×

Plázák és próbababák mítoszai
Seita Parkkola: Pára
Wéber Anikó
2014 // 03. 24

Seita Parkkola finn írónő varázslók és vám­pírok nélkül alkot izgal­mas fikciót ifjú­sági regé­nyeiben. A gyerekek hét­köznapi környe­zeté­ből: plá­zákból, isko­lákból, graffitik­ből és egy szürke város­ból építi fel mítoszait, és mesél minden olva­sónak, kortól füg­getle­nül. Néha hiteles hangon és mélyre­hatón, néha mester­kélten, a fel­színen maradva.
Seita Parkkola regényeivel bizonyítja: nem kellenek varázslók és vámpírok ahhoz, hogy elképesztően izgalmas fikciót és új mítoszokat alkosson a tini olvasóknak. Nem egy távoli, kosztümös varázsbirodalomban mutatja be a fiatalokat, hanem a saját környezetükben, ahol plázák, graffitik és a felnőttek világa veszik körbe őket. Parkkola ezekből épít fel egy szimbólumokkal és titkokkal teli, megfejtésre váró világot, mert, ahogy megfogalmazza: „Attól, hogy nem értesz valamit, az még nem lesz varázslat.” (Vihar)

A finn írónő Vihar című regényének francia fordítása 2011-ben, a montreuil-i gyermekkönyv és folyóirat vásáron elnyerte a legjobb európai ifjúsági regénynek járó díjat. Magyarul a Cerkabella Kiadó adta ki a 2012-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol Seita Parkkola az egyik díszvendég volt. A valóság és fikció határán egyensúlyozó történetet egy tizenkét éves deszkás fiú meséli el a saját szemszögéből, általa ismerjük meg az akadályokkal teli várost, az elvált szülőket, a bábszerű mintadiákokat és a titokzatos, zsarnoki iskolát, ami utolsó esélyt kínál a csellengő Viharnak. Az izgalmas regény magával ragadja és elgondolkoztatja nemcsak a tini, de a felnőtt olvasókat is. A 2013-ban magyarul is megjelent Páráról ezt már nem lehet elmondani, pedig ugyanabban a világban játszódik, ugyanaz a mágikus realizmus jellemzi, és a Viharban megismert szimbólumokat viszi tovább.

A Pára elbeszélője egy tizenhárom éves, Pára nevű lány, ám a Vihar-beli természetes és hiteles gyerekszemszög helyett Pára elbeszélése erőltetett és mesterkélt. Sokszor felesleges, néha eszméletlen jó, máskor közhelyes hasonlatokkal van teletűzdelve, máskor okító magyarázatokkal, melyek nem jellemzőek egy tizenhárom éves stílusára, és kizökkentik az olvasót.

A történet sem ragad magával azonnal, inkább nyomasztóan hat, és borzasztó unalmassá válik a sok ismétlés, ahogy a különböző helyzetekben és tanórákon követhetjük figyelemmel, mennyire rossz tizenhárom évesnek lenni.

Az írónő túlhangsúlyozza, hogy tizenhárom évesnek lenni katasztrófa: „úgy élünk, mint a dzsungelben, és a dzsungelben nem tárgyalnak a feltételekről. Egy zsákmányállat a dzsungelben csakis a lábainak veszi hasznát. A sebesültet mindig utolérik. A dzsungelben a ragadozónak jutnak a zsákmány legjobb falatjai, de valamit mindig hagy a dögevőknek is. A dögevők lepottyanó falatok reményében udvarolják körül a ragadozót” – írja le a diákok kegyetlenségeit és hierarchiáját a főszereplő, és ha belelátunk a tizenhárom évesek világába, tudjuk, hogy ez nem is túlzás. Ami azzá teszi, az a sarkított történet, melyben minden gyerekszereplő tizenhárom éves, és minden rossznak ez az oka. A történet azzal kezdődik, hogy a főszereplő betölti a tizenhármat, és még apja is erre hivatkozik, amikor lánya bajba kerül. Hiába a gyerekek rossz családi háttere, elhibázott nevelése, mégis azt sugallja a regény, hogy a fő ok a boldogtalanságra a kritikus életkor, és amikor a mű végén a szereplő betölti a tizennégyet, az ellenségek egy varázsütésre szertefoszlanak, és a játék véget ér. A kisebbek még, a nagyobbak már boldogabbak, és ezzel egy kicsit ki is zárja őket az író a potenciális olvasók köréből.

A történet a könyv közepén kezd izgalmasabbá válni, ahol a gyerekek és felnőttek világa mellett megjelenik a fikció, hogy lassan konfrontálódjon, illetve egybeolvadjon a három. A regény egyik központi szimbóluma – mely egyben a város magja és a különböző világok kapcsolódási pontja is – a bibliai paradicsomhoz, a színházhoz és a börtönhöz egyaránt hasonlító pláza, melyben nehéz eldönteni, ki a próbababa, és ki az élő gyermek.

A regény egyedi szimbolikával dolgozik, a tinik közvetlen környezetéből merítve: a plázából, graffitikből és a hajléktalanok világából teremt mítoszokat. Ilyen az örökké tizenhárom éves utcagyerekekből álló Légió története, a graffitikkel való toborzás vagy Puma története is, aki egy sportcipőről kapja a nevét. Ezek a misztikus elemek úgy folynak egybe a valósággal, hogy a regény végén eldönthetetlenné válik, mi is történt: Puma belefulladt a folyóba, vagy csatlakozott a földalatti, láthatatlan utcagyerekbandához?

E kérdésre csak a Viharral összeolvasva kapjuk meg a választ, ahol rádöbbenünk, hogy a befejezés kétféle magyarázata ugyanaz. A víz, az akvárium, a víz alá merülés és megfulladás már a Viharban is központi motívumot alkotnak. Mindkét esetben egy lányhoz kapcsolódnak, aki a regényekben a főszereplők segítője és a gyereklégió néha láthatatlanná váló vezére, mégis nehéz megmondani róla, ki ő, és honnan jött. A Viharban elárulja, hogy nem egyszerű hozzá csatlakozni, s ha mégis megtörténik, akkor az végleges, mint a vízbe fúlás. „Ne felejtsd el, hogy ha egyszer vizet lélegzel, soha többé nem térhetsz vissza.”

Valószínűleg így csatlakozik Puma is a Párában a Légió különös világához, ami mindkét regényben többféle értelmezési lehetőséget nyújt az olvasónak. „A világon más dolgok is vannak, mint amit te el tudsz képzelni” – mondja India, és a regény bebizonyítja, hogy igaza van. Az olvasó fantáziáját pedig nemcsak a történet, hanem Jani Ikonen illusztrációi is vezetik, melyek tele vannak utalással, és további jelentésekkel gazdagítják a szöveget. Ez már a könyv borítóján is szembeötlő, ami magába sűríti a regény szimbólumait, és csak a történet végén lesz megfejthető. Hogy miként? A válaszokat az elbeszélő az olvasóra bízza.

Seita Parkkola a Párában tehát bravúrosan építi egybe a valóságot és a fikciót, egyedi szimbólumokat és mítoszokat teremtve. A Viharhoz képest azonban visszalépés ez, hiszen a szerző előző, méltán sikeres kötetében megismert hang sokkal hitelesebb a Párában megjelenőnél, miáltal az nemcsak szélesebb olvasóközönséget szólít meg, hanem többrétegűbben és mélyebbre ásva mutatja be a fiatalok, a családok, a nevelés és az iskolák problémáit.

Pontszám: 7/10

Seita Parkkola: Pára, Cerkabella, 2013.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben