Nótás kedvű volt az apám – Fiúk: Szobák felett lemezkritika

Az elmúlt néhány évben a hazai kortárs könnyűzenei szcénában számos előadó jelent meg, aki már nem egy elhatárolható műfaji klikkbe tartozik, hanem inkább saját valóságát hozza létre, amely egy újabb műfaji folytonosságot indít el (Azahriah, Beton.Hofi). Ez persze nem azt jelenti, hogy olyan széles törésvonalak keletkeztek a magyar könnyűzenében, amelyek szervesen szétválasztják egymástól a hazai színtéren részt vevő formációkat, de mindenképpen látható egy „módszertani” különbség a jelenlegi headliner zenekarok között. A lassú, évekig tartó építkezéssel nagyszínpadossá váló produkciók mellett megjelentek a rövid idő alatt csúcsra érők – vagy legalábbis olyan alkotók, akik közönségüket gyorsabb tempóban tudták növelni. Míg egy zenekar eddig egy évtized vagy akár még ennél is több idő után ért csak el a hőn áhított sikerhez, manapság erre elegendő lehet egy-két év is. A piac működése és az új generáció befogadási mechanizmusa is változik, és ez mindenképpen hatással van az éppen most alakuló zenekarokra is, akik arra törekednek, hogy annak természetes kialakulása előtt létrehozzák brandjüket, ezzel hallgatóik számára egyértelműsítve az értelmezési keretet. A Fiúkban egyesül a „régi” iskola és ez az újfajta, progresszív út – habár ebben csak részben lehet tudatosság.

Poppy boy bandből az alternatív szcénáig

Az önidentifikáció nem ment könnyen a zenekarnak. A 2018-as debütálás után (amelynek a közönség a Részegen táncolnék című, méltán híres koncertslágert is köszönheti) következő Mivanveletek EP (2020) még egy derűs, poppy boy band megnyilatkozása volt, ami után persze kézenfekvőnek bizonyult ennek a vonalnak a kijátszása, hogy a Fiúk minél előbb átléphesse a fontosabb nyilvánossági küszöböket. Ekkor született meg a Diaz (Wellhello) produceri munkájával fémjelzett Minneapolis, amely mind a hozzá készült klip képi világával, mind a hangzásával leginkább az eladhatóságra játszó, komformista zenekar látszatát keltette. Négy év távlatából már elmondhatjuk, hogy súlyos önértelmezési hiba volt ez a dal, amely nem feltétlenül a zenekar egyedüli felelőssége, hanem a fent tárgyalt könnyűzenei színtér körülményeinek hatása is.

Nem csoda, hogy a 2021-es év az újragondolással telt; kicsit le kellett csendesedniük, és valószínűsíthetően látniuk kellett azt is, hogy a zenekar önmagáról rajzolt képe éppen nem áll összhangban az igaz és érvényes alkotói akarattal. A Csend Stúdióban készült live session ennek a feldolgozási időszaknak a hozama lehetett, és kiváló trigger volt egy új lemez megírásához. A Velem egyedül (2021) már sokkal inkább az alternatív szcénába pozicionálta a zenekart mind szövegvilágban, mind zeneileg, és egy árnyalattal gitárzeneibb lemeznek is mondható. A Ha neked nem (2022) pedig feltornázta a formációt a térképre, ami leginkább a Hogyan rontsuk el című dalnak köszönhető, amelyben Gege is közreműködik. A Fiúk tagjai azáltal, hogy saját magukra rátekintettek, lesatírozták a nagy ívű popzenekarkép széleit, és közelebb húzták magukat az undergroundhoz, előbb tudták megtalálni saját közönségüket. Egyszerre felszabadult öröm, egyszerre tömlöc: a Fiúk hangja elkezdett kialakulni, és aki hangot talál, az hamarosan bátorságot is, és aki bátor, az könnyen kockáztat.

Együtt, vígan, sírva

A március elején megjelent Szobák felett egyik legnagyobb ereje a Fiúk összetartó közösségének nyilvánossá tételében rejlik. Nehéz dolog igaz módon bemutatni a zenekartagok közti mély emberi és alkotói kapcsolódásokat, hogy az ne a brandépítés részének tűnjön. Ezek a srácok viszont a lemez készítése közben ténylegesen együtt laktak a Dohány u. 28. szám alatt (született egy Dohány 28 című track is). A dalok létrehozása így olyan kockázatokkal járt, amelyek a közös élettérből fakadtak, továbbmenve, a közös életből jöttek létre. Az alkotói munka sokszor öntudatlan is, mivel a mindennapok túlnyomó része nem a művészeti állításokról szól.

A folyamatban a zenekar tagjai az emberit vitték vásárra, és önmaguk mint egyes emberek váltak sebezhetővé. Ebben az ügyben nincs apelláta: a dal élet.

És hogy a Fiúk zenekar tagjainak közös élete mennyire van fókuszban – nos, erre is érdemes figyelni.

Ebben a kérdésben valamelyest eltolódott a hangsúly a lemezen: több olyan dal is van, amely a közös megélések egy plasztikusabb megfogalmazása, hirtelen nem a létrehozott valóságra, hanem a tagokra vagy mindennapi megéléseikre kerül a hangsúly. Így van ez az egyébként igen szórakoztató Szódás a lovát című dalban, amely a basszusgitáros Kasó Máté és a szódás története, vagy a fiatalok lakásproblémáját tematizáló Albérlet esetében, nem is beszélve az átlagos, dohánybolt előtti elégedetlenkedő öregúr alakját megidéző Trafikosról: „Érkezett a szódás, lehet be volt rúgva, szart a dologra és nem is csengetett” (Szódás a lovát); „Ugye lesz majd saját házad? Ugye tudsz félretenni a jövődre?” (Albérlet); „Egy öregember kiabál, mert jön a trafikos, soha nincs itt” (Trafikos).

A Kasó Máté által énekelt Senki és Hátizsák teljesen más esztétikai dimenzióba helyezi az anyagot. Előbbi talán a leggyönyörűbb és legérzékenyebb a Szobák felett számai közül, míg utóbbi olykor a sajnálatos módon már megszűnt IDEGEN zenekar progresszivitását is megidézi a tőlük szokatlan, borzongató szekundlépésekkel. A Fiúknak jobban állnak az ezekben a dalokban is fellelhető poétikusabb megszólalások: „Szól a harang a testemben” (Hátizsák); „Úgy ölel át engem, szívét meghallani” (Senki). De ezen kívül jó pár olyan dal van még a lemezen, ahol a Szódás a lovát, az Albérlet és a Trafikos szövegével ellentétben jóval absztraktabb állítások hangzanak el: „Kiöltöznek a hideg nyarak és a fellegek” (Lakik itt valaki); „A falakon, a plafonon mászom az agyadig” (Paralízis); „Farkasbőrben a lányok után nyúlnak” (Őzek a pálya mellett).

A gyakran a zenekarra aggatott eklektikus jelző helytálló, de a széttartás a szövegekre tekintve egy gyenge pontja lehet a Fiúknak, a sokszínűség ugyanis leginkább zenei szempontból érvényesül igazán. Fontos lenne ezeket a szövegeket, ha nem is egy regiszterbe helyezni, de legalább közelebb húzni egymáshoz esztétikailag, ha már a zenekar magát bizonyos értelemben alternatívként értelmezi.

Füttyre áll a szám

A legtöbb track nagy téttel és kockázattal bíró, vállalós basszusgitár- vagy gitárriffel indul, de a Nem aktuális című nyitódal refrénje is mellbevágó, és utána – a balladákat leszámítva – szinte végig megjelenik a rockzenei hatás. Ez azért nagy vállalás, mert az elmúlt évek könnyűzenei tendenciái alapján ez a műfaj jelenleg nem éli virágkorát. A zenekar dönthetne úgy is – ahogy ezt a Minneapolis elkészítésénél meg is tette –, hogy nem kockáztat a rockmegszólalással. Mégsem ezt tapasztaljuk, hanem azt, hogy

megjelenik egy zenei hit, miszerint a döngölő riffek és a rekesztéses énektémák még most is jól alkalmazható eszközök az érzelmek kifejezésére.

Az, hogy a zenekar a befogadók számára felismerhető tud lenni, az énekhangnak köszönhető, amelynek dallamvezetését a „keserves magyaros” fogalommal írhatjuk le. A Fiúk zenéjében mindig van valamilyen utalás a kávéházi cigányzenére, valahogy mindig bekúszik egy szűkített hangzat. Többször felfigyelhetünk a tonika/domináns harmóniák váltakozására is: a megnyugvástól a kiteljesedésig és ugyanígy vissza, pont úgy, ahogy ez a sírva vigadó lélek természetéből fakad. Abból a hajnali, bormámoros szellemből, amelyből kiárad Vámosi János nagy sikerű slágere, a Járom az utam is, és ahogy megjön a reggel, már mindenki ezt énekli – épp úgy, mint a Dohány u. 28. szám alatt lakó Fiúk, akik saját, közös sírva vigadásuk bizonyításaként tették rá a dalt a Szobák felettre. Jelezve azt, hogy ők nótás kedvű, tisztességes alkotók; igazából nem is zenészek, hanem muzsikusok. Nem maradnak le róla, a világ hátán próbálnak utazni, de hátra-hátranéznek, van-e még mögöttük valami, amit továbbvihetnének.