×

A Crulic-kollázs
Anca Damian: Crulic, a túlvilágra vezető út
Rédai Gergely
2012 // 12. 23

Anca Damian filmje valós esetet mesél el, egy 2007-ben elhunyt román férfi törté­netét. Crulicot Lengyel­országban jogta­lanul börtönbe zárták, és bár bizo­nyítani tudta volna ártat­lanságát, nem hallgatták meg. A román és a lengyel hatósá­gokat is ostro­molta leveleivel – hatás­talanul. Tiltako­zásul éhség­sztrájkba kezdett, amit olyan kitar­tóan gyako­rolt, hogy végül bele­halt.
A tényleges cselekmény Crulic perbefogásával és bebörtönzésével indul. A film első harmada egy lassan hömpölygő életrajzi bevezető, amely mintha csak azt szeretné elérni, hogy kellőképpen hozzálassuljunk a kényelmes tempóban vezetett elbeszéléshez. A bevezető rész azonban mégsem csak erre szolgál, hanem Crulic tragédiájának gyökereit is bemutatja, melyek visszanyúlnak egészen kisgyermekkoráig. A nevelőinek, a környezetének és a politikai rendszernek való kiszolgáltatottsága végigvonul egész életén: velünk együtt szinte külső szemlélője saját életének ő is, amit különös, halálból visszatekintő narrátori pozíciója is sugall. Éhségsztrájk lázadása így nemcsak kétségbeesett segélykiáltás, de a főhős egész életére adott végső válaszként jelenik meg.

Hogy szükségszerűen lassú ez a film – és hogy nem csak ezáltal szeretné kényszeredetten kijelölni helyét az artisztikus mozgóképi hagyományban –, könnyen beláthatjuk, hiszen gyakorlatilag egy újsághírnyi cselekményt mond el a 73 perces játékidőben. A középpontban tehát nem a száraz tények, a rövid eseménysor áll, hanem a jogtalan procedúra és az éhségsztrájk lassú kínlódásának átélhetővé tétele, bevonódás az eseménytelen szenvedéstörténetbe.

Bár a dokumentarista animáció fiatal műfaja divatját éli napjainkban, ez a forma korántsem magától értetődő. Noha a dokumentumfilm típusai is széles skálán mozognak a valósághű reprodukció és a fikciós újragondolás között, a dokumentumfilm referencialitása alapvetően a filmen kívüli világ, míg az animáció határozottan saját, önazonos valóságot teremt. A megtörtént eseményeket leképező animációkat a filmen kívüli valósággal elsősorban a narráció, illetve a hangsáv köti össze. A képi sík tehát itt önmagában kommentárszerű, a bázist adó valóságközpontú dokumentum lírai asszociációit és a szubjektív belső mozzanatok leképezését szolgálja. Hogy ezt egy izgalmas, kétélű törekvésnek vagy egymást kioltó szándékok játékának találjuk, nagyban függ a mindenkori kivitelezéstől.

Akármennyire is kommentárszerű a grafikai sík műfajunk esetében, hogy valóban átélhetővé váljon a valóság ihlette történet, szeretnénk, ha a képi világ nem diavetítésszerű töredezettséggel kullogna a szüzsé mögött, és ha események a vásznon is történnének, nem csupán a hangszórókban. Anca Damian azonban sokszor csak illusztrál a látvánnyal, és nem mesél. Ez a benyomás leginkább az olyan képkockáknál erősödhet fel, amelyek banális vizuális humorral próbálják oldani a nyomasztó alaphangulatot, mint amikor egy az ámulattól (szó szerint) leeső állat látunk a narrációban elhangzó nyelvi frázis képi tükörfordításaként. A börtönhónapok alatt válik kicsit egybefüggőbbé a vizuális elbeszélés, ami persze a kisebb időbeli ugrásoknak is köszönhető, és a nézők is itt érezhetnek rá igazán a film vibráló, serkentő erejű belső feszültségére.

Az animációs technikák ugyanis minden válfaját felvonultatja a film, talán egyedül a gyurmaanimációt hagyva ki. A széles technikai repertoár óriási teret ad a rajzolói kreativitásnak, ugyanakkor szükségképpen eklektikussá is teszi a formavilágot, és így részben magát az alkotást is. A szellemes képi megoldások gyakran ironikus humorral oldják a történet komolyságát, és a szenvtelen narrációt is fanyar nevetések szaggatják időnként, mely fokozza a műfaji elegyítés által eleve adott abszurd hangulatot. Mindehhez precízen illeszkedik az atmoszférateremtésben jókora szerepet vállaló filmzene, Piotr Dziubek munkája. A 73 perc alatt rengeteg ötletes megjelenítést láthatunk, melyek szimbolikájukkal erősítik a közlést, mint az arctalan bírók, vagy épp a vázlatosan megrajzolt csupaszem nagynénik, vagy a fotózott fogsorral rendelkező rajzolt rendőrök, akik fölényesen vihorásznak az éhhalál küszöbén lévő hősünk jelenlétében. Bár sok szellemes megoldással operálnak a rajzolók, a képi világ és a történet többségében nem válik olyan szerves egységgé, mint mondjuk Jankovics Marcell rajzainál vagy épp Richard Linklater rotoszkópos technikájú animációjában.

Kétségkívül Crulic tragédiájának világ elé tárása is célja volt az alkotóknak, de ők nem a dokumentarizmus ismeretközpontúságával, a részletek, a háttér pontos feltérképezésével kívántak hozzáadni a román férfi történetéhez. A metaforikus cím is (a túlvilágra vezető út) arra utal, hogy a konkrét történetet valami általános érvényű felé tereli a rendező.

Többszörösen kísérleti filmről van tehát szó, nem csak a merész formai ötletelés miatt. Az animációs munka egyszerre próbál átélhetővé tenni egy nagyon is helyhez és időhöz kötött konkrét esetet és egy általános emberi tragédiát, teszi mindezt a szenvtelen bemutatás, a fanyar irónia, és az igazságkereső attitűd hullámzásaiban. A végeredmény gazdag és érdekes, de talán a katarzis is kissé szétforgácsolódik a sokféle törekvés forgatagában…

Crulic, a túlvilágra vezető út (Crulic – drumul spre dincolo)
rendezte: Anca Damian
színes, feliratos, román–lengyel animációs film, 73 perc, 2011 (Anjou Lafayette)

A képek forrása: port.hu

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben