×

Az érzékiség fantasztikuma
Joachim Trier: Thelma
Bobák Zsombor
2018 // 01. 18

A Thelma kiválóan megkomponált, finom és érzéki film, ami több műfajt gyúr össze páratlan eleganciával. S bár néha kiesik saját ritmusából, fontos gondolatokat fogalmaz meg az elnyomás pusztító és a szabadság felemelő következményeiről.

Joachim Trier negyedik egész estés játékfilmjével – a felemásan sikerült Hétköznapi titkaink nemzetközi kitérője után – visszatért Norvégiába, és egy precízen felépített, lélegzetelállító képsorokban kibontakozó mozival jelentkezett. A történet a címszereplő Thelma körül bonyolódik, akit a rendező kislányként mutat be. A nyitány hátborzongató: a gyerek vadászni indul édesapjával, aki azonban nem a közelben élelem után kutató szarvast, hanem saját, ártatlanul bámészkodó lányát veszi célba.

Egy gyors ugrással máris az egyetemista Thelmát követhetjük, aki végtelenül gátlásos, nehezen ismerkedik, és roppant magányos, ugyanakkor szorgosan jár be az előadásokra. Élete akkor fordul a feje tetejére, amikor a könyvtárban mellé ül a vonzó Anja, akivel ugyan nem váltanak egy pillantásnál többet, de ez is elég ahhoz, hogy megindítson valami elemi erejűt Thelmában. A következő pillanatban már hitchcocki madarak csapódnak a könyvtár hatalmas üvegfalának, Thelma pedig egy epileptikusnak tűnő rohamtól görcsben fekszik a padlón. Az erősen katolikus lány ébredő szexualitása és Anja iránt érzett vonzalma válik ezek után a film katalizátorává.

Trier műfajokon átívelőkalandozáson keresztül festi meg Thelma belső konfliktusát: van itt erőteljes coming of age dráma, de a fantasztikus filmek elemei is jól érezhetőek, a mozi második felére pedig mind jobban felerősödnek az erotikus thriller és a horror jegyei. Ez fontos különbség Trier korábbi filmjeihez képest, amelyek mind személyes, lassú folyású drámák voltak a rendező karakteres, zárt világán belül. A Thelma bravúros újítás, mert kikacsint a műfaji filmek univerzumába, ugyanakkor képes megőrizni a jellegzetes trieri világot is.

Fontos kiemelni a mozi példaértékű mértéktartását. Ahogyan halad előre a történet, úgy sűrűsödnek a természetfeletti elemek is, de Trier nem ijesztget, nem akar semmit sem az arcunkba tolni, inkább csak sejtet. Speciális effektekkel megtűzdelt jelenetből viszonylag kevés van a filmben, azok azonban mind makulátlanok. A visszafogott ábrázolás kiterjed a Thelma és Anja között kibontakozó szerelmi és erősen szexuális töltetű kapcsolatra is: a két lány viszonya attól lesz forró és heves a hideg norvég tájban és a hűvösen távolságtartó képi világban, hogy apró pillantásokban, érintésekben és óvatos félmosolyokban izzik fel. Az operajelenet – amelyben először találnak egymásra testi szinten az előadás félhomályában – az egyik legérzékibb képsor, amit az utóbbi években filmvásznon láthattunk.

A címszereplőt megformáló Eili Harboe alakítása finom és érzékeny, a legkisebb érzelmi nüanszokat is tűpontosan jeleníti meg. Thelma a természetfeletti elemekkel megtűzdelt filmben is hús-vér, komplex karakter, másságán és esendőségén keresztül könnyű azonosulni vele. Hasonlóan erős a fanatikus apát alakító Henrik Rafaelsen, aki ügyesen egyensúlyozik a szörnyeteg és a féltő szülő között. Jakob Ihre operatőr képei távolságtartók és letisztultak, ami erős atmoszférát kölcsönöz a filmnek, megidézve a skandináv mozi, azon belül is a híres skandináv krimik hangulatát. A negatív terek átgondolt használata (vagyis amikor a képkivágatban szokatlanul nagy üres tér marad a szereplők mellett) nemcsak a karaktereknek ad extra dimenziót, hanem a film érzelmi turbulenciáit is kiterjeszti.

Számos erénye mellett a Thelma mégsem hibátlan film. A tempó kifejezetten egyenetlen, hol túl gyors (főleg a Thelma és Anja közötti jelenetekben), hol pedig túlságosan lassú (Thelma belső évődései). Ez a dinamikai zavar könnyen kizökkentheti a nézőt, illetve aláássa fontos történetszálak jelentőségét. A legfájóbban elnagyolt és kibontatlan szál mindenképp Thelma rejtélyes módon tolószékbe kényszerült édesanyjáé – pedig a film végére egyértelművé válik, hogy ez az anya–lány kapcsolat kulcsfontosságú a történet szempontjából.

A zökkenők ellenére a Thelma fontos, izgalmas mozi, amely az elnyomás pusztító erejéről és a szabadság felemelő élményéről beszél egy allegorikus történetben, és üdvözlendő nyíltsággal, finomsággal nyúl a női (homo)szexualitás témájához.

Pontszám: 8/10

Thelma
Színes, norvég erotikus thriller, 116 perc, 2017
Rendező: Joachim Trier
Forgatókönyvíró: Joachim Trier, Eskil Vogt
Operatőr: Jakob Ihre
Vágó: Olivier Bugge Coutté
Zeneszerző: Ola Flottum
Szereplők: Eili Harboe (Thelma), Kaya Wilkins (Anja), Henrik Rafaelsen (Trond), Ellen Dorrit Petersen (Unni)
Bemutató: 2018. január 18.
(Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben