• Összetört szív és cukormáz – kritika a Hab című filmről

    2020.09.26 — Szerző: Várkonyi Zsolt

    Szerethető romantikus komédiával mutatkozott be a Lakos Nóra. A Hab az Amélie csodálatos élete hangulatvilágát idézi meg: egy könnyed, de mégsem bugyuta romkom szerelemről, hazugságokról és boldogságról.

  • hab

    Romantikus komédia indítja az őszt a hazai mozikban. A Hab című alkotást az első filmes Lakos Nóra rendezte, aki eddig kisjátékfilmekben, valamint a tévében futott Tóth János komédiasorozatban működött közre. A Habban olyan színészek kaptak szerepet, mint Kerekes Vica, Mátray László, Elek Ferenc, Kovács Lehel, Láng Annamária, Bozó Andrea, Szikszai Rémusz, valamint saját magát alakítva feltűnik Mácsai Pál is. A produkció kétszáznyolcvanhatmillió forintos támogatást kapott a Filmszakmai Döntőbizottságtól – a rendező kezében volt tehát pénz, paripa, fegyver, azaz korrekt költségvetés és neves színészgárda. Szerencsére a végeredmény sem okoz csalódást, különösen akkor, ha figyelembe vesszük azt is, hogy első filmről van szó.

    hab

    A Hab főszereplője, Dóra (Kerekes Vica) egy szerelmi csalódás után saját cukrászdájában, a sütemények készítésében találja meg a boldogságot. Mivel a bolt veszteséges, úgy próbál pénzt szerezni, hogy benevez egy családi vállalkozások számára meghirdetett versenyre. Megkér egy nőcsábászt (Mátray László), hogy játssza el a férjét, és egy tehetséges gyerekszínészt (Gyarmati Erik) is szerződtet az átveréshez. Csakhogy a verseny megnyerése és egykori szerelme visszaszerzése nem bizonyul egyszerű feladatnak számára, ráadásul álférje sem könnyíti meg a helyzetet, aki egyre közelebb kerül hozzá.

    A Hab nem akar többnek látszani, mint ami: ez egy könnyed, de mégsem bugyuta romkom szerelemről, hazugságokról és boldogságról.

    Azt a fajta lazaságot és francia bájt hozza, amit az előzetes is sejtet. A habos-babos, már-már a giccs határát súroló hangulatvilágról és a főszereplő karakteréről nehéz nem az Amélie csodálatos életére asszociálni – akihez közel áll Jean-Pierre Jeunet kultfilmmé vált művének miliője, annak valószínűleg a Hab is elnyeri majd a tetszését. A film képi világa és zenéje egy folyton vibráló atmoszférát teremt meg, ami jól illik a történethez és a zsánerhez. Ebben nagy szerepe volt Bálint Dániel operatőrnek (Hetedik alabárdos, Rossz versek), Balázs Ádám zeneszerzőnek (Testről és lélekről, Lajkó – Cigány az űrben), Barsi Béla vágónak (Moszkva tér, Szezon, Aranyélet) és Szurdi Juci látványtervezőnek is.

    hab

    Az alkotás egyik legnagyobb erőssége egyértelműen Kerekes Vica játéka, aki szinte ragyog a vásznon a kedves és eltökélt cukrászlány szerepében.

    Erőteljes alakítást nyújt Mátray László is, akit a mozis közönség a Kojot ban ismerhetett meg igazán. A két főszereplő között remekül működik a kémia a vásznon. De a Hab rajtuk kívül is tele van jól megírt, vicces, archetipikus karakterekkel. Közülük is kiemelkedik az álházaspár gyereke, aki életkorához képest felnőttes viselkedésével és megszólalásaival rendre humorforrást biztosít. A forgatókönyv – amit Fekete Fruzsina és Lakos Nóra írt közösen – van olyan erős és koherens, hogy a mellékszereplők is hozzá tudnak tenni az élményhez, így a kilencven perc alatt nem találkozunk üresjárattal sem.

    bb

    A Habon nem érezhető az első filmes alkotók bizonytalansága, nincsenek műanyag ízű párbeszédek, a forgatókönyv működik, és végig érződik az erős rendezői koncepció. Goda Krisztina BÚÉK-ja után ismét olyan magyar romkom került a mozikba, amire érdemes beülni, és vígjátékként is megállja a helyét. Soha rosszabb első filmet!

    Pontszám 8/10

    Hab

    Színes, magyar romantikus vígjáték, 89 perc, 2020

    Rendező: Lakos Nóra

    Forgatókönyv: Fekete Fruzsina, Lakos Nóra

    Operatőr: Bálint Dániel

    Szereplők: Kerekes Vica, Láng Annamária, Mátray László, Gyarmati Erik, Elek Ferenc

    Bemutató dátuma: 2020. szeptember 10.

    Forgalmazó: InterCom

    Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

    Pontszám 8/10
    Hab

  • További cikkek