×

Wes Anderson homokvára
A Grand Budapest Hotel
Szövényi-Lux Balázs
2014 // 03. 19

Lehet, hogy az év elején kapjuk meg 2014 leg­külö­nösebb és leg­szebb mulat­ságát, de ezért kár lenne bán­kódni. A Grand Buda­pest Hotel olyan Wes Ander­son-épít­mény, melyet sokáig emle­getünk, és újra meg újra látni akarunk majd. Még akkor is, ha homok­ból van.
Sokan szeretnénk Wes Anderson homokozójában játszani, ahol a felnőtt ismét gyerekké válhat, ahol naivnak lenni nem vétek, ahol reménykedni és sóvárogni szokás, ahol a tanárnőknek szabad udvarolni, sőt rókalyukba is lehet bújni, vagy utazni egyet az óceán mélyére. Nekünk, felnőtteknek szükségünk van erre a homokozóra, ahogy Wes Anderson sem szeretne kilépni belőle. Ugyanis csak ennek a világnak oltalmából képes komoly dolgokkal foglalkozni, színt vallani és véleményt formálni. Wes Anderson homokvárat épített, elnevezte Grand Budapest Hotelnek, hogy elmesélje saját verzióját Európa legszebb és legszomorúbb korszakáról, a 20. századról.

A hotel jelképes helyszín, mely végigéli egy alternatív történelem boldog és szomorú perceit. A főportás (Ralph Finnes) elegáns és cseppet sem szégyellős uraság, aki az idősebb hölgyek örömforrásaként szolgál. Melléje kerül egy fiatal bevándorló fiú (a beszédes nevű Zero Moustafa), aki eleinte csak lóti-futi munkát végez, mígnem egy sorsszerű esemény össze nem köti életét az igazgatóval. Eközben megtörténik egy ádáz bűntett, örökösödési konfliktusok gerjednek, színre lép egy tiszta orcájú leány, síelnek és vonatoznak, lövöldöznek és szaladnak szerteszéjjel, jönnek a háborúk és a rózsaszín nácik, míg végül leülnek, és mindent szépen elmesélnek. Nekünk.

Lényegtelen, hogy éppen vár vagy hotel: az építmény, melyet az álmodni merő rendező megalkotott, épp olyan illékony és ingatag, mint a homokvár, de épp olyan örömteli és szívnek kedves alkotás is. Fordítsuk le: Wes Anderson eddigi legkönnyedebb, legesetlenebb, mégis egyik legszebb moziját forgatta le. Ebben a filmben nem igazán számít, hogy ki, mit és miért tesz, esetlegesen bukkannak fel és tűnnek el szereplők, színeződik át a képi világ vagy ugrál a cselekmény. És ez nem számít. Itt tényleg csak az számít, hogy ki lép elő a homályból, és hogyan. Igaz, a forgatókönyv, a cselekményvezetés úgy csapong és vergődik, hogy olykor kizökkenünk az filmből. De csak épp egy picit, hiszen amikor egy Owen Wilson masírozik egy nácik ihlette hadsereg kellős közepette, akkor ismét mosolyogva merülünk vissza az élménybe. Nincs olyan mondat, elvétett mellékszál, mely tönkretenné ennek a vizuális csodának a működését.

Mindent, amit Wes Anderson tud és szeret, beleöntött ebbe az alkotásba. És mindenkit, akivel dolgozni szeret, vagy akivel szeretett volna, belepasszírozott. Olyan óriási színészek tűnnek fel nyúlfarknyi szerepben, mint Jude Law, Bill Murray, F. Murray Abraham, Willem Dafoe, és olyan hölgyek varázsolnak, mint Tilda Swinton, Saoirse Ronan vagy Léa Seydoux. A főszerepben pedig Ralph Fiennes nyújt emlékezetes és igazán szerethető alakítást. Róla nyugodtan elmondható, hogy minden filmjében hibátlan, ahogy ezúttal is: egészen nagyszerűen ötvözi a pátoszt és a drámát, karikatúra és mégis valódi, esendő ember. Ha eddig nem, ezek után sokan szívükbe zárják. A kis „lobby boy” szerepében Tony Revolori  igazi felfedezés, a rendező univerzumába abszolút beleillik nyílt egyszerűségével és játékos romantikájával. Remélhetőleg sokat fogjuk még látni.

A színészek mellett a képek viszik magukkal a nézőt. Káprázatos színkavalkád, ötletes formák és egyedi belső terek szolgálnak a cselekmény környezetéül. A kamera pedig a megszokott táncát járja: geometrikusan mozog fel és le, hirtelen közelít, majd visszahőköl, torzít és arcot alakít. Kijárna nyugodtan egy Oscar-díj az egész látványcsapatnak.

Olyan mozi ez, melyben felbukkan A fantasztikus Róka úr mesés animációja, a Holdfény királyság naiv románca, de az Utazás Darjeelingbe útkeresése is tetten érhető. Wes Anderson eddigi legnagyobb szabású mozija személyes és ihletett maradt, miközben jóval több puszta önismétlésnél. Komoly kérdések merülnek fel, tragikus sorsok kerülnek elénk, mégis oly könnyedén, hogy az bravúros. Bár véletlenül sem tökéletes a film, nagyon melegen ajánlott mindazoknak, akik szeretnének újra egy jót játszani a homokozóban – és közben mélységre is vágynak. Szép mozi, a szó legtágabb értelmében. Az pedig hab a tortán, hogy a sok pesszimista film között a fesztivál nagydíját nyerte el az idén Berlinben. Úgy tűnik, a zsűri is egy igazi homokozóra vágyott.

Pontszám: 8/10

The Grand Budapest Hotel
Színes, amerikai vígjáték, 100 perc, 2014 (16)
Rendező és forgatókönyvíró: Wes Anderson
Operatőr: Robert D. Yeoman
Szereplők: Ralph Fiennes (Gustave), Tony Revolori (Zero Moustafa), Tilda Swinton (Madame D.), Saoirse Ronan (Agatha), Edward Norton (Henckels), Jude Law (fiatal író)
Bemutató dátuma: 2014. március 20. (Forgalmazó: InterCom)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben