×

Nápolyi Lujza
A Teatro di San Carlo vendégszereplése a MÜPA-ban
Péter Zoltán
2015 // 05. 04

Az idei Tavaszi Fesztivál utolsó opera produkciója a neves nápolyi színház, a Teatro di San Carlo vendégelőadása volt a Művészetek Palotájában, melynek keretében az Erkel Színház márciusi előadásai után ismét egy Luisa Miller-produkciót hallhattunk, igaz ezúttal koncertszerűen.
Az 1737-ben megnyitott nápolyi Teatro di San Carlo-t Európa legrégibb operaházaként tarthatjuk számon. A jelenlegi színház épület azonban már nem az, aminek az építését még III. Károly nápolyi király rendelte el, hiszen azt már a 18. században többször átalakították, majd egy 1816-ban kitört tűzeset után teljesen újjáépítették. A nápolyi operajátszás története pedig korábbra nyúlik vissza a színház alapításánál: már a 18. század első éveitől Európa-szerte nagy hírnévnek örvendett, de a város a 19. században is az operajátszás egyik fellegvára volt. Ebben az időben többek között Gioacchino Rossini volt egy ideig a színház művészeti vezetője, utána pedig Gaetano Donizetti lett az igazgatója. Rossini számos operájának ősbemutatóját tartották meg a mai színház épületben (Otello, Armida, Mózes Egyiptomban, A tó asszonya stb.) és Donizetti is összesen 16 operát komponált a San Carlo számára. Köztük olyan remekműveket mint a Stuart Mária, a Robert Devereux vagy - a Budapesten is hosszú évtizedekig az alaprepertoár részét képező - Lammermoori Lucia. De itt mutatták be Vincenzo Bellini és Giuseppe Verdi első próbálkozásait is a műfajban, valamint a San Carlo adott otthont 1849-ben a Verdi életművében fordulópontnak tekinthető Luisa Miller ősbemutatójának is.

A színház hírnevének és a nápolyi operajátszás több évszázados hagyományainak fényében tehát nagy várakozás előzte meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik utolsó rendezvényeként a San Carlo vendégszereplését a Művészetek Palotájában. Habár ma már nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett társulatokról az operaházak esetében, mégis egy nagy múlttal rendelkező intézménnyel szemben elvárás a magas színvonalú előadások kivitelezése. Ezzel kapcsolatos várakozásainkban pedig nem kellett csalódunk az április 26-i koncerten.



Az előadást sokak számára minden bizonnyal a címszerepben fellépő koloratúrszoprán, Elena Mosuc tette igazán vonzóvá, akit korábban már a Traviata címszerepében és Éj királynőjeként is hallhatott a budapesti közönség. Bár énektechnikája mindvégig magabiztos volt, az előadás elején szerepformálása nem sikerült meggyőzőre. Azt est előrehaladtával azonban teljesítménye fokozatosan javult, a koncert második részében pedig már igazán meggyőzően varázsolta elénk a meggyötört fiatal szerelmes lány alakját. Hangja a magasabb regiszterekben szárnyalt igazán, de szólama alacsonyabb fekvésű részeit is telten és árnyaltan énekelte. Rodolfót Luciano Ganci keltette életre, aki szintén nem ismeretlen a budapesti közönség számára, hiszen két éve Verdi Kalózjában is őt hallhattuk. Jelentős, szép hangszínű tenorista, aki érzelmileg maximálisan azonosult szerepével, ugyanakkor az állandó forte hangadás mérséklésével, kidolgozott pianókkal sokkal hatásosabb lehetett volna a produkciója. Kevés manapság az ilyen jelentős hanganyaggal és biztos énektechnikával rendelkező tenorénekes, nem csoda hát, ha a közönség őt ünnepelte a leginkább a szólisták közül.

Federica szerepében Nino Surguladzét lépet fel, aki vokálisan remekelt a nem túlhálás szerepben. A dramaturgiailag elég egyoldalúan jellemzett figurának nemcsak súlyt és jelentőséget tudott kölcsönözni, de árnyalt szerepformálásával húsvér alakká is varázsolta számunkra a hercegnőt. Az énekesnő jelentős mezzoszoprán hang birtokosa és még szép karrier állhat előtte. Szinten nagyszerű volt a Wurmot megformáló Marco Spotti. Alakításában a gróf titkára ritka ellenszenves figura volt, aki kíméletlenül élt vissza hatalmával. Árnyalt, telt basszusa kiválóan bánt a sötétebb hangszínekkel, hatásosan adott súlyt mondanivalójának.

Az öreg Millert megszólaltató Vitaly Billy nem nyújtott kiemelkedőt, de végig magabiztos színpadi jelenléttel, tisztességesen énekelte végig az estét. Alakítása korántsem volt emlékezetes, játéka ennek ellenére egyenetlenségeket sem produkált. Nagyjából ugyanezt mondhatjuk el Dario Russoról is, aki Walter gróf szerepét interpretálta. Végig üzembiztosan énekelve ő is biztos pontja volt a produkciónak. A zenekart az energikus Daniele Rustioni irányította, akinek látványos mozdulatai és hangos kommentjei zavarhatták ugyan a közönséget, de aki ugyanakkor aprólékos instrukciókkal látta el az énekkart és olykor a szólóénekeseket is. A lendületes és drámai sodrású zenekari kíséret mellett az énekkar teljesítménye is kifogástalan volt.

Lehet, hogy a Teatro di San Carlo Luisa Miller előadása nem volt kifogástalan, de ennek ellenére színvonalas és élvezetes előadásnak lehettünk szem- és fültanúi a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Kár, hogy a budapesti közönség nem mutatkozott vevőnek az előadásra: a nézőtér gyakorlatilag csak a földszinten telt meg.

Fotó: Posztós János

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben