×

Különcök diadala
Daniel Pinkwater: A titokzatos gyíkzenekar története
Murzsa Tímea
2014 // 02. 21

„Mennykővároshoz képest Dis­ney­land egy lerobbant ham­burger­stand” – Daniel Pink­water olyan világba kala­uzol minket, ahol minden a feje tete­jére áll. Az em­berek meg­változ­nak, bután moso­lyognak, és gyors­fagyasz­tott éte­leket esznek, eköz­ben viszont a gyíkok szellemi virág­korukat élik. A titok­zatos gyík­zene­kar ügyesen bújta­tott társa­dalom­kritika, de leg­főképp szóra­koz­tató ifjú­sági könyv.
Daniel Pinkwater könyve 1976-os, a magyar kiadás azonban csak 2013-ban látott napvilágot. S hogy a kötet e nagy időbeli távolság dacára a mai gyerekeket meg tudja-e szólítani, egyértelmű a válasz. Miközben olvassuk A titokzatos gyíkzenekar történetét, az időbeli távolság megszűnik, nem érzünk szakadékot Mcdonaldsville és saját világunk között.

Egyetlen támpontot találhatunk a történetek időbeli elhelyezésére: Roger Mudd és Walter Cronkite megemlítését a szövegben. A két férfi az amerikai híradó legendás alakja volt a hatvanas–hetvenes években. Azonban – legalábbis a magyar olvasó számára – nevük nem feltétlen ismerős, így ők is ugyanolyan fiktív alakok maradnak, mint Viktor vagy Tyúk Sam. A történet azért lebilincselő, mert valami elemit fog meg a gyerekkorból: a kalandvágyat és az idősebb testvérrel – jelen esetben a nővérrel, Leslie-vel – való, szinte kötelező kötekedést, a szülők aggodalmaskodását és a nagyváros ijesztő, ámde vonzó világát. Továbbá egy kicsit különc, okos kisfiú karakterét, aki gyakran ügyesebben elbír az élet dolgaival, mint a szülei.

Az előző mondatokból is kiderülhet, hogy a könyv részben mesei toposzokkal dolgozik, ilyen például Gyémántkemény, a titokzatos sziget és az emberi és állati segítők bevett figuráinak megjelenítése. A szerző mindemellett beépíti a populáris kultúra elemeit is a szövegtérbe: Viktor, a főhős imád tévét nézni, ide említhetők Walter Cronkite és Roger Mudd műsorai is, de az is, hogy a híradók lenyűgözik a koraérett fiút, illetve amint családi felügyelet nélkül marad, megnézi az éjszakai sci-fi filmeket is. Eközben lel rá az egész bonyodalom elindítójára, a titokzatos gyíkzenekarra, akik a műsorújságban nem szerepelnek.

Daniel Pinkwater művében tehát a televízió kiemelt szerepet kap több szempontból is. A történetben szereplő figurák gyakran tipikus televíziós karakterekre emlékeztetnek. Ez tetten érhető például a leleményes főszereplő kisfiú alakjában, aki többek között megidézheti bennünk a – karácsonykor unalomig ismételt – Reszkessetek, betörők! főhősét. Tyúk Sam, avagy, hogy egy másik nevét is említsük, Herr Doktor Professzor Horace Kupeckie, a hajléktalan néger figurája is sok amerikai komédiából ismerős lehet. A számos nevet viselő férfi különböző mókás foglalkozásokat űz: Hubert Van Eyckként például baromfineveléssel kapcsolatos régi és ritka könyvek adásvételével foglalkozik, de emellett befektetési tanácsadó és óvadékkezelő is. Ráadásul legtöbb álneve híres festőktől lett átvéve, így felmerülhet, hogy Tyúk Sam nem is olyan buta, mint gondolnánk: irodalmi előzménye a bölcs clown, aki saját különc nézőpontjából meglátja az igazságot. A titokzatos gyíkzenekarban ő az, aki beavatja Viktort a szigetnek, a gyíkok világának rejtelmeibe, és Tyúk Samként képes Claudiával, a tyúkkal beszélni.

A titokzatos gyíkzenekar hangsúlyosan szórakoztató vonulata mellett rendelkezik még egy óriási pozitívummal, ez pedig a társadalomkritika. Ennek egyik evidens jele, hogy a hely, ahol Viktor és családja él, a Mcdonaldsville nevet viseli. Eszünkbe juthat, hogy az egyik legismertebb sztereotípia az amerikaiakkal szemben a mértéktelen hamburgerevés. Egy másik pedig, amely szintén a tömegkultúra egyik tünete: a bárgyún mosolygó, fehérített fogú talkshow-emberek. Viktor, mint számos alkalommal kiderül, nem átlagos gyerek: ha tudat alatt is, de felismeri a körülötte lévő világ kirakatszerűségét. A konzumvilággal szembeni kritika azonban nem fejtődik fel teljesen a könyvben, az olvasó feladata például a „gubóemberek” esetében, hogy kikerekítse magának a tanulságot.  A szerző folyamatosan sok esetben gondolkozásra serkenti a fiatalokat, de elkerüli azt a veszélyt, hogy a szöveg a didaktikusság csapdájába essen, és agyonvágja saját szórakoztató mivoltát.

A tévémotívumot az illusztrátor, Stark Attila is kiemeli, a borítón a készülék központi helyet kap. Elsőre egyébként meglepő lehet, hogy a híres képregényrajzoló egy ifjúsági könyvhöz adja a nevét. Kulocity megalkotójáról ugyanis sok minden eszünkbe juthat, de a gyerek- és ifjúsági könyvek világa aligha. Ennek ellenére Stark Attila rajzai nagyon is egymásra találnak a könyvvel – nem nyomják el azt, hanem teljes értékű illusztrációk. Stark műveiben ugyanis megvan az a komikus groteszkség, ami például A titokzatos gyíkzenekar szereplőválasztásában is tetten érhető.

Daniel Pinkwater nagyon humorosan működteti a különböző populáris kultúrák és az irodalom sémáit, azonban megfűszerezi, egyedivé teszi őket. A jó képviselői az embereknél sokkalta értelmesebb gyíkok lesznek, akik komolyzenét játszanak, és ismerik az európai festőket, operákat, Tyúkszem tyúkja pedig beszél, ami már csak leírva is többszörös humorforrás. A szerző csavar egyet a hagyományos figurákon, és egy olyan könyvet tár elénk, mely nem nézi le fiatal olvasóit, hanem gondolkodásra és nem mellékesen folyamatos nevetésre készteti őket. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a könyv „működik”, hogy az Irodalmi Jelen az Égigérő program együttműködésével 2013 decemberében a tíz legjobb ifjúsági könyv közé választotta.

Daniel Pinkwater: A titokzatos gyíkzenekar története, Európa, Budapest, 2013.

Pontszám: 9/10

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben