Merengés igazról és hamisról egy musical felett

Az igaz, hogy énekelnek, táncolnak is a Kaliforniai álom ban. Ilyenkor azt mondjuk, hogy musical, és megbocsátunk az extravagáns viselkedésért. Azt is mondjuk: ahhoz képest, hogy énekelnek és táncolnak benne, nem is olyan rossz – ez például nem igaz. Olyan nincs, hogy ahhoz képest. Ahhoz képest, hogy horror, ahhoz képest, hogy romantikus, ahhoz képest, hogy művészfilm – ezt felejtsük el!

Ami igaz: szépen szólnak a dalok, és nagyszerűen, szórakoztatóan mozognak a szereplők – musicalt látunk. A dalok idéznek, megidéznek, mégis eredetiek, szépek, mernek szólni, érezni, éreztetni. Damien Chazelle rendező szereti a jazzt ( Whiplash ), nem véletlenül itt is zongora és ütősök, vonósok építik fel a film érzelmi térképét. A jazz pedig működik: beledőlhetnek a szereplők, mégsem esnek hasra – megtámasztja őket. Nem igaz, hogy ez a zene hűvös vagy kimért lenne, épp ellenkezőleg. Virtuózitásra ad lehetőséget, különleges beszédmódra a látványban és a mozgásokban.

Igaz: nemcsak baktatnak, lépnek, gurulnak, hanem táncolnak is a szereplők. Táncolva beszélnek, eltáncolnak lépéseket, mondatok közt lépnek ritmusra, szabályosan, korántsem hétköznapian. Mert ha van másik, akkor egyből ritmust kap az ember, steppel, táncol – egyedül leginkább csak sétálna. Igazán bravúrosan jelenik meg, ahogy két ember egyszerre a csillagok között keringőzik, vonósok érzelmeire csavarodik egymás és a világ köré. Az ember és ember közti kapcsolat a legvégletesebb esemény, a világot behálózó, felépítő térkép: bármi igaz lehet, amit közéjük álmodunk. Ami akkor mutatkozik meg, amikor két élőlény felfedezi egymásban az életet, a ritmust – történjen ez egyformán mozgó lábfejek képében, egy közösen komponált dalban vagy egy Van Gogh-festményben szaladva –, igaz. Még akkor is, ha utána folytatják a dumát, a hajnali sétát Los Angeles szívében zene és tánc nélkül, prózaian lépkedve.

Az viszont korántsem igaz, hogy a zenével elmesélt történet ne lehetne mélyen emberi, ne lehetne a felszín alatt is megmozgató, erős. A La La Land (ez a film eredeti, zenei hangütésű címe) énekelve és táncolva mesél, története egyszerű, egyenes vonalú, ismerősen kering előre. Fiú lányra talál, lány fiúra, színész és zenész, mindkettő álmot kerget (távolit és nagyot), mindketten Los Angelesben keresik a jövőt, szerelem szövődik köztük, ám álmaik nem házasodnak egyből, csak a talpuk lépi egyszerre a ritmust. Hétköznapi mese: ismerős, talán túlságosan is, nincs túlbonyolítva, ez jó, de valahol egy finom réteg, hang, mondat, mozdulat mintha hiányozna belőle.

Ellenben Emma Stone minden szempontból igazi, valódi ember. Nem tökéletes divatliba, nem standard szépség – nem irigykedünk rá olyan nagyon. Mégis őt nézzük húsz centiről, és öröm a közelében lenni: igazi élet, energia, játék van benne. Báj – szokás mondani, és lehet is, illik ide ez a szó. Ryan Gosling párt alkot vele, közösen humorosak és édeskések, irónia és pátosz jár kéz a kézben. A férfi jelenléte bluesos kékséget, mélabús nevetést visz a filmbe. Ügyetlen eleganciát. Szerethető figura – mondhatjuk róla, és igazunk lesz.

Végül azonban nem igaz, hogy a Kaliforniai álom vidám, könnyű, rózsaszín alkotás. Attól, hogy énekelnek, táncolnak benne, a felvételek szépek (bámulatosak), a film legjava csupa technikai bravúr, még nem lesz vidám ez a film – a Kaliforniai álom szomorú. Nem világvégés, nem depis, csupán mélabús, sóhajtós, mosolyogva sírós élmény. Éppen ezért szép. Épp ezért hat a felszín alatt: sokakhoz szól, sokak élményeivel, csalódásaival lehet rokon. Nem kell elvakult romantikusnak lenni, hogy szeressük, de nem is az okosak fogják szeretni – különben sem az okosaknak készülnek a filmek. (Készülnek nekik is, csak azokból gyakran lesz okoskodás.). A La La Land kiváló film, ahhoz képest nélkül, az érzelmeiket megélni tudó és szerető emberek számára.

pontszám: 9/10

Kaliforniai álom (La La Land)
Magyarul beszélő (egyes mozikban feliratos), amerikai romantikus film, 126 perc, 2016
Szereplők: Ryan Gosling, Emma Stone, J.K. Simmons, Finn Wittrock, Rosemarie DeWitt
Rendező és forgatókönyvíró: Damien Chazelle
Operatőr: Linus Sandgren
Zene: Justin Hurwitz
Bemutató dátuma: 2016. december 29.
Forgalmazza: Freeman Film