×

Terek játéka
Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora
Stermeczky Zsolt Gábor
2015 // 09. 22

Papp-Zakor Ilka első novellás­kötete – bár egyér­tel­műen erős mesélő­kedv hajtja – nem riad vissza sem az egy­értel­műen fikciós, sem a való­szerű ele­mektől. Ahogyan erős elbe­szélői karak­tereit sem tartják vissza külső körül­mények attól, hogy időn­ként elidőz­zenek saját dol­gaikon.
Papp-Zakor Ilka első novelláskötete – bár egyértelműen erős mesélőkedv hajtja – nem riad vissza sem az egyértelműen fikciós, sem a valószerű elemektől. Ahogyan erős elbeszélői karaktereit sem tartják vissza külső körülmények attól, hogy időnként elidőzzenek saját dolgaikon.

Két erős jellegzetessége van Papp-Zakor Ilka novelláinak. Az első – ahogyan azt Forgách András az Angyalvacsora fülszövegének legelején írja – a hallatlan mesélőkedv, a csodák szeretete.

A könyv mesés jellegét már az is érzékelteti, hogy melyik novelláról kapta a címét: az Angyalvacsora című írás közel sem a kötet legizgalmasabbja, cserébe a mesélőkedv, illetve a fikciós elemek itt jönnek le a legprofánabbul. Ez a novella nem sokkal nyújt többet annál, mint amennyit címében ígér, tudniillik hogy ebben a történetben az angyalokat megeszik. Papp-Zakor Ilka kötetének az itt érzékelhető mesélőkedv, illetve szemléletes leírás a minimuma. Ugyanakkor az egyértelműen fikciós, már önmagukban meseszerű elemek elhelyezkedése a könyv egészét tekintve meglehetősen változékony: van, ahol a történet szinte csak ilyenekből áll, például a kötetkezdő Nagyapa Kesztyűcskéjében, amelyben a főszereplő-elbeszélő érzékletesen leírja, ahogy meghal az erdőben, majd utána mégiscsak visszamegy Nagyapához. Hasonlóan erős az Édesanya könyvesszobája, amely ugyancsak a főszereplő szemszögét láttatja, s amelynek elemei és karakterei – leginkább az agresszíven, állatiasan viselkedő gyerekek, illetve az emberméretű könyvek – talán a kötet legmitikusabb, leginkább fantasy-szerű írását alkotják.

Az előbb említett fikciós, illetve a valóságközelibb novellák között félúton akad egy pár jól eltalált, sajátosan abszurd írás is, amelyek legerősebbje – egyúttal legmorbidabbja – a Sakk című. Ebben egy fogorvos házaspár sakkozik, sajátos szabályok szerint: a tábla szerepét egy-egy páciensük szája jelenti, a kétszer harminckét fogból pedig épp kijön az összesen hatvannégy mező. Az elemek itt teljesen fikciómentesek, összeillesztésük ugyanakkor sajátos, és olyan eredményt szül, mint egy Monty Python-jelenet.

Végül pedig akad jó pár olyan írás, amelyek egészen valóságközeliek, noha rendszerint szomorú valóságot, a lecsúszottak valóságait reprezentálják. Van itt történet idős, a családjuk által lassan elfelejtett nőkről (Vénasszonyok nyara, Anyuka), vak artistalányról (Hélium) és hajléktalanokról is (Múzeum utca). Ugyanakkor – talán éppen a meseszerűség hiánya, az emberközelibb alapszituációk miatt – ezek a kötet legjobban sikerült, legérzékletesebb darabjai. Ezek erősségének a további oka a Papp-Zakor-novellák második fontos jellegzetessége: az elbeszélő karakterek közül szinte mindegyik egy kettéválasztható térben helyezkedik el. Amíg a tágabb értelemben őket körülvevő világ zajlik és elvárásokat táplál, mindig akad valami, ami ezen belül – és egyúttal egy kicsit talán ezzel szemben is – többletet, megnyugvást, esetleg az általános nagynál valódibb feladatot nyújt számukra.

Ezek hol apróbb elemek, amelyek mellékesen tűnnek fel a novellákban, hol vastagabban és jelentőségteljesebben szövik át azokat. Ez a kettéválasztható tér egyébként ugyanúgy megjelenik a fikciósabb darabokban, mint a valóságközeliekben. Így például a már korábban említett Nagyapa Kesztyűcskéjében az elbeszélő többször beszél Afrikáról, ami itt kevésbé a történet végkifejlete, inkább az elbeszélő karakter részletesebb megismerése kapcsán fontos elem. Ezzel ellentétben a Héliumban először hasonló háttérelemnek tűnő takarítófiú, illetve annak gumikesztyűje fokozatosan kap egyre nagyobb jelentőséget, mind az elbeszélő sorsa, mind a történet alakulása szempontjából. Az általános külső, illetve a személyes belső világ viszonya talán a legerősebben a Múzeum utca zárómondatával érzékeltethető, a hajléktalan elbeszélő szemszögéből: „A valagomban a rúgások szép lassan megritkultak, aztán megszűntek, mert az őr levegőért kapkodva visszafordult, és én arra gondoltam, hogy valahol a világban majd nemsokára születik egy fiam, szóval iparkodnom kell, hogy minél előbb szerezzek egy luxusos lakókocsit.”

Mindezek tudatában a kötetzáró Kökörcsin afféle ajándéknovellának is tekinthető: itt a külső világ elvárásai szerencsés módon találkoznak a belső világ történéseivel. Kívül egy kis kertészetet látunk, amely díjat nyert az elbeszélő által nemesített kökörcsinnel, belül pedig megtudjuk, hogy az elbeszélő azért ezt a „semmi kis növénykét” választotta nemesítésre, mert a kökörcsin puhasága egy általa nagyon megszeretett szürke egérre emlékeztette. Ezt a belsőt – a szürke egér történetét – meséli el a Kökörcsin jó háromnegyede. Itt a külső válik könnyed, laza keretté, hogy az elbeszélő számára fontos belső megkapja benne a saját terét.

Az Angyalvacsora tehát összességében leginkább terek játéka: fikciós és valószerű tereké, külső és belső tereké. És egy olvasmányos, jól sikerült bemutatkozás.

Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora, JAK+PRAE.HU, 2015.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben