×

A hétköznapi őrület meséi
Pierre Salvadori: A házmester
Csiger Ádám
2014 // 07. 17

Pierre Salvadori az utóbbi évek­ben két, Audrey Tautou fő­sze­rep­lésé­vel készült rom­kommal halla­tott magáról. A Cathe­rine Deneuve nevé­vel fém­jelzett A házmes­terben azon­ban a románc helyét pszicho­lógiai dráma veszi át, a rende­zőt az őrült szere­lem helyett immár pusztán az elme­baj érdekli.
Pierre Salvadori az utóbbi években két, Audrey Tautou főszereplésével készült romkommal hallatott magáról (Drágaságom, Mosás, vágás, ámítás). A Catherine Deneuve nevével fémjelzett A házmester alkalmával azonban a románc helyét pszichológiai dráma veszi át, a rendezőt az őrült szerelem helyett immár pusztán az elmebaj érdekli.



A főhős egy kiégett rockzenész, Antoine, aki otthagyja bandáját és egyszerű, stresszmentes állást keres, „ahol nem kell gondolkodni”. Házmesterként kap munkát egy bérházban, melynek számos bogaras lakójával megismerkedik, de főnökével, Mathilde-dal (Deneuve) tölti a legtöbb időt. Míg a férfi kezd kilábalni depressziójából, és visszatérni a normalitáshoz, a nő nyugdíjazása óta egyre zavarodottabban viselkedik.



Salvadori filmjei személyes, szerzői jegyeket mutatnak. A Drágaságom és a Mosás, vágás, ámítás férfihősei is hasonló bonyodalmakba keveredtek: előbbi protagonistája szintén egyik pillanatról a másikra kezd új életet, és vállal magához nem illő szerepet (pincér létére milliomosnak, majd dzsigolónak adja ki magát), utóbbi hőse pedig ezen felül olyan munkakörben helyezkedik el, amiben nemcsak tapasztalatlan, de túlképzett is (vezető beosztású volt, de idegösszeomlása után karbantartónak állt). Az apatikus Antoine is csak egyszerű kétkezi munkát képes végezni, de ez rehabilitációként, terápiaként is szolgál számára. Mindhárman szorongó kisemberek, introvertált, mimózalelkű, melankolikus-flegmatikus személyiségek, küllemük is ágrólszakadt − pláne női főszereplő partnerükhöz képest, legyen az Tautou vagy Deneuve. Neurotikusak: nem bírják idegekkel az „első világ” miriád zavaró tényezőjét, antiintellektuális életre vágynak. Vígjátékhősök, szerzőjük Woody Allen, Seinfeld és Larry David francia rokona. Antoine alteregónak is beillik, hisz művész, aki megalkotójához hasonlóan populáris műfajban dolgozott. De távolról sem a főhős az egyetlen neurotikus karakter a filmben, és ahogy például Tarantino műveiben, itt is az alkotó beszél minden figura hangján, mindenki szócső.



A három film sokban hasonlít, de a különbségek fontosabbak. A Drágaságom és a Mosás, vágás, ámítás könnyed, posztmodern komédiák − a kritikusok szóvá is tették, hogy előbbi az Álom luxuskivitelben, utóbbi a Jane Austen-féle Emma modern verziójának tűnik. Mindkét mozit a comedy of errors, azaz a tévedésre építő humor uralja: az egyikben pénzes pasikra utazó szép szerencsevadász néz milliomosnak egy pincért, a másikban egy fodrász továbbít egy neki szánt névtelen szerelmeslevelet magányos, depressziós anyjának, mert nem sejti, hogy a szöveget egyik beosztottja írta. Mindkét film férfihőse lovagias, ahogy A házmesteré is,  de ezúttal a lovagiasság nem romantikus bonyodalom: Mathilde szintén idős és magányos, ám lelki válsága csak mélyül, hisz a konfliktuskerülő Antoine nem tud nemet mondani, amikor asszisztálnia kell őrült ötleteihez.



E film is kerekedhetne korkülönbségre építő romkommá, ehelyett keserédes (melo)dramedy-vé válik. Salvadori előző két filmje hőseinek is voltak hullámvölgyei, gyenge pillanatai, de a bajokat félresöpörte az oldott végkicsengés (comic relief). E művének „tévedések vígjátéka”-szerű humora már morbid: magukból bolondot csináló tév- és rögeszmés karaktereken nevetünk, ami bizony „bűnös élvezet”, káröröm, hisz mégis csak freak show-t látunk. E mozi nyitányáról a Harcosok klubja juthat eszünkbe, melyben egy szintén álmatlanságban szenvedő, depressziós férfi jár különféle csoportterápiákra, és a betegek szenvedésének sokkját használja spirituális fájdalomcsillapítóként. Filmünk azonban a Száll a kakukk fészkére irányába fordul: Salvadori előző két mozijában a férfihős egy-egy lecsúszott nőkarakter megváltójává avanzsált, Antoine viszont már-már egy egész hanyatló közösség felszabadítójává válik, mivel hagyja, hogy a lakók rázúdítsák gondjaikat. A film magány és depresszió érzékeny, pontos természetrajza, amihez Deneuve is hozzájárul, játéka Gloria Swanson az Alkony sugárútban nyújtott alakítását idézi.



Salvadori új filmje előző két művének ellenpólusa. Mintha kiégett volna műfaji közönségfilmjei után, e földhözragadtabb, realistább hangvételű műve pedig újrakezdés, visszatérés a hétköznapok világába – mint drasztikus életmódváltásra kényszerülő hőseinek új munkája. A film kicsengése azonban arról árulkodik, hogy ez is puszta eszképizmus, a valóságtól való menekülés, mely csak eszkalálja a gondokat. A direktor előző két filmje habkönnyű ujjgyakorlat, melyek után eme édesbús mozi nyaktörő fordulat − Antoine gondjai nem oldódnak meg azzal, hogy egyszerű munkát vállal és új életet kezd.

Pont: 8/10

A házmester (Dans la cour)
színes, feliratos, francia film, 97 perc, 2014
Rendező: Pierre Salvadori
Forgatókönyvíró: Pierre Salvadori, David Léotard
Operatőr: Gilles Henry
Szereplők: Gustave de Kervern (Antoine) Catherine Deneuve (Mathilde)
Bemutató dátuma: 2014. július 17.
(Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben