×

Képek használati utasítás nélkül
Interjú Pater Sparrow-val
Várkonyi Zsolt
2018 // 03. 20

„A rendezés jó értelemben véve is uralom, a látványtervezés viszont egyértelműen szolgálat” – mondja Pater Sparrow, aki 1 című filmjével rendezőként több díjat is bezsebelt a 40. Magyar Filmszemlén, látványtervezőként pedig olyan produkciókban működött közre, mint a The Duke of Burgundy, a Kút vagy a Budapest Noir. Filmes szakmákat bemutató sorozatunkban megkérdeztük tőle, hogyan dolgozik, miként gondolkodik a filmről.

Kamaszkorodban iskola helyett sokszor inkább forgatásokra jártál. Ha filmezésről van szó, a legtöbb fiatal rendezői vagy színészi pályáról álmodik. Miért akartál látványtervező lenni?

Amikor fiatal voltam, én is arról álmodtam, hogy rendező leszek. A szörnyűség az volt, hogy az álmom valóra vált, de annak idején rendezőként olyan útra léptem, amin csak autonóm alkotóként szabad haladnom. Ez az elmúlt tíz évben számomra nem volt lehetséges, ezért szépen és lassan, egyfajta „szabadon választott kényszerűségből” lettem látványtervező. Alapvetően foglalkoztat a vizualitás. Bármi, aminek a kép az attribútuma, érdekel, de amit én hívok képnek, az minden használati utasítást nélkülöz, abban mindig kell hogy legyen valami személyes, valami titok. Ez egyre ritkább. Itthon egy fiatal rendező reklámokból tud csak rendesen megélni. Én is próbálkoztam, több-kevesebb sikerrel. Elég hamar eldőlt, hogy ez a közeg engem inkább taszít, mint vonz, mivel semmi személyes nincs benne, és minden titka a hazugság, úgyhogy kitáncoltam belőle. Először rendező barátaim hívtak filmekre, később pedig már a munkáim alapján producerek, rendezők, operatőrök ajánlottak egymásnak. Az elmúlt években sok színházi munkám is lett, tehát egyértelműen látványtervezőként vagyok kurrensebb a piacon. A rendezés jó értelemben véve is uralom, a látványtervezés viszont egyértelműen szolgálat. Nem bánom, hogy a balanszírozás hosszabb időre a szolgálat irányába billent, mert rengeteget tanulok, de az így megszerzett tudást már szívesen használnám a másik oldalon is.

Valószínűleg kevesen tudják, hogy pontosan mi a feladata egy látványtervezőnek egy nagyjátékfilmben. Mivel, hogyan dolgozik egy látványtervező, milyen helyet foglal el a filmes hierarchiában?

A látványtervező tulajdonképpen azon túl, hogy pre-vizualizálja és létrehozza a forgatókönyv helyszíneit – ami nem kevés –, megteremti a film világának egységét is. A rendező és az operatőr után jövök, az ő igényeik mentén hozom létre a forgatókönyvből a vizuális koncepciót, amit aztán át kell tudnunk ültetni az anyagi valóságba. Ennek egészét irányítom, de természetesen nem egyedül dolgozom. A képi világért felelős Art Departmentben a film méretéhez igazodva vannak art direktorok, rajzolók, grafikusok, tervezők, modellezők, storyboardrajzolók, kutatók, kalligráfusok stb., akik szorosan összedolgoznak a szintén részfeladatokra szegmentált építészet-, berendezés-, sfx- és vfx- [speciális effektusok, vizuális effektusok – a szerk.] részlegekkel.

Mik a fő ismérvei egy jó látványtervezőnek?

Leginkább: fantázia, ízlés, megfigyelőképesség, bátorság, lelemény – és hogy a látásmódja eredeti és kifejező legyen.

Milyen szakmai elvek alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy filmes felkérést? Mennyit számít például a rendező személye, a forgatókönyv, a film költségvetése?

Mivel Magyarországon dolgozom, ahol viszonylag kevés film készül, csak kicsit tudok válogatni. A kondíciók összessége fontos, és mivel ebből kell megélnem, gyakran pragmatikusan választom a profibb körülményeket a művészileg hozzám közelebb álló projektek helyett. Sajnálatos, de így van. Nekem a rendezés a hivatásom – ott vagyok szigorúbb művészeti kérdésekben –, a látványtervezés a foglalkozásom: itt úgy fogom fel magam, mint egy pilóta, aki biztonsággal fölszáll, leszáll, és eljuttatja a célállomásba az utasait. Ha a lezuhanás nem egyértelmű, bármerre bárkivel repülök.

A Kút látványvilágáért is te feleltél. Gigor Attila filmje végig egy semmi közepén álló benzinkúton játszódik. Mennyire jelentett ez kihívást?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kétségek gyötörtek a megvalósítás tekintetében. Nyilván voltak nehézségek és kritériumok, na meg persze financiális határok, amik közé be kellett szorítani az álmainkat. Az igazi kihívás inkább akkor jött, amikor egy héttel a forgatás előtt a már majdnem kész díszletet egy óriási vihar darabokra cincálta, és visszaredukálta a felére. Ilyenkor kell észnél lenni és a legjobb döntéseket hozni.

A Budapest Noir felemás fogadtatásban részesült. Egy interjúban említetted, hogy a látvány, amit a nézők egy része számonkért a filmen, köszönőviszonyban sem volt a költségvetéssel. Hogyan lehet kezelni az olyan helyzeteket, amikor a pénz szab határt a lehetőségeidnek?

Csak elfogadni lehet. Sokan hisznek benne, hogy a korlátok kreatívabbá teszik az embert, de én ezzel csak részben tudok egyetérteni. Attól nem lesz rosszabb egy film, mert van rá pénz, ha rosszabb, nem attól rosszabb. A kevesebb néha több, de csak néha. A kevesebb szerintem általában kevesebb.

A költségvetésen kívül mennyiben más egy külföldi produkcióban dolgozni, mint egy magyar filmben?

A külföldi stábokban nagyobb ázsiója van a látványtervezőnek. Jobban bíznak az értékítéletében, de ugyanez igaz az összes kreatív stábtagra, a jelmeztervezőre, sminkmesterre vagy akár a vágóra is. A költségvetés növekedésével arányosan a látványigények, vagyis a feladatok száma is nő. Viszont az előkészítési intervallumok érdekes módon nem sokkal hosszabbak, mint egy magyar filmnél, ezért a felelősség, a stressz és a nyomás is nagyobb. Sokkal szigorúbb a légkör – mivel sokkal több pénzt költünk, a rizikófaktorokat folyamatosan redukálni kell, pl. nagyobb csapatokat kell koordinálni, a díszletek párhuzamosan készülnek el. Ennek ellenére, ami a hazai és külföldi produkciókat illeti, pro és kontra is vannak élményeim.

A filmművészetben engem a mit egyáltalán nem érdekel, csakis a hogyan” – jelentetted ki egy interjúban. Ezzel egyszersmind azt is akartad mondani, hogy ma már nem lehet, nem is szükséges új történeteket kitalálni?

Csak saját magamról beszéltem. Nekem más az utam, én így gondolkodom. Engem a történet, a mese önmagában untat, mert az információja számomra mindig klisé, mindig ugyanaz. Happy end, sad end, drama vagy comedy. Az interpretáció tud csak változni, és én azt találom érdekesnek és hatásosnak, ami meglepően mesél, bármit, akármit, mert a mesén magán már nincs min meglepődni.

Rendezőként mennyire tudsz meríteni a látványtervezőként szerzett tapasztalataidból?

Ezt nem tudom, mert jelenleg tíz éve stagnálok rendezőként, de ha egyszer ez változik majd, remélem, látható lesz, hogy nagyon.

Portréfotó forrása

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben