×

Korunk hősei
Kubiszyn Viktor: Oroszrulett
Argejó Éva
2015 // 12. 08

Az Oroszrulett igazi, szemé­lyes ihletésű gonzó­regény. Egyik legna­gyobb érdeme, hogy alvilági körké­pében kegyet­len áté­léssel mutat rá arra a poli­tikai-társa­dalmi foly­tonos­ságra, ami miatt a mai Orosz­ország droggal lázadó fia­taljai méltán nevez­hetők a 19. századi orosz „feles­leges ember” modern örökö­seinek. Nekik a kemény drogok jelentik a hajdani orosz­rulettet, de céljuk ugyanaz: átle­begni a kilá­tás­talan életen, sehová el nem jutni, avagy gyor­san kiszállni belőle.

„Jól akartam érezni magam. Meg akartam világosodni, ki akartam teljesedni. Önmegváltási kísérlet volt” – így emlékszik Kubiszyn Viktor drogos életére, melyről immáron három könyve is tanúskodik. A Drognapló (2011) egy tizenhat éven át tartó drogkarrier dokumentumszerű híradása arról, hogyan vált függővé, a drog elől menekülővé, majd visszaesővé. A Drognapló személyes vallomása után a Foglaltházban (2013) már szépirodalmi eszközökkel engedett betekintést a drogosok, alkoholisták és hajléktalanok kisajátította ház életébe, az Oroszrulett pedig „igazi”, személyes ihletésű gonzóregény.



Az Oroszrulett középpontjában a (névtelen) főhősnek az élet értelméről való személyes hangvételű töprengései állnak: miért vagyok a világon itt és most, s ha már itt vagyok, szabadságomban áll-e irányítani a sorsomat – voluntarista legyek, avagy fatalista? Ilyen és ehhez hasonló kérdések szövik át a regényt, amely nem más, mint a főhős egy moszkvai utazásának története Lénával, aki Oroszországban töltött évei óta lóg a szeren. S hogy miért éppen Moszkva? Mert „idegen, távoli, mesei és bűnös” város, és mert hősünk, aki sikerrel lejött a drogról, „tiszta” fejjel, leendő regényének témájaként akar szembesülni a több százezer alvilági drogos világával. Számára Moszkva a Zóna alteregója, ahol a legtitkosabb vágyak teljesülnek, és Léna Sztalkerként vezeti végig a városon. Ám hősünk nem azért száll alá e város legmélyebb bugyraiba, hogy megkapja, amire vágyik, hanem hogy megtudja, mire is vágyik igazán. A regény eredetisége összetettségében és intertextualitásában rejlik: a moszkvai látogatás egyéni hangvételű elbeszélése során hősünk 19. és 20. századi orosz írók regényrészleteivel rímelteti, illetve ellenpontozza a saját gondolatait, ami izgalmassá teszi a regényt az orosz irodalomban alig járatosak számára is – azoknak pedig, akik olvasták Puskin, Lermontov, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Bulgakov, Gorkij regényeit, igazi csemege.


A golyó főmotívumként húzódik végig a regényen, egyfelől az oroszrulett 6:1-hez „hogy kiloccsan az agyad” esélyű pisztolygolyójaként mint a fatalista elrendelés szimbóluma, másfelől szerencsejátékként: „A sors véletlenszám-generátorként működik, s mi pattogó golyók vagyunk a sorsruletten.” Hősünk úgy érzi, szabadságként mindkét esetben csak a golyók pörgésének megkísértése adatik meg számára. Az idő és a tér központi toposzai az Oroszrulettnek, hiszen a „fényes ösvény”, a gonzó – a hallucináció és a valóság együttesének szubjektív megélése – is ősi kitörési vágy az időből. A főhős meglátása szerint az idő múlása csak illúzió – folyamatos jelenben élünk, melyben a múlt összefolyik a jövővel, s ennek megfelelően mi, olvasók is mindvégig szinergiát élünk át a regényben: „Minden egyszerre van. / Minden ugyanakkor van. / Minden most van. / Mindig most van.” A múlt megidézése olyan időutazás számára, mellyel az eltemetett emlékeket folyatja át magán a jelenbe. Az idő ekképpeni felfogásával azonban a mi reményünk elvész, mert hősünk életsorsából megértjük: az idő nem gyógyít meg, hiszen lehet, hogy ő maga a betegség. A regény térfilozófiai közelítésben mutatja be Moszkva underground szegmensét, ahogy azt a főhős gondolataiban és érzéseiben megéli: a földalatti labirintusrendszer – a moszkvai metróhálózat, a világháborús bunkerek és titkos drogközpontok – mátrixában ismerkedik a várossal. Moszkvai sétái során a kültelki lakótelepek utcákat-tereket megsokszorozó, végtelenített „tükörlabirintusaiba” keveredik, melyek nem mélyítik a városról való tudását, legfeljebb a térismétlődés élményét nyújtják. A város feltárulkozásának másik adódó formája a „szújárat”, melyben előre araszolva az általa bejárt terek homlokzatát ismeri meg csupán, ám nem tudja meg, valójában mi rejlik mögöttük – Moszkva megőrzi titkait.


Alice-hoz hasonlatosan a főhős az anarchofeminista Zinaidával alászáll Moszkva alvilágának Csodaországába, ahol több százezer beállt „dzsanki” pörög a szeren. Eleinte mintha egy akvárium üvegén keresztül szemlélné ezt a pompázatos, egyben rémisztő underground világot, később közelebbről is megismerkedik a város hippi-, punk- és cyberpunk kultúrájával, valamint azzal a – főként anarchista beállítottságú – politikai eszmerendszerrel, melyben hivatásos orosz forradalmárok idézeteivel „dúsított” beszélgetéseikben továbbszövik az orosz-szovjet nép történetét a cár atyuskájuktól napjaink Imperátor P.-jéig, – nem kevés politikai áthallással. Ebben a földalatti vakondlétben hősünk Lermontov és írótársai kései, társadalmi cselekvéstől megfosztott, életunt Pecsorinjaival találkozik.


Kubiszyn Viktor regényének egyik legnagyobb érdeme, hogy „alvilági” körképében kegyetlen átéléssel mutat rá arra a politikai-társadalmi folytonosságra, ami miatt a mai Oroszország droggal lázadó fiataljai méltán nevezhetők a 19. századi orosz „felesleges ember” modern örököseinek. Nekik a kemény drogok jelentik a hajdani oroszrulettet, de céljuk ugyanaz: átlebegni a kilátástalan életen, sehová el nem jutni, avagy gyorsan kiszállni belőle, mint James Dean orosz alteregója, a szintén autóbalesetben fiatalon elhunyt bálványuk, Victor Coj, akinek kultikus emlékfalat emeltek Moszkvában. Igen, most ők „korunk hősei”, miként azt egy lepusztult, hunyorgó neonfény is hirdeti egy betonparkolóba beékelt drogtanyán: „Heroes of the Time”.


Bár a hosszú idézetekkel tarkított beszélgetések – kissé széteső szerkezetet kölcsönözve a regénynek – időnként maguk alá gyűrik a szereplőket s velük az olvasót is, de az árnyalt mondanivalónak köszönhetően e párbeszédekkel a drogos szubkultúrán belül is különböző életalternatívák tűnnek fel. Eszerint a tudomány nem képes választ adni hősünknek az élet nagy kérdéseire, és a hit is csak korlátozottan. Lassan körvonalazódik benne, amit lelke mélyén eddig is sejtett – s amiért Lénával a Zónába jött, hogy megtudja, mire is vágyik igazán –, hogy mind közül a legfontosabb szellemi téralakzat az átjáró, mely a meglévő keretek tágításáról szól: az egyetlen kiútról, ami nem más, mint a művészet, mely kaput nyitva más világokra, kimenekíthet saját szűkreszabott életünkből. „A civilizáció egyszerre komfort és kontroll, amiből a művészet kiszakít, mert az önkifejezésről, az igazi szabadságról szól” – erősíti meg ebben Lad is, a drogos festő.


A főhősnek a regény mindhárom női szereplője feltár valamit a világból: Léna Sztalkerként bevezeti a Zónába, a lázadást hirdető anarchofeminista Zinaida lebukik vele a moszkvai alvilág poklába, és végigvezeti őt a különböző stációkon, míg a repülőn megismert orosz újságirónővel szeretkezve úgy érzi, Yuliában „érzem a forró fagyot, Oroszországgal szeretkezem”. Aki nem vonakodik a fatalista szerencsejátékoktól, igazi moszkvai tripnek lehet részese.



Kubiszyn Viktor: Oroszrulett, Kalligram, 2015.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben