„Lehet, hogy valaki egy szuperhősfilmben vagy egy vígjátékban találja meg a párhuzamokat a saját életével” – Interjú Borbély Zsuzsa film- és irodalomterapeutával

Az elsők között voltál Magyarországon, akik filmterápiás foglalkozást indítottak. Hogyan találtál rá erre a területre?

A legtöbb dologról, helyzetről egy film vagy regényrészlet ugrik be, ami bizonyos esetekben nagyon sokat segít a túlélésben (például A szerelem hálójában című filmben Meg Ryan karaktere számol be hasonlóról). Nem meglepetés, hogy film- és sorozatrajongó vagyok – meglehetősen vegyes érdeklődéssel. Billy Wilder, Hitchcock, Woody Allen éppúgy a kedvenceim között vannak, mint a bollywoodi filmek, a kosztümös darabok, a szuperhősös mozik vagy épp az akciófilmek. A legtöbb irodalomterapeuta arról számol be, hogy úgy találta meg ezt a műfajt, hogy ő maga már használta erre a célra a szövegeket, és később derült ki számára, hogy létezik ez a szakma. Én is így voltam a filmekkel.

Nem új keletű felfedezés, hogy a művészetterápia sokat segíthet az önismeretben, mégis mintha csak az utóbbi években kapott volna figyelmet a téma. Szerinted mi lehet ennek az oka?

Talán nyitottabbak lettek az emberek. Sajnos az önismeret szónak kialakult egy rossz konnotációja a 90-es, 2000-es években, miszerint az „önmagunk keresése” kibúvó a valódi munka, a való élet alól. Pedig mindenkinek szüksége lehet rá, hogy megismerje a saját működését, rálásson a konfliktusaira. Ezáltal éppen az élet többi területe, legyen szó személyes vagy munkakapcsolatokról, lendülhet fel.

A művészetterápiáról sokan azt gondolják, hogy valamilyen külön tehetséget kíván, pedig ezeknél az alkotás élménye az, ami hat.

Nem kell különösebb kézügyességgel vagy íráskészséggel rendelkezni ahhoz, hogy valaki csatlakozzon egy ilyen csoporthoz és profitáljon belőle. Az irodalomterápiás foglalkozásokon előfordul, hogy a résztvevők azt a feladatot kapják, hogy írjanak néhány sort a felolvasott vers mintájára. Ekkor senki nem várja azt, hogy Radnóti vagy Kosztolányi színvonalán vessenek papírra valamit, csupán azt, hogy olyan dolgokat fogalmazzanak meg, amelyekhez eddig esetleg nem volt eszközük. A filmek és sorozatok esetében ez a félelem talán nincs jelen ennyire, hiszen mindkettőről szoktunk beszélgetni a hétköznapjainkban.

2022-ben diplomáztál a Pécsi Tudományegyetem biblioterapeuta posztgraduális képzésén. Milyen tudással kell rendelkeznie egy irodalomterapeutának?

Az irodalomterapeuta szakra a legtöbben pszichológus vagy pedagógus végzettséggel érkeznek, emellett sok bölcsész választja ezt a képzést. Mindannyian valamilyen alapképességtárral érkezünk, és ezt forgatjuk be az irodalomterápiás módszer érdekében. Megtanuljuk, hogy mi alapján válasszunk irodalmi szöveget a foglalkozásokra, hogyan vezessünk csoportot, és megismerjük az irodalomterápia és a csoportfoglalkozások pszichológiai hátterét. Számomra az önismereti csoportmunka volt a legérdekesebb, ahol olyan foglalkozásokon vettünk részt, amilyeneket most mi tartunk. Élesben, a résztvevői oldalról próbálhattuk ki a terápia hatásait. A folyamat a saját életünkkel kapcsolatban is rengeteg felismerést hozott, a terapeuta számára az egyik legfontosabb eszköz a saját személyisége és az önismerete.

Tagja vagy a Magyar Irodalomterápiás Társaságnak. Mi az egyesület célja?

A társaság a terapeutákat képzésekkel, szupervízióval és konferenciákkal támogatja. Az irodalomterápia iránt érdeklődőknek jó támpontot ad a megfelelő terapeuta és csoport megtalálásához. A Facebook-oldalukon mindig megosztják, ha új csoport indul, így ezt érdemes követni. Emellett – többek között – ingyenes kiadványokkal segítik a gyerekek olvasási szokásainak a formálását, de akad felnőtteknek szóló tematikus, például a magányhoz kapcsolódó szövegeket ajánló füzetük is.

Az idei könyvhétre pedig a Libertine Kiadóval közösen jelentet meg a társaság egy kötetet, amelynek a segítségével bárki egyedül is kipróbálhatja az irodalomterápiát. Tíz irodalomterapeuta – köztük én – ajánl könyveket meghatározott témákhoz, címszavakhoz kapcsolódva. A kulcsszó itt az ajánlás, hiszen ennek a műfajnak az a lényege, hogy mindenki maga tapasztalja meg, hogy számára mit ad egy szöveg. A javaslataink nyomán azonban érdekes kísérletezni azzal, hogy kinek melyik könyv „jön be”.

Online formában és személyesen is tartasz csoportos film- és irodalomterápiás foglalkozásokat. Hogyan zajlik egy óra?

A másfél órás foglalkozás elején a tagok elmondják, milyen hangulatban érkeztek a csoportba aznap, majd egy ráhangoló feladat következik, ahol például Dixit-kártyák vagy verssorok, szavak közül kell választaniuk a tervezett téma mentén. Ez például kapcsolódhat ahhoz, hogyan látják a karrierjüket, vagy melyik szereplő segítségére lenne szükségük az életükben épp aktuális probléma megoldásához. Ezt követően – ha filmterápiás óráról van szó – megnézzük az általam kiválasztott filmrészletet, és megbeszéljük, ki miként értelmezi azt, melyik mondat, momentum ragadta meg a figyelmét, és miért. Az irodalomterápián nem filmek, hanem versek, novellák segítségével vizsgáljuk meg, hogy milyen kérdések, problémák foglalkoztatják a résztvevőket.

Jellemzően kik járnak a foglalkozásaidra? Egy interjúban említetted, hogy a férfiak kevésbé mernek jelentkezni.

Sok terapeuta előre kijelöli a célcsoportot, például a fiatal anyukákat, pedagógusokat vagy a kamaszokat. Én inkább témák, művek mentén haladok. Indítottam például csoportot, ahol Agatha Christie-krimiket dolgoztunk fel, olyat, amely a Büszkeség és balítélet adaptációin alapult, és volt olyan is, amiben a Szívek szállodája sorozattal foglalkoztunk. 

Húsz és hetven év között minden korosztály képviselteti magát az üléseken. Főleg nők jelentkeznek, valószínűleg azért, mert hozzájuk közelebb állnak az általam választott művek.

Nemrég Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényével is dolgoztunk, de oda is csak egyetlen férfi merészkedett el.

„A film- és irodalomterápia szerintem elsősorban azok számára jelenthet jó lehetőséget, akik még nem foglalkoztak korábban önismerettel, nem szánták rá magukat arra, hogy elmenjenek egy pszichológushoz, de nyitottak saját maguk mélyebb megismerésére” – mondtad a foglalkozásról. Mi az oka annak, hogy sokan nem mernek pszichológushoz fordulni, holott például a testmozgás, a táplálkozás terén jóval tudatosabbak vagyunk, mint tíz-húsz évvel ezelőtt?

Azt tapasztaltam, hogy a pszichológusok, pszichiáterek munkájával kapcsolatban sok téves előítélet él még. Sokak számára önmagában a tény is ijesztő, hogy valakinek ilyen problémái vannak. Ma is stigmának számít az ilyen típusú segítségkérés, pedig komoly változást jelenthet a mindennapjainkban, a közérzetünkben, ha foglalkozunk a mentális egészségünkkel. Az, hogy filmekkel és irodalmi alkotásokkal dolgozunk, talán azokat is becsalogatja, akik bátortalanabbak ezen a területen. Így megtapasztalhatják, milyen sokat segíthet egy csoport, hogyan nézhetnek a saját működésük mélyére, és esetleg nem tartják majd ördögtől valónak, hogy folytassák ezt az utat, ha szükséges.

Egy önismereti terápián előfordulhat, hogy olyan traumák kerülnek felszínre, amiket csak pszichológus vagy pszichiáter segítségével tud feldolgozni az illető. Ilyenkor mit teszel?

A biblioterapeuta-képzésen megtanultuk, hogy meddig tart a szakmai kompetenciánk. A traumák kezelése nem a mi feladatunk. A résztvevők a foglalkozások előtt előszűrésen esnek át, ahol kiderül, ha valakinek komoly traumája van. Ha ez mégis az ülésen válik nyilvánvalóvá, akkor ajánlok egy megfelelő szakembert az illetőnek. Arra azonban már volt példa, hogy az egyik csoporttagot komoly érzelmi megrázkódtatás érte, és a következő alkalommal – a csoport beleegyezésével – megosztotta a társaival ezt az élményt, és kikérte a véleményüket. A beszélgetés alkalmával érezte, hogy nincs egyedül, a csoport megtartja. A többiek megosztották hasonló tapasztalataikat, kifejezték együttérzésüket és támogatásukról biztosították.

Elsősorban olyan sorozatokkal és filmekkel dolgozol, amelyek népszerűek, könnyen értelmezhetőek. Ezen kívül mitől lesz alkalmas egy alkotás arra, hogy felhasználd a terápiákon?

Amióta elindítottam a foglalkozásokat, folyamatosan erre keresem a választ. Mivel egy film üzenete az értelmező félben születik meg, a résztvevő nem feltétlenül egy mély, sötét drámában fogja meglátni a számára fontos témákat. Lehet, hogy valaki egy szuperhősfilmben vagy egy vígjátékban találja meg a párhuzamokat a saját életével, de természetesen a mély, magvas filmek is alkalmasak lehetnek erre, ez ízlés dolga. 

Mivel azzal dolgozunk, ami az egyes ember tudatában van, a film, a sorozat csak afféle kapaszkodó, aminek segítségével eljutunk az őt foglalkoztató kérdésekig.

A közkedvelt sorozatoknak az az előnye, hogy a résztvevők eleve úgy érzik, hogy egy barátságos, biztonságos közegben vannak a folyamat során.

Le tudsz vonni mélyebb következtetéseket abból, hogy valaki milyen filmeket, regényeket szeret?

Ez nem horoszkóp, nincs olyan, hogy aki a vígjátékokat szereti, az joviális, középmagas, szereti a rozét, és általában irodában dolgozik. Az ok, amiért szereti az adott művet, fontosabb, mint a konkrét film vagy műfaj. Ha hosszan beszélgetünk, és az illető elmondja, melyik film, sorozat miért teszik vagy nem tetszik neki, közösen találhatunk megfejtéseket, de a problémáit nem tudom kiolvasni abból, hogy mit néz, ahogy a tenyeréből sem. Tehát nincs egyértelmű kapcsolat a preferált alkotások és az egyén élethelyzete között. Az erőszakos filmek, és újabban a videójátékok kapcsán, mindig fellángol a vita, hogy erőszakosak lesznek-e tőlük a gyerekek. Már Hitchcock is többször megkapta a kérdést – főleg a Psycho után –, hogy nem aggódik-e amiatt, hogy a filmjei sorozatgyilkosokat, merénylőket termelnek ki. Hitchcock a szokásos morbid humorával zárta le ezt a vitát: kijelentette, hogy tudomása szerint a legtöbb elkövető a Bibliát olvassa a bűntény elkövetése előtt, szóval az a legveszélyesebb könyv…

A filmterápiás foglalkozásoknak talán egy olyan üzenete is lehet, hogy a filmeknek nem csak egyféle olvasatuk van, és sokkal szabadabban kellene róluk gondolkozni.

A filmek esetében talán kevésbé vagyunk tudatában annak, hogy létezhet többféle értelmezés, nem feltétlenül kell a rendezői szándékkal sodródni. Teljesen egyedi, hogy neked melyik jelenet, szereplő tetszik és miért, melyik mondat ragad meg a fejedben és jut eszedbe még hetekkel később is. Igen, az emberek hajlamosak azt hinni, hogy kizárólagos érvényű, amit a rendező akar mondani egy filmmel, vagy amit egy ismert kritikus ír az alkotásról, de ez nincs így.