Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Filmtörténetet írni csak ilyen vagányan érdemes

    Edgar Wright: Nyomd, Bébi, nyomd!

    2017.06.29 — Szerző: Soós Tamás

    A világ egyik legjobb vígjátékrendezője elkészítette az esszenciális amerikai popcornfilmet.

  • Filmtörténetet írni csak ilyen vagányan érdemes

    A Baby Driver – maradjunk az eredeti címnél – egy gondolatkísérlet. Mi lenne, ha Edgar Wright Halálos iramban-filmet rendezne? Vagy ha a Kaliforniai álomban a szerelem meg a karrierálmok helyett autókat kergetnének? Esetleg ha aKutyaszorítóban jelenetei mindnem csak a füllevágás popszámokra lennének koreografálva? Hát, valami olyasmi lenne az eredmény, mint a Baby Driver, a filmtörténet első akciómusicalje, amelyben bankrablók és zsernyákok autós üldözésekkel táncolják el a legjobb popszámokat.

    Nem kell megijedni, nem fakadnak dalra, miközben tövig nyomják a gázt, de a sebességváltástól a karambolokon át a bankrablásig minden akciót ritmusra hajtanak végre. A főhős gyakran karaokézik az utcán vagy otthon, együtt él és lüktet a popzenével. Ő a legjobb sofőr Atlantában, de egy gyerekkori trauma miatt zúg a füle, ezért folyamatosan zenét hallgat. Tartozását törleszti egy öltönyös gengszternek (Kevin Spacey), ezért vezeti a menekülőkocsit a bankrablások során. Persze ki akar szállni, mert nem bírja az erőszakot, de bevállal még egy utolsó melót. Meg egy utolsó utánit…

    Filmtörténetet írni csak ilyen vagányan érdemes

    Aki kettőnél több gengszterfilmet látott, annak ismerős lesz a sztori, de itt nem is a sztori a lényeg, hanem az autós balett. Bravúros, ahogy Edgar Wright számottevő számítógépes grafika nélkül levezényelte ezeket a hol nyúlós bluesszólóra, hol pattogó Queen-slágerre, hol meg szomorú popzenére vágott akciókat. És hát az is újszerű, ahogy szakított az akciófilmes trenddel, és nem bekokózott kézikamerázással és agyonvágott snittekkel próbálta közvetíteni a száguldás intenzitását, hanem vagány pörgésekkel, merész sávváltásokkal és olyan elegáns koreográfiával, ami könnyedén vezeti a szemet. Bebizonyította, amit a San Franciscó-i zsaru és A francia kapcsolat óta tudni lehet, csak nem nagyon beszélnek róla: az autós üldözés is lehet művészet, ha jól csinálják. A Baby Driver új szintre emeli ezt a műfajt, amihez persze kellett az is, hogy Wright jó helyre forduljon tanácsért, hogyan kell praktikus effektekkel egészen nyakatekert és látványos üldözéseket végrehajtani: Tarantino után George Miller is beavatta a műhelytitkaiba, aki nemrég a Mad Max: A harag útjával tartott mesterkurzust a témában.

    De ha egy kétórás autós üldözésből álló klip még így is öncélúnak tűnik, az azért lehet, mert az is. A Baby Driver egy bűvésztrükk, egy lélegzetelállító truváj, amiben egyébként papírvékonyak a figurák, és cselekmény csak mutatóban van. Emiatt nem fogjuk olyan mélyre zárni a szívünkbe, mint a Cornetto-trilógiát, amiben Wright nem egyszerűen a feje tetejére állította a zombifilm (Haláli hullák hajnala), a zsarufilm (Vaskabátok) és az inváziós sci-fik (Világvége) műfaját, de kifigurázta az angol provincializmust, és szórakoztatóan mesélt a sörözésbe és semmittevésbe ragadt geekekről is, akik képtelenek felnőni. De bármekkora érzelmi analfabéták legyenek is, Simon Pegg és Nick Frost figuráinak hatalmas volt a szívük, és szerethetően voltak kisszerűek. Ansel Elgort viszont nem tud ilyen mélységet adni a hallgatag sofőrnek, és hát a történet sem annyira kifigurázza, mint inkább megismétli most a gengszterfilmes kliséket.

    Filmtörténetet írni csak ilyen vagányan érdemes

    Bizonyos értelemben mégis a Baby Driver koronázza meg Wright eddigi életművét. Korunk egyik legjobb vígjátékrendezője rendkívül muzikális alkat, jeleneteinek ritmusa, képeinek pedig dallama van. Védjegyévé vált gyorsvágásai egyszerre adnak tempót, stílust és humort a filmjeinek, miközben a trilógiában a rutinba belefáradt emberről is sokat mondtak. (Wright vizuális humoráról itt egy remek videoesszé.) És hát zenére vágni is szeret, a Haláli hullák hajnalában például felejthetetlen az a jelenet, amikor a Queen Don’t Stop Me című számának ritmusára ütlegelik billiárdütőkkel a csapos zombit. A Queen a Baby Driverből sem maradhatott ki, a finálé autókkal eljátszott és horrorba oltott westernpárbaja alatt a Brighton Rock és Brian May „őrült gitárszólója” dübörög a hangsávon.

    A Baby Driver nemcsak csúcsra járatja a Wright rendezéseiben mindig ott bujkáló zeneiséget, hanem a végére egy szép filmmé kerekedik a zenerajongásról, amit nyugodtan feltehetünk a polcra a Pop, csajok satöbbi mellé. Wright hősei eddig is rajongók voltak, csak éppen filmekért meg zsánerekért szoktak oda meg vissza lenni. Olyan geekek ők, akik a popkultúra mentén tájékozódnak a világban: aVaskabátok rendőre például zsarufilmnek látja az életét, a Haláli hullák hajnalában pedig a zombifilmes tudás segít túlélni az apokalipszist. A gengszterek sofőrje viszont nem a gengszterfilmeket, hanem a könnyűzenét ismeri és imádja T.Rextől a Jon Spencer Blues Explosionig, a Tequilától az Easyig. Mindenről – nevekről, helyekről – dalok jutnak eszébe, ha udvarol, zenekarokat említ és számokkal poénkodik, azokon keresztül fejezi ki a hangulatát. A Baby Driver Wright szerelmeslevele a popzenéhez: az egyértelmű slágereket is új kontextusba ágyazó válogatáskazetta a 20. század obskúrus blues-, dögös funky és szívtépő popdalaiból.

    Bele lehet persze ebbe is kötni – Scorsese mixtape-je például több ember fülébe belemászna –, és fel lehet róni a filmnek, hogy pehelykönnyű nyári darab, aminek cselekménye olyan vékony, hogy átlátni rajta. De felesleges, mert a Baby Driver nem vállalkozott többre-másra, mint hogy két órán keresztül elszórakoztasson. Ez pedig nagyon jól megy neki: az autós üldözések hazai pályán verik a Halálos iramot, a stílus pedig olyan eredeti, hogy Tarantino valószínűleg már most feljegyezte magának, hogy az év végi listáján ezért fog a leghangosabban lelkesedni. Hiába: filmtörténetet írni csak ilyen vagányan érdemes.

    Filmtörténetet írni csak ilyen vagányan érdemes

    9/10

    Nyomd, Bébi, nyomd! (Baby Driver)
    Színes amerikai akciómusical/gengszterfilm, 113 perc, 2017
    Rendezte és a forgatókönyvet írta: Edgar Wright
    Operatőr: Bill Pope
    Zene: Steven Price
    Szereplők: Ansel Elgort (Bébi), Kevin Spacey (Doc), Jon Hamm (Haver), Lily James (Deborah), Jamie Foxx (Dilis), Eiza González (Kedves)
    Bemutató dátuma: 2017. június 29. (Forgalmazó: InterCom)
    Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott


  • További cikkek