×

A kritikusokat lelövik, ugye?
Josef Hader: Mérgezett egér
Soós Tamás
2017 // 07. 03

Tavaly a Toni Erdmann bizonyította, hogy mégis létezik német humor. Most Josef Hader filmje teszi meg ugyanezt a szívességet az osztrákoknak.

Persze a rácsodálkozás, amit egy vicces osztrák film kiválthat a nézőből, talán csak Magyarországon gyakori, hozzánk ugyanis az osztrák filmek közül leginkább Ulrich Seidl munkái jutnak el, mellette pedig még Haneke is szentimentális öregúrnak tűnik. Hader a Mérgezett egér alapján viszont annak tűnik, aki valójában: elismert humoristának, aki a párkapcsolatokról és az emberi megaláztatásról is tud egyet s mást – és hát sajtószakmai ismereteire sem lehet panasz. Amit a Mérgezett egér – zseniális – első öt percében vázol, az a printsajtó vesébe látó szatírája. Kevés a pénz, de sok a gyakornok, úgyhogy gyorsan lapátra teszik a veterán zenekritikust, aki fenn hordja az orrát és rajta az okostojás szemüvegét, de legalább ért a szakmájához. A párkapcsolatokhoz már kevésbé: hazaérve ugyanis nem árulja el feleségének, hogy kitették, inkább azt mondja, könyvet ír, azért hagyja majd ott nemsokára az állását. A pszichológus asszonyka pedig elfogadja a magyarázatot, mert akad gondja egyéb: negyvenhárom éves, és szeretne teherbe esni, de hiába próbálkoznak a férjével, eddig még nem jött össze a kisbaba.

Hader az újságírós-szakmázós vonalat elhagyja hamar, de a lapátra tevő főnököt nem, mert Georg napjait a semmittevés mellett az teszi ki, hogy megpróbál bosszút állni a gerinctelen főszerkesztőn. Persze Georg jelleme sem feddhetetlen, de hát éppen ebből fakad a humor: balfék egoista ő, aki minden bajáért mást hibáztat, és kulccsal meg svájci bicskával karmolja össze a főnök kocsiját, csak ne kelljen szembenéznie a helyzetével. Könnyű szimpatizálni vele, de utálni is, mert bár kitolt vele az élet, 0–24-ben lefoglalja az önsajnálat – azt pedig, hogy szép lassan szilánkokra hullik az élete, leginkább önmagának köszönheti.

Hader lecsapja a magas labdákat, szórakoztató poénokat farag a részeg felindultságból elkövetett hülyeségekből, de nem engedi, hogy filmje elmenjen a kíméletlen szatíra irányába. Inkább magával viszi a nézőt arra a zuhanórepülésre, aminek során George személyisége darabjaira hullik, és közelről mutatja az emberi megaláztatást. Nem néz félre, amikor Georg már-már szántszándékkal folytatja az önsorsrontást, és ettől kap tétet a humor meg a történeten végiggöngyölített mondanivaló a kommunikációhiányról, valamint arról, hogyan fagyaszthat be egy párkapcsolatot az odafigyelés, a beszélgetés és a közösen megélt pillanatok elmaradása.

Hadernek tehát a humora, a világlátása és az emberképe is szimpatikus, de a dramaturgiája ettől még nagyokat döccen néha. A színész, aki évek óta foglalkozik már írással – társszerezte például az osztrákok egyik kedvelt kultfilmjét, az Indiánokat –, most először adta rendezésre a fejét, és ez érződik is a történetvezetésén. A képein nem, mert Xiaosu Han és Andreas Thalhammer az osztrák szabványtól némileg eltérő módon a havas alsó-ausztriai táj és a melankolikus főváros szépségét domborítja ki, sőt a szélesvásznú formátumot is kihasználja egy-egy jól sikerült képi geggel. Kár, hogy a forgatókönyv már nem ennyire polírozott. Nemcsak egyes jelenetek, de maga a film is kurtán és furcsán ér véget. Nyitva hagyni egy film befejezését akár punk gesztus is lehet, de nem akkor, amikor épp a katarzis felé halad a jelenet. George és felesége szóba áll egymással végre, és őszintén kezdenek beszélgetni, amikor egyszer csak félbeszakad a szcéna, és egy közhelyes feldaruzással maga a film is.

Pedig mennyi elvarratlan szál maradt: nemcsak a házastársi dinamika nem jutott nyugvópontra, de a film egyik központi szálát, a hullámvasút megnyitását is elhagytuk félúton. Georg azzal múlatta munkanélküli hétköznapjait, hogy egy maffiózótól rozzant hullámvasutat bérelt és újított fel, de a film végén félmondatos lezárást kap csak az, ami addig kitöltötte a játékidő úgy egyharmadát. És hát a migránsválságról is gondolhatott volna Hader valamit, ha már minden alkalommal ez szól a híradóból – márpedig ebben a filmben van elég magányosan borozgatós tévénézés. Ez így nem kontextust ad a filmnek, nem is látlelet korunkról, inkább csak komor mementó – a migránstéma lóg a levegőben az egyébként humorosan elrajzolt történetben.

Ám a Mérgezett egérre dramaturgiai sutaságai ellenére sem lehet haragudni, mert helyén van a szíve meg a humora is. Kellemesen abszurd, egészen életszagú, de ijesztően mélyre sosem ásó mozi ez, amelyben szépen simulnak a poénok a drámába, a színészi alakítások pedig mind emelnek a filmen egy kicsit.

7/10

Mérgezett egér
színes osztrák vígjáték, 103 perc, 2017
Rendezte és a forgatókönyvet írta: Josef Hader
Operatőr: Xiaosu Han, Andreas Thalhammer
Zene: Steven Price
Szereplők: Josef Hader (Georg), Georg Friedrich (Erich), Jörg Hartmann (Waller), Pia Hierzegger (Frau Johanna)
Bemutató dátuma: 2017. június 29. (Forgalmazó: Cirko Film)
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben