Tavaszi remekmű

A film − Karinthy Ferenc regénye és cselekményterve nyomán − az ostromot bemutatva 1944 decemberétől 1945 februárjáig, a főváros felszabadulásáig mesél hétköznapi, a poklot túlélni akaró emberekről. Központi figurái, Pintér Zoltán (Gábor Miklós) és Gozsó Bertalan (Molnár Tibor) fiatal katonák, akiknek elegük van az értelmetlen vérontásból, a németek kiszolgálásából. Hamis papírokkal visszaszöknek családjukhoz, barátaikhoz Budapestre. Igen ám, de úgy tűnik, csöbörből vödörbe estek: a rommá lőtt és Hitler által erőddé nyilvánított fővárosban ragadnak, a nyilasok pedig újra be akarják sorozni őket. Végül Zoltán családjának elhagyatott lakásában találnak menedéket, ahol találkoznak a férfi egyik rokonával, Turnovszkyval (Rajnay Gábor) és Jutkával (a januárban elhunyt Gordon Zsuzsa alakítja), a bujkáló zsidó lánnyal. Zoltán és Jutka egymásba szeretnek, miközben odakint tombol a háború, és kétséges, hogy a fiatalok túlélik-e a pusztító apokalipszist.

Máriássy sokat merített az olasz neorealizmus hagyományából. E művének is a realista ábrázolásmód a legnagyobb erénye. A Budapesti tavasz csak olyan remekművekhez mérhető, mint Szőts István Ének a búzamezőkről vagy Radványi Géza Valahol Európában című filmjei, melyek még a Rákosi-éra előtt készültek, és hiteles képet festettek a friss emlékű világégés pusztításairól. Máriássy alkotása pontosan, de inkább lírai, mint drámai hangnemben beszél az ostromról. Látjuk a kegyetlen mindennapokat, a napról napra élés borzalmát, a pincében töltött feszült, rettegéssel teli heteket, a nyilasok kegyetlenkedését. A zsidók Dunába lövését visszafogottan, kihagyásos szerkesztéssel, de pont ezért sokkoló erővel mutatja be a film. A környezet, az események és a szereplők szinte dokumentarista módon hitelesek. Különösen fontos mozzanat, ahogyan Zoltán és Jutka múltja, sorsa, társadalmi státusza feltárul. Mindketten fiatal egyetemisták, előttük (lehetne) az élet, a tudomány, a siker. Ám a háborúban egyikük toll helyett kénytelen fegyvert ragadni, életeket kell kioltania, másikuknak származása miatt űzött vadként, kísértetként kell bujkálnia a romok között.

Csupán két problémánk lehet Máriássy Félix művével, de ezek a hibák a filmgyártási és politikai közegből, nem a rendező kvalitásaiból fakadnak. Először is nyilvánvaló, hogy a Horthy-rezsim katonatisztjeit és a nyilasokat nem lehetett komplexebben ábrázolni, ezek a karakterek sematikus, sztereotip gazemberek. Máriássy mentségére legyen mondva, hogy az olasz neoralista művekben sincs ez másképp (gondoljunk csak a Róma nyílt város vagy a Paisá náci vallatótisztjeire). Szemet szúr az is, hogy szovjet-orosz katonák ezzel szemben makulátlanul barátságos, pozitív figurák (egyiküket a legendás Darvas Iván játssza), akiktől csak a nácikat vagy a nyilasokat segítő kollaboránsoknak kell tartania. Tisztelik és barátnak tekintik a magyar férfiakat (nem ölik meg őket azonnal, nem hurcolják őket „málenykij robot”-ra), úriemberként viselkednek a nőkkel és gyerekekkel (nem becstelenítik meg vagy lövik le őket).

A Budapesti tavasz lehetőségeihez képest még így is merész, talajközeli film, amely az olasz neorealizmus, valamint Szőts és Radványi örökségét folytatva megelőlegezi az olvadás háborús drámáit, Csuhraj, Mihail Kalatozov (Szállnak a darvak) és Szergej Bondarcsuk (Emberi sors) munkáit. Máriássy végtelenül humánus és őszinte alkotása − amelyet a MaNDA jóvoltából immár kiváló képminőségben nézhetünk meg − méltó emléket állít a hetven éve Budapesten rekedt áldozatoknak és a túlélő hétköznapi hősöknek. A DVD extrái között Varga Balázs filmtörténész és Zombory Máté szociológus a film jelentőségéről beszélget és oszt meg a nézővel érdekes, fontos információkat.

Pont: 9/10

Budapesti tavasz
Fekete-fehér, magyar háborús film, dráma, 86 perc, 1955, MaNDA DVD 2014
Rendező: Máriássy Félix
Író: Karinthy Ferenc
Forgatókönyvíró: Thurzó Gábor
Operatőr: Illés György
Szereplők: Gábor Miklós (Pintér Zoltán), Molnár Tibor (Gozsó Bertalan), Gordon Zsuzsa (Jutka), Rajnay Gábor (Turnovszky), Mezey Mária (Turnovszkyné), Darvas Iván (Karaganov főhadnagy), Tarsoly Elemér (Turumbek)