×

A Tarr-képlet
Kovács András Bálint: A kör bezárul – Tarr Béla filmjei
Legáth Zsolt
2013 // 11. 28

Kovács András Bálint monográ­fiája a „legjelen­tősebb és nemzet­közileg leg­ismer­tebb kortárs magyar film­ren­dező, Tarr Béla munkás­ságá­ról szól”. Ez nem az elem­zés végén levont követ­kezte­tés, hanem Kovács köny­vének leg­első mondata. Nemcsak eszté­tikai érték­ítélet, hanem meg­süve­gelen­dően bátor kiállás is egy ide­haza oly sokat kárhoz­tatott film­ren­dező mellett.
Számos elismerés és kultikus tisztelet külföldön, elutasítottság belföldön − többek között e kettős viszonyulás okait is elemzi Kovács András Bálint filmesztéta, évtizedes jó barát az angol kiadást követően magyarul is megjelent, számos magánbeszélgetés anyagát is felhasználó monográfiában.

A kezdő filmes szűkebb környezetének, tanulmányainak, tinédzser korától nyomon követhető elköteleződéseinek és a tágabb filmtörténeti kontextus felskiccelése után Kovács a rendező egyedi hangjára koncentrál. Szerinte Tarr Béla filmes kifejezőeszközei szervesen fejlődtek, stíluselemei egyfajta permutációs elv szerint kombinálódtak, mígnem a rendező elérte a stílusjegyek legsikeresebbnek bizonyult konstellációját. Kovács könyvének legnagyobb erénye ezeknek a fejlődési stádiumoknak a pontos bemutatása.

Tarr ugyan cáfolja létezésüket, de két alkotói korszak elkülöníthetősége (A Családi tűzfészektől a Panelkapcsolatig, illetve a Kárhozattól A torinói lóig) a laikus néző számára is egyértelmű, a könyv szerzője kvantitatív filmelemzési módszerével pedig tudományosan is megalapozza ezt a korszakolást. Részletekbe menő elemzésekkel mutatja meg, hogy még az azonos alkotói korszakban született filmek is nagymértékben különböznek egymástól a különféle hangsúlyeltolódásoknak, a stíluseszközök más-más arányának köszönhetően. Különösen a második korszakban készült munkákról gondolnánk, hogy egy kaptafára készültek: fekete-fehér, hosszú snittekkel operáló, lassan elbeszélő, extrém hosszú filmek, mondhatnánk (még ha ez utóbbi valójában csak egyetlen filmre igaz, mégis ez lett a honi közgondolkodásban Tarr egyik negatív védjegye). Ezzel szemben a precíz számadatokkal, grafikonokkal, összehasonlító táblázatokkal dolgozó és egy-egy beállítást vagy kameramozgást akár több oldalon át elemző Kovács képes bemutatni, milyen markáns stílusbeli különbségek vannak a második korszak nyitódarabja, a Kárhozat, a kiforrott Tarr-stílusúként jellemzett Sátántangó és Werckmeister harmóniák, valamint a stílus megújításaként értelmezett A londoni férfi és az életművet a jelenlegi tudásunk szerint lezáró A torinói ló között. A monográfia ezzel meggyőzően rajzolja meg egy végtelenül tudatosan alkotó, a kifejezőeszközök lehetőségeit filmről filmre kísérletezve kutató rendező képét.

A részletező elemzés árnyoldala éppen precizitásában rejlik, mert nagy − noha teljesíthető − kihívás elé állítja azt az olvasót, aki nem vagy nem a közelmúltban látta az életmű darabjait. A szöveg plasztikusabbá tételét szolgálhatnák a képek, de az általában bélyeg nagyságú, sötét fotók nem alkalmasak Tarr képmélységet kiaknázó, sűrű atmoszférájú kompozícióinak felidézésére. A képeknek közvetlenül a szövegbe illesztése logikusnak látszik, a szerző azonban gyakran él visszautalásokkal 20-30 oldallal korábbi képekre, ezért ugyanaz a lapozgatás valósul meg, mintha a képeket egy függelékben közölték volna, azzal a különbséggel, hogy az utaláskor nincs oldalszám megadva, így  hosszasan kell keresgélnünk a hivatkozott képet.

Kovács a szöveget a Tarr-stílus motívumai köré szervezi (snitthossz, kameramozgás, képmélység, elbeszéléstechnika, alakok), ugyanakkor e fejezeteken belül időrendi sorrendben elemzi a filmeket, hogy a stílusbéli elmozdulások tetten érhetők legyenek. Ez a szerkesztésmód óhatatlanul ismétlésekhez vezet (különösen a filmbéli alakokkal foglalkozó hatodik fejezet bővelkedik a visszautalásokban). Hiányérzetet kelt helyenként a szöveg tagolása is. Az ötödik fejezet kifejezetten kaotikus ebből a szempontból, az alfejezetek következetlen tipográfiai jelölése nem segíti a gondolatmenet követését. Összességében megfigyelhető a kiadvány szerkesztésének hanyagsága, alaposabb korrektúra során elkerülhetőek lettek volna olyan tartalmi következetlenségek, mint a Panelkapcsolat első és utolsó jelenetének elemzésekor fellépő ellentmondás: „A film végén látott jelenet nem azonos a film eleji jelenettel.” (204. o.) „A Panelkapcsolat […], ahol ugyanazt a jelenetet látjuk a film elején és a végén.” (229. o.)

Tarr filmjeinek gondolati fejlődését nem tárgyalja Kovács, annak ellenére, hogy az általa e filmek alapstruktúrájának tekintett csapdahelyzet az életműben fokozatosan elszakad az  interperszonális kapcsolatok szintjétől, s Tarr szavaival élve a szociológiai után előbb ontológiai, majd kozmológiai szinten is megjelenik. A Werckmeister harmóniák vagy A torinói ló már nem csak a kelet-európai kisemberek kiszolgáltatottságáról szól: ez talán egy másik elemzés feladata lesz, ahogy megannyi más szempont is kínálkozik még az oeuvre áttekintésére.

Tarr Béla filmjei minden bizonnyal jó néhány értelmezési kísérletet fognak inspirálni a jövőben. Ezek, bár közelítsenek másfelől az életműhöz, nem hagyhatják majd figyelmen kívül Kovács András Bálint a kiadvány kisebb szerkesztésbéli hibáitól eltekintve remek és alapos munkáját.

Kovács András Bálint: A kör bezárul – Tarr Béla filmjei, XXI. Század Kiadó Kft., 2013.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben