∞ történetek egy titkos önéletrajzhoz

Esterházy Péter 65. születésnapjára készült ez a titkos önéletrajz – miként az író egy rádióinterjújában nevezte a kötetet –, ha már a szerző úgymond nem szándékozik önéletrajzot írni. A könyvet olvasva emlékezés és valóság, élet és művészet folyamatos egymásba játszásának lehetünk tanúi Esterházy életének idővonalán csúszkálva, amelyhez a szöveg szélén sorjázó évszámok szolgálnak segítségül. A mintegy másfél száz kérdésből és válaszból szerkesztett interjúkötetet a magyar származású, Los Angelesben élő kultúrtörténész, Marianna D. Birnbaum, az 1991-ben megjelent Esterházy-kalauz és a 2010-ben kiadott Esterházy, Konrád, Spiró Jeruzsálemben szerzője állította össze az újszerűség igényével. Míg az Esterházy-kalauz az addig elkészült regényekkel és főként alkotáslélektani kérdésekkel foglalkozott, a Jeruzsálem-kötet pedig a zsidókérdéssel, addig a mostani könyv a magánembert is górcső alá veszi a tematikus blokkokban, amelyek az író gyermekkori emlékei, pályaválasztása, íróvá válása, magánélete és az élet „nagy kérdései” (élet–halál–szerelem–barátság) köré szerveződnek.

Esterházy és az általa ironikusan csak drága kérdezőbiztos asszonynak titulált Birnbaum nyelvi stílusa érdekes ellentétet képez. A kötet gyengesége, hogy az interjúkészítő helyenként feltűnően pongyolán fogalmaz: beszédstílusán néha érződik, hogy nem magyar környezetben él, amit tetéz a nehézkes magázódási forma is. Az 1991-es Esterházy-kalauz budapesti és Los Angeles-i helyszíneken, személyes beszélgetésekből állt össze, és Birnbaum mindvégig érzékenyen reflektált az író válaszaira, miként a Jeruzsálem-kötetben is. Ám úgy tűnik, ennek a könyvnek számos kérdését e-mailben tette fel az írónak, és utólag sem vette a fáradságot, hogy stilizálja, illetve a válaszokhoz csiszolja a saját szövegét. Hivatali bürokratákat is megszégyenítő kérdésözöne éles ellentétben áll Esterházy kifinomult, ironikus, személyes hangvételű beszédmódjával. A kérdező esetében a kevesebb több lett volna: halmozás helyett jól megfogalmazott, lényegre törő kérdésekkel és utólagos szerkesztéssel élvezhetőbbé tehette volna az interjúkötetet.

A könyv erősségét Esterházy szövegeinek többrétegűsége és humorral átszőtt nyelvi sokszínűsége adja. Válaszaihoz hosszabb-rövidebb idézetek kapcsolódnak saját műveiből, ily módon egybefonva életét a művészetével. Gyakran hivatkozik más szerzőkre is, leginkább Máraira és Ottlik Gézára, beidéz régebben vele készült interjúkból, avagy róla szóló újságcikkeket említ, miként az 1976. júniusi Népszabadságban megjelent Fancsikó és Pinta-kritikát, amely akkor félelemmel töltötte el. Válaszai szövedékéből egy olyan érzékeny, „fékezett habzású” világhírrel bíró magyar író profilja bontakozik ki, akinek „az írás maga a világ”, aki „élete anyagát a regényei anyagának tekinti”, aki nem hisz ugyan az írás terápiás voltában, ám életében egyszer mégis megélte ezt (Javított kiadás), aki bár családszerető („Mindig jól tudtam otthon dolgozni. Szeretem ezt a zsizsegést. Persze levegőt ne vegyenek, az zavarna a munkámban”), de képes mindent alárendelni írói mivoltának („Én mindig minden akadályt elhárítottam az írás érdekében. Nem vettem figyelembe semmit. Ez nyilván akkor is önzés, ha az érintettek támogattak”), és aki az elfolyó időt, s így a halált is, csakis a még elvégzendő munka nézőpontjából képes megítélni: „hogy van-e elég időm mindazt megcsinálni, amit meg kell csinálnom”.

A kötet sok érdekes információval szolgál azoknak, akik még nem olvastak (eleget) Esterházytól, és szeretnék „emberközelből” is megismerni őt. Bár Birnbaum deklaráltan az újdonság igényével készítette interjúkötetét, az Esterházyt kedvelők számára számos történet már ismert lesz, ha máshonnan nem, hát az 1991 óta írt regényeiből. A kötet azonban a művekben megírtakon túl is tele van érdekes információkkal és személyes vallomásokkal, amelyekért érdemes elolvasni. Olyan ez a könyv, mint amilyennek Esterházy Péter Magyarországot szeretné látni: „színes és szélesvásznú” (csak a 19-es busz jár ritkán). A kötet borítója külön említést érdemel – természetesen Esterházy Gitta tervezte ezt is, a kép időtlen hangulatával is utalva a címre. A középkori festményrészlet olyan régmúlt kort idéz meg, amelyben Esterházy Péter, saját bevallása szerint, szívesen élt volna, s a kép egy kiemelt jelenetében fiúk „iszkolnak” – talán az évek elől.

Esterházy Péter: Az évek iszkolása. Esterházy Péter és Marianna D. Birnbaum beszélget, Magvető, Budapest, 2015.