Bábok, árnyak és káprázatok között

Van Budapesten a Síp utcában egy műhely, ahol a báboké és a káprázatoké a főszerep. A Magyarországon egyedülálló műteremben saját tervezésű marionettbábokat, papír- és árnyszínházakat, művészkönyveket és árnyjátékokat készít egy alkotópár: Ötvös Enikő és Garami Richárd. Ők meséltek nekünk az alkotásaikról, a bábozás történetéről és jelenéről.

A Manufaktor Műterem 2007-ben nyílt meg, és november 25-én ünnepli a születésnapját. Ekkorra készültek el a belső tér felújításával, melyben korábban is egy kézműves mester, egy bőrruházat-készítő dolgozott. Az apró műhely a tervezés, az alkotás és az eladás színhelye egyben. A kirakatban logó marionettek között felfedezhetünk egy közlekedési lámpát is: ha zöldre vált, beléphetünk a műterembe, ahol Richárd és Enikő közös munkái fogadnak minket.

Médiaművész, tanár, fotográfus vagy, és számos tárlaton és pályázaton veszel részt képző- és iparművészeti alkotásaiddal. Hogy kapcsolhatók ezekhez a Manufaktor Műterem és az itt megvásárolható munkáid?

G. R.: Amikor az ember benne él a munkában, és egy-egy alkotásán dolgozik, akkor az odavezető utak összefonódnak. Ezek mind hozzátettek az érdeklődési körömhöz. Például az egyetemen tanultam médiaarcheológia-történetet, és most ehhez kapcsolódó tárgyakat, így pl. zoetrópot is készítünk, tervezünk. Tanári szakot is végeztem, ami szintén nem áll távol a báboktól, árnyszínházaktól, mivel ezek pedagógiai és pszichológiai szempontból is fontos eszközök lehetnek: részeivé válhatnak a tanításnak és a családi játékoknak.

Enikő, a te utad hogyan vezetett a bábkészítéshez?

Ö. E.: Eredetileg a Liszt Ferenc Zeneakadémián végeztem fafúvós hangszerkészítőként 1993-ban, utána sokáig dolgoztam is a szakmában. Már ezalatt elkészítettem első bábsorozatomat, amit sikeresen el is adtam, és később a bábkészítést folytattam. Az új utam kiépítésében rengeteget segítettek a szüleim. Édesanyám pedagógus, és bábkészítést is tanult, apukám pedig egy „reneszánsz” ember, aki mindenhez értve képes bármilyen technikai problémát megoldani. A professzionális bábkészítést mindemellett Szabolcsi Jánostól tanultam. Az első papírjátékaink pedig akkor születtek, amikor Richárddal egymásra találtunk.

Mi a cél az itt készített bábokkal, színházakkal? Alkotásokként tekintetek rájuk, vagy játékként, vagy a kettő nem is választható el egymástól?

Ö. E.: Fontos először tisztázni, hogy mi a játékok alatt nem kifejezetten gyerekjátékokat értünk. A játék egy felszabadító élmény, aminek nem a gyerekséghez van köze, hanem a szabadsághoz. Elsősorban ezért is kötik az emberek általában a gyermekkorhoz, mert akkor élték meg azt a szabadságot, ami a játékkal is összefügg.

G. R.: Nekem többféle médiumban: a képzőművészetben és az iparművészetben is vannak alkotásaim. A Manufaktor Műteremben készített munkákat az utóbbiba sorolom, és bizony műalkotásnak tekintem őket.

Egy érdekes anekdota a műalkotásaim közül a Tuskó-man. Egy vastag kérges ágdarabból készült, ami eredetileg hulladék volt, és egy tartószerkezetről vágtam le. Kérdezték, miért nem készítek belőle bábot, és belefogtam. Az egyik karja statikus lett, a másik mozgó, kifaragott kéz egy fejszével, mindez felfűzve marionettként. Viccnek készült, és poénból áraztam be a többi alkotásunkhoz képest jóval drágábban. Végül egy Guggenheim leszármazott hölgy vette meg.

Az itt látható bábokat, színházakat, árnyjátékokat mi tervezzük, készítjük és adjuk el limitált számban, sorszámozva, és ebben a formában egyedülálló a tevékenységünk Magyarországon. Minket a kézi munka tart ezen a vonalon, és nem is tudnánk vagy akarnánk gyárként működni, sorozatgyártásban termelve azokat a tárgyakat, amik többeknek megtetszenek. Ezt mutatja, hogy az Országos Széchényi Könyvtár elkéri és katalogizálja a műveinket, mivel  egyedi alkotásokról van szó. Vannak tárgyaink, amik kifejezetten gyűjtőknek és kiállításokra készülnek.

Másrészről az is fontos, hogy ezek az alkotások kerülnek a családok karácsonyfái alá, és ezért egy játékos oldalunk is van. Ha akarom, műalkotások és iparművészeti produktumok ezek, ha akarom, hétköznapi pedagógiai eszközök, és ezt a kettősséget nagyon szeretem bennük.

Mit emelnétek ki még az egyedi darabok közül azok számára, akik kifejezetten ezeket a különlegességeket keresik?

Ö. E.: A limitált, sorszámozott darabjaink közé tartoznak a művészkönyveink, melyek illusztratív jellegűek, és egy-egy irodalmi alkotáshoz készülnek, pl. az Odüsszeia, Pilinszky: KZ-Oratórium. A legaktuálisabb darabunk most a Bálnabosszú. Ez egy szuverén mű, és nincs közvetlenül irodalmi kötődése, ahogy nálunk Európában a művészkönyv műfaja sem tipikusan irodalmi vagy szövegalapú, inkább képzőművészeti tárgyakat jelölő bookobjekt az artist book meghatározásán belül. Készítünk Jumping Jackeket is, amik karikatúraszerű mozgó portrék, és ezekből is mindig csak 15 darab születik. Így növekszik a tárgyak egyedi értéke, és a műhelyünk renoméja is.

Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy nem adunk el akármelyik boltnak, galériának az alkotásainkból, csak azoknak, akik a vevők felé úgy funkcionálnak, mint egy múzeum, és a személyzetük képzett, például médiaarcheológiából, színháztörténetből, és ért a tárgyakhoz. Ezek ugyanis nem szuvenírek, amikről néha le kell törölni a port, hanem arra valók, amire készültek: bábozásra, árnyjátékra, mozgóképszemlélésre és az alkotásaink továbbgondolására. A minőségre koncentrálunk, és a vevők felé is úgy fordulunk mint alkotók, akik számukra készítik el azokat a műveket, amiket kérnek. Ezért cserébe nekünk is fontos, hogy ők is értékként fogadják a tárgyakat, amikkel törődnek, és megjavíttassák, ha éppen elromlik valamelyik.

Kikből áll a vásárlói kör?

G. R.: A műterembe látogatókat úgy fogadom, hogy bemutatom, hogyan működnek az árnyszínházak és a játékok, előjön kicsit a „tanárbácsi” énem. Eközben sokan elmondják az óhajaikat, ötleteiket is, amiket figyelembe veszünk.

Ö. E.: Fontosnak tartjuk a vevők véleményét, visszajelzéseit. A vásárokon mindig meghallgatjuk és felírjuk a kívánságaikat, és azok alapján is tervezünk új tárgyakat. Most például a Varázsfuvolát készítettük el papírszínházban, mert többen is kérték, és mi nagyon örülünk, hogy van erre igény.

G. R.: A vásárlók között egyrészt vannak gyűjtők, másrészt családok, szülők is. Volt már egyéni előadó, aki a produkciójához vitt tőlünk bábot, és nemrég szállítottunk alkotásainkból Székesfehérvárra a Hetedhét Játékmúzeumba, ahol a múzeumpedagógiai foglalkozásokon fogják őket használni. Előfordul, hogy a megrendelővel együtt is dolgozunk a tárgyak tervezésén. Jeremy Ironsnak például nagyon megtetszett a műtermünk, és rendelt egy bábsorozatot. Ez esetben az volt a kitételem, hogy vegyen részt a megtervezésben, így egyfajta társként volt jelen a folyamatban.

Hogyan születik meg egy-egy új művetek?

G. R. és Ö. E.: Van egy kialakult munkamódszerünk. Amikor egy-egy új darab készítésébe kezdünk, letakarítjuk az asztalunkat, és lefedjük egy üres papírral, azaz egyfajta tabula rasát alakítunk ki. A munkát mindig hosszú tervezés előzi meg. Ha például papírszínházat, árnyszínházat készítünk, először végigvesszük az adott művet, mint nemrég a Varázsfuvolát. Kiválasztjuk a legfontosabb szereplőket, megfigyeljük, ki hol jön be a színpadra, mit csinál, milyen jellegzetes pózok illenek hozzá. A munka során mindent kézzel festünk. Egyszer kipróbáltuk, hogy egyikünk digitálisan készítette, a másikunk kézzel, és versenyeztünk azon, melyikünké lesz szebb, és ki végez gyorsabban. A kézi festés nyert.

Honnan jönnek az inspirációk az alkotáshoz?

G. R.: Folyamatos szellemi életet élünk, és ebből néha lesz műalkotás, néha nem. Az irodalom, ezen belül is a kortárs magyar irodalom különösen inspirál minket. Most is épp egy versen dolgozom. A művészkönyveinkben szavak nélkül, képekben mesélünk el egy-egy történetet. Ezek kapcsán mindig végigveszünk és értelmezünk egy-egy irodalmi alkotást, hogy sűríthessük, és néhány kockában, különleges perspektívából mutathassuk be őket.

Ö. E.: Ha elmegyünk kirándulni, mindig figyeljük a vásárokat, kiállításokat és a többi kézműves munkáit. Nemrég voltunk például Csehországban, és kiemelkedő tapasztalat volt a szuvenírpiacuk. Ott minden jellegzetes és a helyi kultúrához kötődő, akár a kézműves termékeket nézzük, akár a gasztronómiát. Ez különösen megfogott, érdemes volna Magyarországon is érzékenyebben kihasználni a helyi adottságokat.

Mi lehet a szerepe, és hol lehet a helye ma a báboknak, bábszínháznak? Hogy tekint rájuk a közönség?

G. R.: A bábos és a közönség között ott van a médium: a báb, így a bábjáték direkt kommunikációként is működhet. Jeremy Irons volt az, aki megkérdezte tőlem, mi a különbség a színész és a báb között. Én azt válaszoltam: ha a bábozó színész azt szeretné, hogy a báb érintsen meg egy falat, akkor a báb megérinti a falat. Ha a rendező kéri a színészt, hogy érintsen meg egy falat, a színész előveszi a saját technikáját, és eljátssza, hogy megérinti a falat. Így a bábbal egy sokkal direktebb, közvetlenebb kommunikáció jöhet létre.

Ö. E.: Egy báb mindig bábszerűen viselkedik, és ha kitűnő az előadás és kitűnő a színész, a közönségnek eszébe sem jut, hogy nem élő a báb.

G. R. és Ö. E.: A bábelőadások eredetileg a felnőtteknek szóltak. A marionett a „Marion”-ból, azaz a Máriácskából [Szűz Mária] ered, mert eredetileg a misztériumjátékokat adták elő bábokkal. Így a bábozás egyházi propagandaeszköz volt, és véresen komolyan vették. Később a bábjátékok a politikai, a társadalmi konfliktusok szócsövévé váltak. Hazánkban Brunszvik Teréz – akinek az első óvodákat köszönhetjük Magyarországon – vezette be, hogy a gyerekeknek is bábozzanak, és onnantól valahogy inkább a gyerekeké lett a bábszínház. Az, hogy a felnőtt bábszínházi kultúra nálunk ennyire háttérbe került, annak is eredménye, hogy a szocializmusban nem engedték, hogy felnőtteket is bábelőadásokkal szórakoztassanak. A szocialista országok közül egyedül a cseheknél működött a bábelőadás egyfajta szelepként, mint nálunk a kabaré.

Ma mennyire van helye a bábozásnak, bábszínháznak itthon?

G. R.: Szerte Európában nagy hagyománya van a bábozásnak, vannak felnőtt bábelőadások, fesztiválok. Nálunk ez hiányzik, bár igény volna rá. Jó példa erre a Sirályban pár éve rendezett háromnapos bábfesztivál, ahol felnőtt bábelőadásokat lehetett megtekinteni. Hétköznap, esti időpontokban voltak a darabok, mégis akkora teltházzal, hogy az egyik előadás előtt majdhogynem hajba kaptak a felnőtt emberek, hogy ki menjen be, mert elfogytak a helyek. Ezt látva szembeötlő és meghatározó élmény volt számomra, hogy mekkora az igény.

Ö. E. és G. R.: A mi nemzedékünk a bábokon nőtt fel, akkor még a tévében is gyakran láthattunk magas színvonalú bábfilmeket, főleg a keleti blokkból származókat. Mára ez nem jellemző, de számunkra természetes, hogy a bábjátéknak létjogosultsága van, egyébként is az élet minden területén fontos a minőség és a minőségi szellemi élet. Hiszen a következő nemzedék – aki most gyerekként fedezi fel a világot – fog felnőttként dönteni arról, támogassa-e művészeteket, tágabb értelemben a kultúrát magát.

Nagy álmunk, hogy olyan generáció nőjön fel, aki szívesebben költ pénzt eredeti műalkotásra, mint méregdrága falfestékre. A kultúrát nem örökölni, hanem élni és teremteni kell.

•

Richárd és Enikő munkáival találkozhatunk a Budapesti Karácsonyi Vásáron a Vörösmarty téren november 16. és december 24. között, valamint a Schönbrunni Karácsonyi Vásáron a kastély udvarában november 23. és január 1. között.

Manufaktor Műterem
1075, Budapest Síp u. 24.
www.manufaktor.hu

[gallery order="DESC" orderby="title"]