• Mélységes mocsár a múlt – Kritika a Mocsár című sorozatról

    2021.08.17 — Szerző: Farkas György

    A Netflix forgalmazásában hozzánk érkező lengyel sorozat ismét bebizonyítja, hogy az európai gyártású, kvázi független produkciók igazán versenyképesek lehetnek: a Mocsár egyedi hangulatú, sajátos témájú mű, mely a sablonokat is ügyesen elkerüli.

  • Mocsár

    Az első évad még 2018-ban készült el minisorozatként, a folytatás pedig, ami a Netflix forgalmazásának köszönhetően szélesebb közönséghez eljutott, idén nyáron érkezett. A két évadot összekötik a főszereplők és még inkább a helyszín, amelynek titkairól az első etapban még csak részlegesen szerzünk ismeretet, a folytatás mutatja be részletesebben.

    A történet az 1980-as évek közepén kezdődik egy lengyel kisvárosban, távol Varsó politikai nyüzsgésétől. A sorozat az első pillanattól kezdve érezteti velünk, hogy a mélyben szörnyű titkok húzódnak meg még a II. világháború idejéből: a Mocsár fontos szereplői közül többeknek okozott traumát a szülőhelyükön átélt történelmi tragédia.

    A településen egy kettős gyilkosság kerül a figyelem középpontjába: az egyik pártfunkcionáriust holtan találják az erdőben egy prostituált társaságában, félreérthetetlen helyzetben. Mi lehetett a gyilkosságok indítéka? A rendőrség nem töri magát, hogy igazi megoldást találjon az ügyre, annál inkább a helyi újság egyik kiábrándult veterán riportere, akinek már vannak tapasztalatai az erdő „sötét” oldaláról. Ráadásul társul kapja az éppen ekkor érkező fiatal, ambiciózus újságíró-gyakornokot, akiről később kiderül, hogy fontos párttisztséget betöltő apja befolyása elől menekült Krakkóból a lengyel vidékre. A nyomozás során képbe kerül egy kettős tiniöngyilkosság is, ami további sötét titkokat hoz a felszínre.

    Az első évad öt részében különleges keverékét láthatjuk a történelmi-politikai tablóképnek, a bűnügyi, oknyomozó újságírós thrillernek és a társadalmi drámának. Az alkotók érzékletesen ábrázolják a nyolcvanas évek miliőjét, ami miatt történelmi darabként is lehet nézni a sorozatot. Bár a lengyel mozgóképre mindig is jellemző volt a saját történelmi traumák filmes feldolgozásának igénye, sok esetben ezek a próbálkozások megrekedtek a témafelvetésnél. Az utóbbi években viszont egymás után érkeztek olyan művek, amelyek merészen nyúltak érzékeny témákhoz, és sokszor kifejezetten sokkolták a hazai közönséget – a Mocsár is beilleszthető ezek sorába.

    Mocsár

    A második évad már 1997-ben játszódik, amikor az újságíró-gyakornok visszatér a kisvárosba, hogy a helyi lap vezetői feladatait átvegye. Az évszám fontos, hiszen ekkor volt az egyik legnagyobb áradás Lengyelországban, ami a sorozatban is jelentős szerepet kap.

    Ahogy az első évad a nyolcvanas évek szocializmusának kisszerűségét, sok esetben szánalmasságát és ezzel együtt járó kegyetlenséget jeleníti meg sikerrel, úgy a folytatás sem marad adós a hű történelmi ábrázolással.

    Az alkotók megmutatják a rendszerváltást követő átmeneti időszak sajátosságait, amelyekre a saját hazai tapasztalatainkból akár mi is ráismerhetünk. Egyébként a második évad is egy bűnügy(?) köré szerveződik: egy fiatal fiút találnak holtan az erdőben.

    Mocsár

    Mindkét etap nagy erőssége a karakterek kidolgozottsága, sokszínűsége. A főszereplők és a történet meghatározó alakjai mind összetett személyiséggel rendelkező figurák, akikkel hol együttérzünk a helyzetük miatt, hol sajnáljuk, amiért éppen sikertelenség éri el őket, máskor pedig bosszankodunk azon, hogy miért hoznak rossz döntéseket.

    Az első évad történetét szépen lezárják a készítők, szinte minden szálat elvarrva. Ezzel szemben a folytatás – talán a várható sikerre való tekintettel – már több kérdést hagy nyitva. Egyes szereplők sztorija olyan módon marad befejezetlen, hogy sejthető: nem lenne az alkotók ellenére, ha készíthetnének egy harmadik évadot is.

    A Mocsár az erőteljes korrajz miatt mindenképp figyelmet érdemel,

    sőt emiatt alkalmas lehet akár középiskolai történelemórák izgalmasabbá tételére is.

    A sorozat adatlapja a MAFAB-on

     

    Pontszám 8/10

    Mocsár (Rojst/The Mire)

    Lengyel bűnügyi drámasorozat, 2018–2021

    Rendező: Jan Holoubek, Kamil Misztal

    Forgatókönyv: Kasper Bajon, Jan Holoubek, Pawel Maslona, Marcin Wrona

    Operatőr: Bartolomiej Kaczmarek

    Szereplők: Dawid Ogrodnik, Zofia Wichlacz, Andrzej Seweryn, Agnieszka Zulewska, Ireneusz Czop, Michal Kaleta, Magdalena Rózczka, Magdalena Walach

    Forgalmazó: Netflix

    Bemutató dátuma: 2021. július 7.

    Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

    Pontszám 8/10
    Mocsár

  • További cikkek