×

Önálló monográfia – szerkesztett élet
Banner Zoltán: Hátra ne nézz!
Gláser Diána
2013 // 05. 15

A nyolcvanéves Banner Zoltán ün­nepi válo­gatá­sa szokat­lan iro­dalmi koncep­ciót alkalmaz, hiszen elsőre visszás­nak tűnhet, hogy saját verseit magya­rázza, mielőtt elolvas­hatnánk azokat. Az idő­rendbe szedett műveket mégis egyfajta termé­szetes szem­lélet­válto­zás és motívum­háló szövi át, ami arról árul­kodik, hogy az élet milyen jó szer­kesztő.
Banner Zoltán legújabb kötete nem a művészettörténeti értékei miatt izgalmas elsősorban. A 2012-ben a nyolcvanadik évét betöltő közismert művészettörténész ünnepi válogatása ugyanis szokatlan koncepció felől közelít a poétikához. A Válogatott versek és vidékük alcímet viselő vaskos könyv kronológia szerint közli az alkotásokat, ami teljesen jogos egy életművet összegző könyv esetében. De a furcsaságot a „versek vidéke” adja, hiszen az egyes szám első személyű költői vallomások, részletes életrajzi ismertetők új értelmezési felületeket teremtenek a művészet újragondolására. E monumentális könyv tudományos összegzésként hat, mintha a szerző Feszt László, Olajos Béla és Árkossy István után írt volna önmagáról monográfiát.

A beékelt prózai szemelvények két ponton zavarják meg az olvasást. Egyrészt a kulturális tevékenységéért magyar érdemrend lovagkeresztjével méltán kitüntetett Banner Zoltán irodalmi ténykedéseinek részletekbe menő felsorolása érthetetlen, másrészt pedig a magyarázkodás arról, hogy verseiben önmagát keresi. Olyan ez, mintha egy megelőző óvintézkedés lenne, nehogy mást értsünk mondatai alatt, amivel mintha befolyásolni igyekezne az olvasásunkat.

De a három részes kötet ciklusait néhány oldalban megelőző szemelvényeknek pozitív oldala is van, többek között az egyes életrajzi elemek ismertetése, mint az Erdélyből áttelepült szerző helyzete, küzdelmei a román szocializmusban, Békéscsabára költözésének lelki és fizikai háttere, Nagy István karmesterrel való kapcsolata, vagy a szűk lakásokban való nyomorgás. Mindez más fényt vet a versekben előtűnő álomszerűségre, a folytonos úton levésre vagy a néha fel-feltűnő lakásmotívumra.

A tudományos összegzés funkciója mellett a kötetben izgalmas a verseket átható közös élményvilág, a visszatérő motívumok hálózata, a művészettörténész lírai látásmódja. Elek Tibor és a szerző közös szerkesztése három részben mutatja be a banneri életművet. A kezdet a „szatmári félálom”, az ifjúkori zsengék idejét idézi fel, melyek tartalmilag és hangzásvilágukban jól reprezentálják a tizenhat–húsz éves tehetséges fiatalember csiszolatlanságát („Friss, forró falból / fakult fonó. / Bús, barna / baldachinbrokát.” Óraütés). Már ekkor felsejlik a tudatos képi építkezés vágya: a művészet más ágai iránt való nyitottság, a zene motívumainak hatása, a festői ábrázolás (Tájkép tavasszal) igénye, ami később igen jelentőssé válik az ő költészetében.

A második állomás a hányattatás a román szocializmusban. Ezek az írások már hitelesebb, bensőbb érzések ábrázolásán keresztül beszélnek a magányról és félelemről (Üzenet). Velük egyidejűleg az univerzális szintű problémafejtegetések is megjelennek a világról, a költészetről vagy Európáról. Végül legbőségesebben békéscsabai áttelepülésének élményeiről ír, az útról, a búcsúról, az elszakadásról. Emlékeit, vágyódását az egyes erdélyi helyszínek konkrét leírásával erősíti (Brassó, Segesvár, Szalonta, Korond, Tordai-hasadék). A három rész alakulásában megfigyelhető a formai fejlődés abban, ahogyan a szerző tömörít vagy ahogyan áttér az ismétlődést kedvelő gondolatritmusokra, a prózaversekre vagy a vizuális megoldásokra, mint például a sorkihagyásos pontozás. Mellettük szintén lényegessé válik a motívumok tudatosan felépített hálója a ciklusok ívén át. Ez a motívumkincs válik a kötet legerőteljesebb erényévé.

A vonat, az úton levés képe csak a második résztől jelenik meg, de annál jelentősebbnek tekinthető. „Eszedbe sem jut a vonaton a bánat- / csak kinézel, s szívedből nehéz, / álmatag, könnyes öröm árad.” (December. Az érmelléken át) Itt még szemlélődik a huszonöt éves költő, de ez a fogódzó kíséri őt későbbi békéscsabai útján is. A kötet címe is az úton levés gondolatát erősíti: Hátra ne nézz! Vajon az emlékezés korábban megfestett képei ellenkeznek ezzel a mozdulattal? Talán nem véletlen a kötet címadó versének kései felbukkanása az életműben, melyben az úton levés gondolatát kapcsolja össze a vonat körüljárásával a szerző. Érdekes ebből a szempontból a vonat motívumán át az egyéni problémák egyetemessé tétele (ajtónyitogatás motívuma Európa ablakaira, a vak utasokat vivő magyar vonat), ahol a vonatút ontológiailag is élet-halál jelentőséget nyer.

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy habár poétikailag számtalan gyengébb, ragrímes vers is szerepel a kötetben, olyan sokoldalú gondolkodóval állunk szemben, aki művészettörténészként és művészetbarátként ezer szemmel fürkészi a világot. Mind formailag, mind a versek nyelvében szerepet kap a zene, de maga a képzőművészet is teret nyer már a kezdet kezdetétől a fény, a különböző helyzetképek és tájak lefestése által. Mellettük még szerepet kap a színház, a szobrászat és az építészet. Ezek a tartalmi kincsek teszik vonzóvá Banner Zoltán életművét, magyarságtudatának poétikáját.

Az önálló monográfia az egyes szám első személyű, olykor a részletekbe torkolló száraz leírásai miatt szokatlannak hat. Az időrendbe szedett verseket átszövő motívumvilág, a szemléleti fejlődés stációi mégis elgondolkodtatják az elidőző olvasót egy életút alakulásáról, aminek kapcsán felmerül, hogy talán a legjobb szerkesztő valószínűleg maga az élet.

Banner Zoltán: Hátra ne nézz!, Pallas-Akadémia Kiadó – Fókusz Egyesület – Magyar Napló, Csíkszereda, 2012.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben