×

Versekben megrajzolt útvonalak
Türjei Zoltán: Térkép helyett
Gláser Diána
2014 // 07. 07

Az ember társas lény. Hiába az élet nagy kér­dései, a másik fél nélkül nem tudunk hite­lesen szemlé­lődni, előre jutni, egy­sze­rűen elve­szünk. Türjei Zoltán kötete gondol­kodásra késztet. Filozó­fusként új szabá­lyokat rögzít, olyan távoli ele­mek közt fel­lelve a logikai össze­füg­gést, mint a villa­mos és az őzek, a mini­szok­nya és a fe­kete lyuk.
Mindig jó érzéssel tölt el, ha egy filozófus verset ír. Úgy vélem, ők a költőknél is nyugtalanabbak, folyton kételkednek, új és új szabályokat írnak. Türjei Zoltán Térkép helyett című második verseskötetében a rá jellemző elvont hangon rendszerezi a törvényszerűségeket, egyfajta irányt mutatva a tévelygőknek. A kötet így a térkép motívumán keresztül a létkérdésektől kezdve az önmeghatározásig az ember alapvető titkait fejtegeti.

Ezen a térképen az egyén szemszögéből jutunk el az általánostól a személyes megtapasztalásig. Így az Egyre kevesebb című első ciklus még olyan témakörökben keresi a szabályokat, mint az önmeghatározás, a halál utáni állapot vagy többek között az idő mibenléte, úgy a második Ami árnyékot adhat című ciklusban az adott problémák már jellemzően két személy közötti viszonyban válnak hangsúlyossá.

Az egyén központi szerepe az első ciklusban az identitáskeresés sokszínűségében érhető tetten, ezeknek legfőbb eszköze pedig az álom, a látomás. Habár itt is megjelenik az egyes szám második személy, kétségtelenül az egyén dominál, a lírai én ugyanis olyan különböző szerepekben láttatja önmagát, mint az echinacea csepp, a hegedű, a vödör stb., vagy olyan fogalmi síkokon, folyamatokon keresztül, mint a jelzők, személyi adatok, a pletyka. Ha végre körülhatárolja alakját az én, újabb félelmet jelent, hogy elveszítheti tudatát, mint például a Lassan Kicsapódtak című versben: „reggel arra ébredtem nem én vagyok / más lett a kézírásom / […] s aki elaludt nem számít / az álmomra úgysem emlékszem / kézírásom ismét az enyém / biztos csak másképp könyököltem”.

Az egyénnek önmagán túl, az idő ismeretlen korlátaiban is újabb kihívásokkal kell megküzdenie. Az idősíkok és a halál utáni állapot kérdésköre könnyen hagyhat közhelyes fordulatokat egy mai verseskötetben. Nehéz feladat az újdonság erejét megőrizve nézni szembe ezzel a még egyébként ma is elgondolkodtató témával. Türjei Zoltán távoli asszociációi, merész társításai azonban megőrzik a kötet tematikájának hitelességét, ahogy az Egy napló két fejezete című versben a vödörben „otthagyott” múlttal, amit különbözőképpen igyekszik pótolni a lírai én: „Citromot facsartam a számba, / iszappal kentem be a testem, / és rágtam édesítőszert.” Ezek a képek mind távol állnak a múlt jelentésmezőjétől, mégis sugallják a jelen tehetetlenségét. A zárlat még nagyobb filozófiai csavar ebben a műben: „Tegnap hozott a szomszéd egy vödröt, / […] Nem emlékszem, hogy valaha / lett volna vödröm.” Az idő fogalmának hasonlóan ötletes körüljárása a második részben sem marad el, ahol kivirágzik az idő, ahol „minden új színt kap. / […] megnyugszanak a tárgyak” (Nyomodban), vagy amikor megjelenik egy női alak, aki eljár az idő felett. De nem maradhat el ez a sokszínűség a záró ciklus fejtegetéseiből sem: „ami egyszer volt, az már nem lesz sosem / az idő miatt van minden […] / megjegyzem a reggelinél / még viszonylag friss / a kenyér nem úgy mint a vacsoránál / ez is az idő miatt van”.

Az első ciklus rövid verseit, haikuit, az általános szemlélődést a megtapasztalás jellemzően hosszabb gondolatmenetei követik. Itt válnak jelentőssé az egyén különböző társas szerepei. Ezt a mélységet jól tükrözi a képek intenzitása a sorok között, a korábbi egyszerűbb nyelvezettel ellentétben. Ahogyan a ciklus nyitányában: „Hiányod kávéval pótolom / Istenről nem állítható semmi – mondtam / neked miközben sajtos-tejfölös-fokhagymás / palacsintát tettél elém a női lélek / nem ilyen racionális – válaszoltad” (Emmánuel). Ezek a sorok jól kifejezik a társas lény szerepét, hiszen ahogyan az emberek különböznek, úgy érzékelik másképpen a világot.

A világ megtapasztalásának fontos képe az átlényegülés. Korábban többek között az égitestek jelenléte, a fák misztikus volta állandó mágikus atmoszférát teremtett. A második ciklus a természettel is eggyé vált lírai énhez tartozó női alakot olyan attribútumokkal tűzdeli tele, mint a száraz ágak a hajban, és olyan mozdulatokkal, mint a reccsenés. Ezt követi az egymásra találás, ahogy az Otthon című versben: „belém költöztél”, vagy a Sínen vagyunk című négysoros alkotásban, amely az idő témakörének kimeríthetetlenségét bizonyítja újból: „Nekem mindig egyből jön a villamos. / Te mindig negyed órát vársz rá. / Ha veled vagyok, neked is egyből jön. / Ha velem vagy, én is negyed órát várok.” Érdekes megközelítést adnak az első rész mágikus természetével szemben a második ciklus mesterséges fényviszonyai: a diavetítés, a kislámpa, amely a valós élet intenzitását hangsúlyozza.

Az általános gondolkodást és a társas megtapasztalást hosszú monológ kerekíti le. Ez a Függelék című záró ciklus. Itt jutott eszembe először, hogy a szerző maga filozófus. A filozófusokra pedig jellemző, hogy nem fogadják el a közgondolkodást, új szabályokat keresnek, állítanak. Ez a monológ jól rekonstruálja az emberi gondolkodást. Egy-egy szó elegendő, hogy témát váltson a lírai én, eszébe jusson valami más az adott kifejezésről, míg a korábbi versekben tartani kellett az adott gondolatmenet irányát. Különös és sajátos ebben a részben többek között a lyuk filozófiája, ahová egy bizonyos Angéla nővér szoknyáján keresztül jutunk el: „akkor szoknyát húz aminek örültem / mert így legalább belátok / egy kicsit a lelkivilágába”. Ezekben a sorokban az egymástól távoli képek asszociációja vezeti a gondolatmenet ütemét. A szoknyát elfeledve így máris a lírai én lehetőségeiről esik szó. Például arról, hogy mennyire fél a lyukaktól, hiszen a lyuk hiányt jelent, és a huncut erotikától máris a fekete lyukak felé ível utunk, majd a fogorvoshoz, aki a lyukakat betömi. A gondolkodás rekonstruálásán túl egy-egy fogalom is segíti a filozófiai válaszok összesítését.

Türjei Zoltán kötete iránymutató. Nem fogalmaz meg konkrét választ a felvetett kérdésekre, de változatos helyzetek, képek felvillantásával körvonalazza a lehetséges irányt és további gondolkodásra késztet, ahogyan a borítón látható agy csillagoknak és bolygóknak tetsző szinapszisain át cikázó elektromágneses hullámok is. A kötet így nem hiányozhat a keresők térképéről.

Türjei Zoltán: Térkép helyett, Magyar Napló – Írott Szó Alapítvány, Budapest, 2014.

Pont: 9/10

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben