×

A fényképezés sötét erotikája
Interjú Dorkó Dániel fotóssal
Paulina Mercédesz
2013 // 11. 21

A Capa-emlék­évben, a világ­hírű fotós­ról elne­vezett múzeum nyitá­sát köve­tően érde­mes felten­nünk a kérdést, hogy hol tart most a hazai kortárs fotó­művé­szet. Dorkó Dániel szabad­úszó fotós­sal erről, vala­mint a fotó­zás eroti­kájáról, az alko­tás szabad­ságáról és megélhe­tési kérdé­sekről beszél­gettünk készülő új anyaga kapcsán.
A Capa-emlékévben, a világhírű fotósról elnevezett múzeum nyitását követően érdemes feltennünk a kérdést, hogy hol tart most a hazai kortárs fotóművészet. Dorkó Dániel szabadúszó fotóssal erről, valamint a fotózás erotikájáról, az alkotás szabadságáról és megélhetési kérdésekről beszélgettünk készülő új anyaga kapcsán.

A fotóművész a MÚOSZ fotóriporter szakán végzett, majd művészettörténeti diplomát is szerzett. Külföldön és Magyarországon egyaránt dolgozik, a hírügynökségek után mára főleg szabadúszó fotósként. Objektívján keresztül a fotográfia számunkra is – ahogy ő mondja – az adott válaszokra kérdésekkel felel.

Ha jól tudom, most új dolgokkal foglalkozol a korábbiakhoz képest.

A mai fiatal, sikeres művészek általában egy bizonyos koncepció mentén haladnak. Ettől a dolog sokkal érthetőbb, befogadhatóbb, ha tetszik, könnyebben eladható. Én nem így fotózom, nem keverek bele eladhatósági fogódzókat. Igyekszem szabadon fotózni, egy hangulat, egy érzés mentén megmutatni, amit a világból látok. Manapság a street photography divatos műfaj, hiszen mindenki csinálja, de nehéz úgy művelni, hogy abban legyen valami plusz is. A régi mestereknél, Cartier Bressonnál vagy Brassainál ez még alap volt.

Az előző, tematikus anyagaid közül melyiket emelnéd ki most?

A heroinfüggők volt a legmeghatározóbb sorozatom. Adódott egy lehetőség, hogy becsatlakozhassak azokhoz a srácokhoz, akik az utcán lógnak. Érdekes volt, mert mindenhová be tudtam velük menni, együtt ittunk, együtt csináltunk mindent; persze drogot nem próbáltam. A köztük levés, fotózás érzelmileg nagyon megterhelő volt: ott vagy közöttük, és aztán hazasétálsz, ahol vacsorával várnak.

Megrendelésre is dolgozol?

Elég sokféle megbízást teljesítek, de legtöbbször utazásszervező cégekkel dolgozom, ennek részeként rendezvényeket, utazásokat, portrékat, ételfotókat készítek, melyeket az adott cég marketingcélokra használ. Ennek is köszönhető, hogy már több mint tíz országban dolgoztam, és elég sokat vagyok úton.

A szabadúszó, megrendelésre dolgozó fotózásnál nem lehet hibázni, főleg ha az ember nagy klienssel dolgozik. Mindegy, milyenek a fotózás körülményei, a problémát meg kell oldani, a képnek meg kell lenni, ez szentírás. A legfontosabb másrészt a jó kommunikáció, továbbá az, hogy a fotós tudja, mit szeretne a megbízó, és hogy azt mindig egy kicsit túl tudja szárnyalni.

Egy szabadúszó fotósnak milyen szakmai lehetőségei vannak, hogyan építi ez a művészi pályát?

A megrendeléses munkát már pénzért csinálod. Nálam tudatos döntés volt, hogy nem próbáltam meg soha ilyen irányba elmenni a saját anyagaimmal, de sosem éreztem azt a megrendeléseknél, hogy pénzzé tenném azt, amit csinálok. Dolgoztam fotóriporterként hírügynökségeknek, magazinoknak, képszerkesztő is voltam, most pedig szabadúszó fotós vagyok, mert számomra úgy hiteles, hogy meg is élek a fotózásból, ha már feltettem erre az életemet. Kiállítást is szeretnék rendezni még az idén, amely akár a fotón is túlmutat. A fotózás öröm, az a lényeg, hogy mindent szívből kell csinálni.

Ez mind nagyfokú tudatosságról, egyfajta kívülállásról tanúskodik. Hogy tudsz kívülálló maradni a fotózás során?

A fényképezőgép néha egy pajzs, amivel távol tarthatsz bizonyos dolgokat. Néhány fotóriporteri helyzetben a fényképész valamennyire védve lehet, mondjuk, ha egy balesetről tudósít. Ha saját anyagot készítesz, akkor ez nem jó, bele kell menni a helyzetbe. Capa szerint ha nem jó a kép, akkor nem voltál elég közel. De az is igaz, hogy a fotós fotós marad minden helyzetben, ahogy én is.

Ritka, hogy egy fotós egyszerre művészettörténész is. Mit tudsz használni a végzettségedből, segít a fotózásban?

Az az igazság, hogy a fotográfiában a művészettörténeti ismeret kevesebbet segít, mint az, hogy rengeteg mester munkáját ismertem meg a képzés alatt. Mondják, hogy nagyon sokat lehet tanulni a festőktől, hogyan kezelik a témát, színeket, tónusokat, kompozíciót. Szerintem is így van, személy szerint például René Magritte, Yves Tanguy, Otto Dix és George Grosz azok, akik a leginkább hatottak rám.

Ha a művészettörténész elemző szemével kellene mesélned a képeidről, mit mondanál?

Nem hinném, hogy tudnék vagy szeretnék értelmezési javaslatokkal szolgálni a képeimmel kapcsolatban. Szerintem a művészet legnagyobb erénye, hogy a felfedezés örömével szolgál az erre nyitott emberek számára. Egy alkotás véleményem szerint mindig nyitott marad, hiszen gondolatokat, még inkább érzéseket ébreszt. Ez nagyon izgalmas, és nem is rontanám el.

Milyen irányok inspirálnak a mai fotóművészetben?

Kedvelem a japán fotóművészetet, mert van benne valami sötétség, bár nem abban az értelemben, ami mostanában jellemző a hagyományos szociofotókra, ahol a szegénység, a kiszolgáltatottság a téma. Ezek sokban különböznek az említett japán fotóktól; a japánok valahogy a bennük lévő sötétség ellenére sem lehangolóak számomra. Daido Moriyama japán fotós például nagy hatással van rám, mindent úgy fotóz, hogy van benne valami sötét erotika.

A te képeiden sok olyan szereplővel, részlettel találkozunk, amelyek lehet, hogy eltűnnének a világ szeme elől, ha nem fotóznád le őket. Gondolok itt például egy graffitire, az utcán rohanó emberek közt bicikliző kislányra, elfelejtett terekre, ottfelejtett állatokra stb.

Számomra a fényképezőgép az az eszköz, amivel rögzíthetem, mit látok a világból. Nálam sokat formál a képen, hogy én magam hívom elő őket. Így már a fotózás pillanatában látom nagyjából, hogy mi lesz a papíron. Ahogy Fazekas István fotóriporter mondta egyszer a Kis hercegre is utalva: jól csak a szemével lát az ember. Valóban így van: szeretnék megörökíteni néhány olyan kis világot, ami egy pillanatra felfedi magát előttem, de a következő pillanatban elképzelhető, hogy már nem is létezik.

Dorkó Dániel oldala: dorkodaniel.hu

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben