×

Rendhagyóan hagyományos
Az év novellái 2012
Nagy Zoltán
2013 // 03. 26

Annak ellenére, hogy a 2012-es Az év novellái kilenc folyó­iratból és önálló köte­tekből huszon­hat szerző írásának válo­gatá­sát adja, még­sem nyújt külö­nösebb élményt az olvasó számára, amire az az előző évekbeli kiad­ványok után számí­tana. De az sem válik az anto­lógia előnyére, hogy a törté­netek zöme már szinte nyomasz­tóan politikai hang­vételű.
A 2012-ben Az év novellái című sorozat rendhagyó módon tizenegyedik kiadványához ért a Magyar Napló gondozásában. Vállalt célja az előző év kiváló kisprózáinak összegyűjtése és kötetben való publikálása a mai magyar novellairodalom reprezentálásának szándékával. Azonban e törekvés mégis több sebből vérzik, mivel nehéz belátni, mi vezérel egy kiadót egy olyan kötet megjelentetésére, ami lényegében mellőzi a komolyabb szerkesztési koncepció kohéziós erejének érvényesítését a szerzők puszta megmutatásán túl. Másfelől érezhetően egy nagyon egyoldalú keresztmetszet ez, így ha a mai magyar novelláról szeretnénk hiteles képet alkotni, érdemes a Magyar Napló kiadványa mellett a Magvető Kiadó szintén minden évben megjelenő, saját szempontjai alapján kötetbe rendezett kisprózai válogatását is fellapozni, hiszen a két kiadvány nem sok ponton kapcsolódik egymáshoz.

A kötet szerkesztője, Bíró Gergely már 2004 óta ténykedik az antológia összeállításával és szerkesztésével (eleinte még Nagy Gáborral karöltve, de 2005-től már önállóan), ez alól az előző, tizedik kötet volt kivétel. Az év novelláinak szerkezete rendhagyó: a művek a szerzők születési ideje alapján alkotnak kronologikus sort, méghozzá a legidősebbek nyitányától a legfiatalabbak záróakkordjaiig. Ezt egyfelől tekinthetjük semleges szerkesztési elvnek, hiszen valamilyen szempont alapján csoportosítani kell a műveket, és a legegyszerűbb, hagyományosabb szemlélet az effajta sorba rendezés (természetesen ez elképzelhető lenne fordított sorrendben is). Másfelől azonban kifejezhet egyfajta értékszemléletet is, miszerint az idősebb generáció novellái értékesebbek a fiatalabb írók alkotásainál. Bármiféle szerkesztői előszó vagy utószó híján, e kérdések megválaszolása az olvasóra marad. Szintén rendhagyó, hogy a kötet végén találjuk a könyvben szereplő írások szerzőinek rövid, szócikkszerű életrajzát. E szerkesztési mód mellett és ellen is felhozhatóak érvek: azok számára, akik folyamatában szeretik olvasni az effajta köteteket, nincs mi megakassza e folyamot, míg a másik tábor tagjainak hiányzik az írások közötti vizuális lélegzetvétel (így pl. az írások előtt is szerepelhetnének a biográfiai szösszenetek).

A kötet Csurka István Temetve című írásával indít, megemlékezve a tavaly februárban elhunyt író-politikusról. Az írás középpontjában egy egykori ’56-os forradalmár áll, aki elhunyt bajtársának temetése helyett, ahol gyászbeszédet tartott volna, egy ismeretlen búcsúztatójára téved, és ott kezdi elmondani az előre megírt beszédét. A gyászolók köréből végül egy fiatalember rángatja ki, aki megszánva az eltévedt idős urat, vele tölti a délutánt. A történet mintha arra utalna (már a címében is), hogy 1956-ot és hagyományait sokkal inkább eltemettük, mint ápolnánk. A novella mintha programadó írás lenne a kötet első két harmadára vonatkozóan, hiszen az azt követő novellák nagyobb része is hasonló témakört vagy érzéseket jelenítenek meg. Legalábbis tömbösítve tagadhatatlanul ezt az érzetet keltik, s olykor már-már nyomasztóan hathatnak az olvasóra.

Az első novellák közül például Ferdinandy György Volver című írása emelkedik ki, amiben a hazatérés lehetetlenségéről elmélkedik az elbeszélő, miközben érezhető az életrajzi ihletettség is (hiszen az író maga is átélte ezt a traumát). Hasonlóan érdekes Ács Margit Mukija, ami egy a nagyszülők által felnevelt idős asszonyról szól, aki elvesztette szüleit a második világháborúban, és aki az apja erdélyi sírjának, valamint rokonságának felkutatására indul. A novellában egy olyan érzelmi szálat pendít meg az írónő, amiről a mostanság felnevelkedett fiatal generációnak már közvetlen tapasztalata sincs.

A kötet utolsó harmadában, ahol a fiatalabb generáció alkotásait olvashatjuk, mintha egy csapásra megváltozna a belőlük sugárzó hangulat. Bene Zoltán Hit helyett szorongás című írása egy párhuzamosan szerkesztett történeten keresztül M. hazájának zsarnoki világában átélt viszontagságairól szól. A novella a főszereplő életének két eltérő szakaszából váltogatja a jeleneteket, miáltal egyszerre vezet el minket a borzalmak traumatikus világába, és a menekültek idegen országban kezdődő új életébe.

Az egyik legmegrázóbb novella ebből a csokorból Szentmártoni János Szomjúság című írása. E pszichológiai mélységekkel is mélyen átitatott történetben egy kisfiút ismerhetünk meg, aki anyja meggyilkolásának traumatikus emlékének nyomása alól csak felnőtt férfiként, a gyilkos apa halálának estéjén szabadul fel, ekkor képes először megkönnyebbülni.

Az év novelláit Potozky László rövid története zárja. Potozky első kötetes szerző, akinek Áradás című kötete 2011-ben jelent meg, és már az előző évi antológiában is helyet kapott. A Kigyomlálni a jégvirágot című novella Klau alkalmi légyottjáról szól; a novellát az teszi izgalmassá, ahogy Potozky a késleltetés és a rövidlezárás technikáit alkalmazza.

Az év novellái 2012 a kisprózatermésnek egyoldalú lenyomatát adja, még ha az összegyűjtött novellák érdekes ívet is alkotnak Csurka István 1956-os gondolataitól a Potozky László által képviselt szemérmes szemérmetlenségig. Meggyőződésem, hogy az első tizenhét alkotás legtöbbje önmagában teljesen más képet mutatna. Erre jó példa a már fentebb említetteken felül Vathy Zsuzsa Vándorlás című elbeszélése, ami sajátosan közbevetett kérdéseivel hívja fel az olvasó figyelmét a lényeges pontokra. Ugyanígy kiemelhetjük Lőrincz György Isten köve című novelláját is, melyben a szerző elgondolkodtatóan állítja párhuzamba az emléktárgyak eltűnését és emlékeink elvesztését, de ugyancsak megemlítendő Majoros Sándor Halhatatlanság című novellája a halálról és egy sajátos apa–fiú viszonyról.

Mégis egy csokorban, talán éppen a kötetnyitó novella erősen átütő ideológiai átitatottsága okán, más megvilágításba kerülnek ezek az írások. A kötet disszonanciáját tovább erősíti, hogy ezzel szemben az utolsó alkotások kiszakadnak ebből az ideológia körből, és szinte önálló életre kelve teljesen más miliőbe kalauzolnak bennünket, mint például Csender Levente Kőbánya blűűűűz című novellája, ami egy kőbányai lakótelep szociális mélységeit ábrázolja, keserű iróniával átitatva.

Az év novellái 2012, szerk. Bíró Gergely, Magyar Napló, Budapest, 2012.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben