• „Lehet, hogy inkább le kellene írnom, amit elmondanék” – interjú Bősze Ádámmal

    2020.09.27 — Szerző: Hekler Melinda

    Bősze Ádám az egyik legsokoldalúbb rádiós és televíziós személyiség, aki folyamatosan új kihíváson töri a fejét, és általában sikerre viszi az elsőre akár hajmeresztőnek ható ötleteit. Interjúnkból többek között az is kiderül, miért a fallabda az egyik legfontosabb dolog az életében.

  • Bősze Ádám stand-up előadás közben  Fotó: Kőfaragó Zsuzsi
    Bősze Ádám stand-up előadás közben
    Fotó: Kőfaragó Zsuzsi

    Hogy van ebben az átlagosnak nem mondható időszakban?

    Ami a fellépéseimet illeti, nem panaszkodhatok. Jelenleg megmaradt az összes őszi felkérésem, és mivel tavasszal mindent lemondtak, azok is átkerültek ezekre a hónapokra. Szinte teljes a paletta: stand-upok, koncert- és műsorvezetések, de még ismeretterjesztő zenetörténeti előadások is lesznek. Most is több helyen fut az országban a Nagy szerelmek, nagy zenészek című sorozat, ahol a közönségnek legkedvesebb zeneszerzők szerelmi életével – házastársakkal, szeretőikkel, beteljesült és reménytelen szerelmeikkel, törvényes és törvénytelen gyerekeikkel – foglalkozom, és persze megpróbálom elmesélni a miérteket és a nagy szerelmek következményeit is.

    Bősze Ádám előadás közben  Fotó: Kőfaragó Zsuzsi
    Bősze Ádám előadás közben
    Fotó: Kőfaragó Zsuzsi

    Nemrég ön volt a rendhagyó formában lezajló ZENERGIA koncert műsorvezetője. Milyen hangulatú volt közönség nélkül ez a gigantikus rendezvény?

    Nagyon szeretem, ahogy a Szent István Bazilika előtti tér ilyenkor általában zsúfolásig telik emberekkel.

    Engem inspirál a közönség: minél többen vannak, annál jobban érzem magam a színpadon.

    Itt most egyetlen néző sem volt, és ez annak ellenére rosszul érintett, hogy a televíziós és rádiós műsorvezetések során ehhez nyilván már hozzászoktam. Ha a Bartók Rádió reggeli műsorában elmondok egy poént, ott sem hallom a reakciót soha, de a ZENERGIÁT a közönséggel együtt szoktam meg, ezért most, nem tagadom, furcsa érzések kavarogtak bennem. Örömmel láttam, hogy az eseménynek óriási reklámkampánya volt, és az MVM nem adta fel a szervezést, pedig simán elmaradhatott volna a koncert a járványhelyzet miatt. Nagyon szerencsés kombinációnak tartom, hogy a nézőknek nem belépőjegyet kellett venniük, hanem kétezer forinttal támogathattak egy általuk választott alapítványt a koncertélményért cserébe. Valljuk be őszintén: máskor egy ilyen színvonalú programra nem igazán juthatnánk el ennyi pénzért. Tehát nagyon üdvözöltem, hogy nem volt ingyenes, hanem egy elegáns megoldással nyújtottak minőségi szolgáltatást az embereknek online.

    A tavaszi karanténos időben nagyon sok művész és botcsinálta doktor készített ingyenes tartalmakat a világhálóra. Gondolkodott ilyesmiben, vagy jólesett pihenni inkább?

    Az én stand-up műsorom tulajdonképpen egy üzleti vállalkozás. Ha én ezeket feltenném az internetre, akkor nem tudnék fellépni, vagy legalábbis új műsort kellene készítenem, ami nem egy-két napnyi munkát jelent. Márciusban tartottam erről egy közvéleménykutatást: meg akartam tudni, milyen online tartalmat szeretne a közönség az én tevékenységeimből. Ötszázan ki is töltötték a kérdőívet, amiből nagyon jól megmutatkozott, hogy heti rendszerességű, negyedóra hosszúságú videós tartalmat szeretnének ingyen. Az eredményt látva levettem egy könyvet a polcról, és úgy éreztem, nekem itt nincs dolgom. Eszembe jutott, hogy ha el akarom kerülni az ingyenes tartalomszolgáltatást, akkor számomra fel fog értékelődni a könyv jelentősége: lehet, hogy inkább le kellene írnom, amit elmondanék, mindazt, ami egy-egy zeneszerzőről összeállt a fejemben, mert a könyvesboltban senki nem kérdezi meg, hogy egy könyv miért kerül pénzbe.

    Rengeteg koncertközvetítéssel a háta mögött tudna nekünk, kezdő online színház- és koncertlátogatóknak tanácsokat adni, hogy hogyan lehet ez az élmény teljesebb?

    Ha nem lesz hamarosan széles körben elérhető védőoltás, komolyan felfordulhat a kulturális világ, mivel az emberek nem mernek majd koncertekre járni.

    Véleményem szerint a fizikai jelenlétnél nincs jobb: ha bemegyek a Zeneakadémia Nagytermébe, és beleszagolok a levegőbe, megérzem azt a sajátos illatot, amitől máris várakozással teli hangulatba kerülök.

    Nem tudom, hogy meg kell-e tanulni hozzászokni a közvetítésekhez. Elképzelhető, hogy a technológiai fejlődés is arra irányul majd, hogy az ember minél inkább azt érezze, hogy ott van a térben – ebben persze segíthet a kommentátor is. Egyrészt izgalmas, másrészt kicsit „sajnálom világ” ez a mostani, de szerintem el fog múlni. Egyébként én nagyon szeretem ezeket a változó pillanatokat, mert új kihívásokat hoznak.

    Például miket?

    Csináltam egy előadást tavasszal Mendelssohnék karanténban címmel, ugyanis a Mendelssohn családban négyből három gyereket karanténba zártak, amikor kanyarósok lettek. Ezekben a napokban nagyon sok levél született, amit az udvaron keresztül küldözgettek egymásnak, és sok izgalmas történet derül ki belőlük a családról.

    Bősze Ádám és Harsányi Mária a Mendelssohnék karanténban c. előadáson. Fotó: Felvégi Andrea
    Bősze Ádám és Harsányi Mária a Mendelssohnék karanténban c. előadáson. Fotó: Felvégi Andrea
    Kép forrása

    Jól jönnek az ilyen új inspirációk, mert a stand-upolást néha meglegyinti az unalom nálam. Nem azt unom benne, hogy el kell mennem Sárvárra vagy Gyulára, az utazást kifejezetten élvezem. Magamat unom. Belegondolok abba, hogy egy popzenésznek milyen lehet az élete, amikor egyik falunapról a másikra megy, és mindenhol ugyanazokat a slágereket várják tőle. A zenetörténeti ismeretterjesztő előadássorozatok létrehozása viszont szüntelenül izgat: nagyon szeretek olvasni, és olyan sok, lényegében folyamatos inspirációt köszönhetek a zenei könyveknek, mindig új témák jutnak általuk az eszembe. Szeretnék a podcastok felé is elmenni, és a zenetörténetről közérthetően beszélni.

    Komolyzenei stand-upjaiban is a zeneszerzők magánéletével foglalkozik. Ha megismerjük, milyen ételeket szerettek, hány feleségük és eltitkolt gyerekük volt, lehetett-e sötét oldaluk, vajon a zenéjükhöz is közelebb kerülhetünk?

    Teljesen egyetértek mindenkivel, aki azt mondja, hogy egy zeneszerző életrajzával nem lehet megmagyarázni a zenéjét – egy elemzés biztos többet elmond az adott kompozícióról, mint én, mert én nem elemzek. De az, hogy egy-egy zeneszerzőt mi emberileg megismerünk, az nagyon sokat adhat hozzá a műélvezethez. A Niebelung gyűrűje jobban érthető, ha az ember ismeri Wagner életútját. Én egyébként nagyon szerettem a zenéjét, de amióta elkezdtem az életével is foglalkozni, egyre távolabb kerülök tőle. Szóval így is, úgy is elsülhet a dolog.

    Egy interjúban azt mondta, hogy a zenekritika nem fontos műfaj. Azért nekünk, komolyzenéhez értő újságíróknak, ez kicsit fáj.

    Én nem olvasok zenekritikát, mert nem érzem úgy, hogy ez a műfaj ma fontos lenne – gondolom ezt ahhoz képest, amit régen jelentett. A 19. század második felében a zenekritikusokat úgy vitték egyik helyről a másikra, mintha uralkodók lennének: egyik írásukkal felemeltek, másikkal porba döntöttek egy-egy művészt. Eduard Hanslick például olyan hírhedt kritikus volt, hogy a nevét máig ismerik a zenetörténészek. Ő volt az, aki Brahms zenéjét támogatta, Lisztet és Wagnert pedig a pokolba kívánta. Ma már a kritika nagyon sokat veszített a jelentőségéből – hol vagyunk már attól, amikor akkora indulatokat keltett ez a műfaj, hogy egy zeneszerző a nyílt utcán felpofozza a kritikust? Nagyon szeretek kortárs magyar irodalmat olvasni, de ott is kerülöm a kritikákat, inkább az hat rám, ha valamit valamiért megdicsérnek. Szívesebben olvasok könyvajánlókat: nem számít, ha valaki az orromra köti, hogy rossz a regény szerkezete, attól én még el fogom olvasni.

    Van olyan, hogy már nem bír komolyzenét hallgatni?

    Igen, nekem is van, hogy túl sok a komolyzene az életemben. Az ember könnyen kérgessé válhat, aztán néha egy-egy előadásnak ezt sikerül lebontania, de egyre ritkább. Nem tudom, jól van-e ez így.

    Hogy áll a fallabdával?

    Épp most megyek edzésre, heti háromszor járok, és minden hétvégén egyszer vagy kétszer még játszom ezen felül.

    Mit szeret benne ennyire?

    Engem eddig a tenyerén hordozott a jó Isten vagy az élet, és amit elterveztem, az sikerült.

    Azért ilyen fontos nekem a fallabda, mert nagyon sok hiányosságom megmutatkozik benne. Edzésen vagy eltalálom a labdát, vagy nem, vagy meghalok félóra után a kimerültségtől, vagy nem – nincs olyan, hogy egy mosollyal elintézi az ember az egészet. Nagyon kell a személyiségemnek, hogy kapjak felvilágosítást, ami azt üzeni: „Ádám, ne képzeld magad valakinek.” Igyekszem magam nem beképzeltnek tartani, de biztos van egy-két rossz megnyilvánulása e téren a személyiségemnek. És a fallabda nagyon hasznos ahhoz, hogy a helyemen kezeljem magam. Ebben segít, ha gyakran találkozom olyan szituációval, amiben béna vagyok.

    Változtatott a személyiségén az ismertté válás?

    Valószínűleg az én alkatom olyan, hogy nem veszem észre, hogy mikor fogok vagy mikor váltam ismertté.

    Bősze Ádám az antikváriumban
    Bősze Ádám az antikváriumban

    Az antikváriumban beszélgetünk, ami ugyan nincs mindig nyitva, de közben él és virul.

    Tavasszal, a járvány elején, amikor lemondták minden fellépésem, nem mondhattam le a bevételeimről. Eddig az antikvárium volt a nyugdíjam, ide fektettem be a pénzemet, és csak vásároltam, vásároltam. Márciusban azt gondoltam, hogy ha már így alakultak a dolgok, és ennyi időm lett, írok egy katalógust angolul a külföldi ügyfeleknek, hátha vásárolnak. Szerencsére ez jól sikerült, így azokban a hónapokban az antikvárium biztosította azt, amire szükségem volt. Azóta újra vásárolni kezdtem, a legújabb zsákmány Németország éppen megszűnő, legrégebbi zenei antikváriumának szakkönyvtára. Ezt a sok-sok doboznyi könyvet nem is eladásra szánom, hanem nagy részét hazaviszem. Nekem ez a forrása a stand-upnak, az összes előadásnak és a rádiós műsorvezetésnek.

    Egy részlet Bősze Ádám antikváriumának tartalmából
    Egy részlet Bősze Ádám antikváriumának tartalmából

    Köztudott, hogy nem kedveli az előre megírt szövegeket – akkor van igazán elemében, ha szabadon beszélhet. Ehhez azért kell egy jó adag magabiztosság és lazaság.

    Nem is a személyiségem miatt van ez így, hanem a ferences kolostorban eltöltött nyolc év miatt. Szerzetesként éltem, és a templomban folyamatosan próbaprédikációt kellett tartanunk, amit aztán együtt kielemeztük, és ez éveken keresztül így ment. Tanítottam hittant, és volt egy gyerekkórusom, tehát folyamatosan beszélnem kellett emberek előtt, és ennek a tréningnek köszönhetően amikor kikerültem onnan, nem igazán volt félelmetes számomra, hogy mikrofont ragadjak. Amikor egyszer a Bartók Rádióban ment az élő közvetítés New Yorkból, és beakadt a Metropolitan Operaházban egy díszletelem, emiatt pedig negyven percet csúszott a közvetítés, nekem fantasztikus élmény volt, hogy végre kibontakozhattam, mert végigbeszélhettem ezt az időt. Koncerteken is ez a menetrend: ameddig átrendezik a teret, nekem kell kitöltenem beszéddel az űrt. Régóta várok arra, hogy egy szólófurulya-darab után Mahler VIII. szimfoniájának előadására kelljen berendezni a színpadot, mert az legalább egy óra lenne.

    bb


  • További cikkek