×

Tovább a Sárgaköves Úton
Sam Raimi: Óz, a hatalmas
Szegheő Csaba
2013 // 03. 16

Az Óz, a hatalmas újra abla­kot nyit nekünk, hogy bepillant­hassunk abba a csodá­latos világba, melyben utol­jára Dorothy és Totó volt a kala­uzunk. A mostani film a nagy varázsló, Óz kaland­jait meséli el, ahogy közön­séges cirkuszi bűvész­ből egy varázs­latos világ legna­gyobb mágu­sává emel­kedik. Az alkotás megem­lékezik az Óz, a csodák csodája című örök­zöldről, miköz­ben elbű­völő képei­vel és bájos, izgal­mas törté­netével elrepít minket a szivár­ványon is túlra.
Több mint hetven évvel az Óz, a csodák csodája című filmtörténeti klasszikus után Hollywood újra rátalált Óz birodalmának varázslatosan kedves világára. Az Óz, a hatalmas a mesebeli varázsló történetét dolgozza fel, és – miközben fejet hajt az eredeti alkotás előtt – 21. századi varázsköpenybe bújtatva tárja a közönség elé ezt a csodákkal teli történetet. A film 3D-s látványvilágától a néző is egy pillanat alatt a Smaragdvárosban érezheti magát, ahol – csakúgy, mint a Madárijesztő, a Bádogember vagy a Gyáva Oroszlán – mindenki megtalálhatja azt, amit egy mesés filmben kereshet: kedvességet, humort, izgalmat és kalandot.

A Sam Raimi rendezésében napvilágot látott alkotás a klasszikus Óz film történetének előzményeit mutatja be. Ahogy Dorothyt, úgy a meglehetősen hosszú névvel büszkélkedhető Oscar Zoroaster Phadrig Isaac Norman Henkel Emmannuel Ambroise Diggs (James Franco) – röviden: Óz – névre hallgató kisstílű bazári bűvészt is egy forgószél ragadja el, és repíti egy színes és ismeretlen világba. Óz hamar összetalálkozik Theodorával (Mila Kunis), a jóságos boszorkánnyal, aki a régen megjövendölt megmentőt, a birodalom következő uralkodóját látja a kétes erkölcsű illuzionistában. Ózt elcsábítják a királyi trónnal járó arany- és drágakőhalmok, így belemegy a játékba, hogy Smaragdváros népe nagyhatalmú varázslóként ünnepelje. A helyzet azonban bonyolultabbá válik, amikor kiderül, a királyi széket csak akkor foglalhatja el törvényesen, ha először legyőzi a Sötét Erdő gonosz boszorkányát. Óz tehát rálép a Sárgaköves Útra, amin haladva nemcsak a csodák világát, de önmagát is jobban megismeri – ahogy annak lenni illik.

Az 1939-ben bemutatott Óz, a csodák csodája nem egy akármilyen film, hanem egy igazi klasszikus, amit – engedtessék meg egy apró túlzás – mindenki látott vagy olvasott, és aki ismeri, az valószínűleg szereti is. Egy ilyen alkotáshoz veszélyes vállalkozás hozzányúlni, hiszen ha hiányzik belőlünk a kellő tisztelet és alázat, könnyen magunkra vonhatjuk a népharagot. Istennek hála, Sam Raimi rendező és társai, úgy fest, tökéletesen tisztában voltak mindezzel – az Óz, a hatalmas számtalan gesztussal tiszteleg a Csodák csodája előtt. Olyan örökbecsű képeket idéz meg, mint a jóságos északi boszorkány hatalmas szappanbuborékja, a Smaragdváros mellett elfekvő pipacsos rét (ahol Dorothy álomba szenderült), a mókás hangú éneklő manók társasága vagy a rémséges, szárnyas majmok sötét serege. A megemlékezés nem áll meg a felszínen, a történet is tökéletesen alájátszik a ’39-es alkotásnak, így sikerül remek előzményfilmmé tenni az Óz, a hatalmast. Magyarázatot kapunk arra, hogyan és miért lett a nyugati boszi zöld és gonosz, hogy Óz miért függöny mögé bújva irányítja Smaragdvárost, vagy hogy mi a története az Északi Jó Boszorkánynak és dalos kedvű népének.

Nemcsak a történeti elemek, hanem a látványvilág pazarsága is az eredeti filmre emlékeztetheti a nézőt. Óz birodalma egyszerűen elképzelhetetlen lenne álomszerű elemek nélkül, a film médiuma pedig tökéletes eszközökkel rendelkezik ennek bemutatására. Tudták ezt már 1939-ben is, hiszen az Óz, a csodák csodája volt a történelem első egész estés filmje, ami visszafogott szürkeség helyett csodaszép színekben pompázott – annak ellenére, hogy a technológiát már évekkel korábban kifejlesztették. Az alkotók sokáig nem éltek a lehetőséggel, mivel úgy vélték, a mozgóképek világa természetszerűen fekete-fehér, és mivel a filmekben ez a természetes, a szín használata – e logika szerint – irreális, művi hatást keltene. A filmi realitás tehát megtartotta a szürke különböző árnyalatait, ennek köszönhető, hogy az Óz, a csodák csodája kezdő és záró jelenetei (Kansas képei) megmaradtak fekete-fehérnek, a színeket pedig csak Óz birodalmának álombeli jeleneteinél alkalmazták.

Manapság abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megélhetünk egy hasonló kaliberű váltást, mint anno az 1930-as évek végén: itt van nekünk a háromdimenziós mozi. Ahogy nem kevés fenntartással kezelte a közönség először a hang és a szín megjelenését, úgy a mostani publikum köreiben is érezhető némi szkepszis a legújabb mediális váltás kapcsán, de hogy ez jogos-e vagy sem, azt csak az idő dönti el. Lehet, múló szeszély csupán a harmadik dimenzió, de nem kizárt – sőt, talán valószínűbb –, hogy 2080-ra az emberek hasonlóan fognak visszagondolni a hagyományos, 2D-s filmekre, mint ahogy mi emlékszünk a fekete-fehér alkotásokra.

Vegyük fel tehát a 3D-s szemüveget, és élvezzük annak minden előnyét. Az Óz, a hatalmas mindent megtesz azért, hogy elkápráztassa a publikumot, lehetünk kicsik vagy nagyok, lányok vagy fiúk – és legyünk nyugodtak, egyáltalán nem baj az, ha egy bűvész elvarázsol minket.

Óz, a hatalmas (Oz The Great and Powerful)
Rendezte: Sam Raimi
Színes, magyarul beszélő amerikai fantasy, 127 perc, 2013 (Fórum Hungary)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben