visky András írja 2020-as Mire való a színház? Útban a theatrum theologicum felé című szakmai értekezésében: 

„A katarzis, alapértelmezését tekintve, nem pusztán a felnőttekre és legkevésbé valamiféle elitre vonatkozó esemény: a maszületettek, visszaszületettek és újjászületettek tudása. Nem a szó megszüntetésének az eseménye, hanem valóságossá válásának bizonyossága.”

A Kitelepítés ősbemutatója azonban messze volt ettől a bizonyosságtól, habár ez nem azt jelenti, hogy reménytelen darabról van szó, csupán ott és akkor nem működött.

Elég lett volna egy szék is?

A szöveg összeállítását dicséri, hogy végig erőteljes a barakk környezetének érzékeltetése, amely fokozza a drámai helyzetet. Ezen a ponton kell megemlíteni az Anya figuráját játszó Varga Lili színésznő megjelenését. A távolabbi helyekről is jól lászik, hogy nem kopasz parókát visel. Ez esetben a kopasz női fej nem csupán egy sminkmesterek és öltöztetők által kreált színpadi eszköz (mint olyan sok más színházi produkcióban). A színésznő nem kifejezetten ezért a szerepért vállalta a kopaszságot, de megjelenése tökéletesen illik a játszott szerephez, az anyához, aki vak reménnyel várja rab férje szabadulását, miközben hét gyermeket nevel egyetlen segítséggel, és nap mint nap, reggeltől estig viseli a nehéz, koszos fizikai munka terhét, nemegyszer pedig kis híján szó szerint belehal a munkába. Varga Lili játéka könnyeket csal a közönség szemébe, a szenvedő, de erős anya képe megrendítően mutatkozik meg minden mozdulatában és mimikájában.

De hiába a domináns játék, az ének és Blaskó Borbála koreográfiája, Visky András (Sebestyén Aba) markáns felolvasása mellett minden másodlagos.

Akár egy jól elbeszélt mese: az olvasó hangjával és annak játékával életet ad a szövegnek, feszültséget kelt, érzelmeket hív felszínre, végül feloldozást ad minden kétely közepette.

Felmerül viszont a kérdés, hogy talán hiábavaló volt egy nagy dísztermet körbeszórni szalmával, rongyos jelmezbe öltöztetni a színésznőket és egy ember méretű dobozba ültetni a felolvasót. Elegendő lett volna vajon csak egyetlen szék a hagyományosan berendezett nézőtér előtt? Amennyiben pedig a szöveg adaptációja volt a cél, okkal merül fel az a kérdés is, hogy a rendező miért nem érvényesítette az alkotói folyamat során Visky András színházelméleti elképzeléseit, hiszen a szerző elsősorban drámaíró és dramaturg, valamint elismert színházi teoretikus. Ez irányú gondolataiból azonban sajnos vajmi keveset láttunk visszaköszönni az Óbudai Társaskör színpadán.