A reptérre és tovább! – Kritika a Budapest Bábszínház Dekameron 2023 című előadásáról

Boccaccio 14. századi novellái ma is modernnek hatnak, mert az emberi természet általános jellemzőiről szólnak, ezáltal válnak időtlenné. A különböző századok irodalmi, képzőművészeti alkotásai újra és újra visszanyúlnak ezekhez a történetekhez; kulturális utalásként, intertextusként is működnek; az európai irodalomban meghatározó szerepük van. A ciklusból Pasolini filmet is forgatott, bár pont a laza szerkesztési elv miatt nehéz összefüggő műként feldolgozni. Ez az előadás azonban nem adaptáció, bár a címéről sokaknak az itáliai szerző jut eszébe. A bábszínház új előadása ugyanis nem újraírja a régi történeteket, hanem kortárs szerzők mondanak modern meséket a ma emberének.

A Dekameron 2023 izgalmas újragondolása a világirodalom első novellaciklusaként számontartott Boccaccio-mű alaphelyzetének: a pestisjárvány miatt összezárt ismeretlen emberek elkezdenek történeteket mesélni egymásnak, hogy múlassák velük az időt. Erre a szerkesztési elvre támaszkodik a bábszínház előadása is: adott egy közös tér, amely kilenc, egymáshoz nem kapcsolódó történetnek ad helyet. Az eredeti Dekameronnal ellentétben azonban 21. századi tempót diktál a kerettörténet: ahelyett, hogy az összezártság az egymásra figyelés lehetőségét teremtené meg, inkább egy repülőteret választott a rendező, Szikszai Rémusz, ahol mindenki rohan, csupán átutazóban van. Ez a repülőtér voltaképpen a világtörténelem szimbóluma is. Megfér benne minden kor, esemény, míg a végén egy apokaliptikus helyszínné nem változik.

A novella műfajában valamilyen szinten a legtöbbször jelen van a didaxis. Bár ezt a szót általában nem pozitív értelemben használjuk, a darabban mégsem egyértelműen negatív konnotációt hordoz. Mondhatnánk azt is: reflexió. Ezek a történetek ugyanis nem szájbarágósak, nem nyilatkoztatják ki, hogy mit kell gondolni egy adott kérdésről, csupán magukra a kérdésekre helyeznek reflektorfényt. A karakterek és a novellák csúcspontja, „csattanója” által gondolkodásra, esetenként állásfoglalásra késztetnek. 

Mindegyik történet rámutat valamire korunk meghatározó kérdései közül, legyen szó egyéni vagy közösségi traumáról, háborúról, vírusról, klímaváltozásról.

Minddel együtt tudunk érezni nézőként, együtt rándul görcsbe a gyomrunk, és együtt nevetünk a koronavírus különböző tünetein. Kollektív tudatunkra hat az előadás, ettől is válik velőtrázóan maivá, egyszerre fájóvá és gondolatébresztővé.

Tíz beszédmód egységben

A darabot 2021-ben kezdték el írni, kilenc írót kértek fel, hogy írjanak egy-egy történetet. Ezeket fűzte össze a rendező, Szikszai Rémusz, a tizedik a kerettörténet. A szerzők kiválasztása önmagában is sokféle stílust, hangvételt eredményez. Különböző korcsoportok reprezentálják magukat, az alkotók jellemzően férfiak, de két nő is található köztük. A szerzők – Jászberényi Sándor, Závada Péter, Háy János, Székely Csaba, Parti Nagy Lajos, Tasnádi István, Gimesi Dóra, Fábián Péter, O. Horváth Sári – mindegyikének van már tapasztalata a színházi munka terén. A történetek nagyon különbözőek, mégis szeletei, lenyomatai a mindennapjainknak.

Ám ezekben a történetekben azért van egy közös dolog: az ember, minden esendőségével, szerethetőségével és árnyoldalával együtt.

A repülőtérre érkező utasok kavalkádjában sorra tűnnek fel mitológiai, irodalmi utalások, minden további részlet is a legnagyobb aprólékossággal van kidolgozva. Az előadás kezdetén elindulunk, követjük Ariadné fonalát, amelyet aztán hamar el is veszítünk, elveszünk a motívumok labirintusában. Sorra jelennek meg újabb és újabb utalások a Dekamerontól kezdve az Arany-balladákig, a képzőművészeti remekművek átalakulnak reklámokká, jelezve korunk értékítéletét és értelmezési horizontját is.

Jászberényi Sándor egészen aktuális témájával, az ukrajnai háborúval és annak értelmetlenségével erős felütést kap az előadás. Rögtön látszik, ez az este nem arról szól, hogy kiszakadjunk a minket körülvevő világból, hanem arról, hogy reflektáljunk rá. A saját élményből építkező történet megrendítően tárja elénk a traumákat, a szenvedés egyetemességét. A magok ugyanúgy kinőnek a földből, mindegy, kinek a vére áztatta azt. És csak peregnek és peregnek tovább és tovább…

Závada Péter jelenete játszik rá leginkább a Dekameronra. A pestisjárvány idején a szerzetes által vitt levél sorsa meghatározza a szerelmesekét is egy jól irányzott Rómeó és Júlia-áthallással. A megszemélyesített üzenet-lány kettősséget is végigviszik a történetben. 

Ahogy a régi, személyes hangú levelezésen erőszakot tesz a mai kor felgyorsult, tőmondatokban és emojikban kimerülő kommunikációs kultúrája, úgy tesz erőszakot a kapuőr is a lányon, akit nem tart annyira sem, hogy „tartalmát”, személyét mélyebben megismerje.

A jelenet végén a lángra lobbanás – az üzenet elégetése gyönyörű látványként jelenik meg a színpadon – egészen lenyűgöző.

Háy János története éppúgy tematizálja a háborúból visszatért férfiak traumáját, mint a hátrahagyott nőkét, akik már kialakították férjeik nélküli életüket. Két külön világ jön létre, melynek szereplői a viszontlátás után sem tudnak újra közös nyelvet beszélni. A krimisorozatként ábrázolt jelenet egyszerre groteszk, és van benne egyfajta móriczi kilátástalanság.

Székely Csaba szatírájában remekül jelenik meg a koronavírus okozta bizonytalanság és az emberi találékonyság kettőssége. Nevetéssel teli parodizáló hangvétele jó oldása az eddigi súlyos történeteknek. Emellett azonban rámutat társadalmunk, emberi természetünk alapvető működésére.

Parti Nagy Lajos álomszerű jelenete is folytatja a groteszk vonalat. A törhetetlen bőrönd „feltörése”, az intim szféra semmibevétele, az „illetéktelen behatolás”, betekintés az idegen nő életébe is jellemző mozzanata korunknak. A látvány itt is páratlan, egy szürreális rémálomkép a reálisabb álomképek között.

Tasnádi István példázata jól szemlélteti, mi a baj az elmélet gyakorlati megvalósulásával, jelen esetben az önfeláldozó hazafisággal. A kerettörténetből kölcsönvett mesélők vitája, a biztonsági őr konklúziója adja meg a történet átfordítását: tényleg megéri-e saját életünket adni egy pár méternyivel nagyobb területért, ha néhány évszázad múlva ezek az országok a vérrel szerzett határaikkal már nem is léteznek majd?

Gimesi Dóra Odüsszeia-átírása újabb üde színfoltja az estének. Zseniális alapötlet az ithakai hős minden női kapcsolatát egy váróterembe helyezni, hagyni, hogy lassan rájöjjenek: mind egy férfi miatt vannak ugyanazon a helyen. A darabban felülreprezentált férfi szemszöget ellenpontozza a szerző, ráadásul egy olyan történet kicsavarásával, amely egyértelműen a leleményes férfi megtestesítőjéről szól eredetileg.

Fábián Péter komikus jelenete szépen rámutat a kritikai gondolkodás hiányából fakadó rossz döntések következményeire. 

A groteszkbe forduló végkifejletnek, a ’90-es években játszódó történetnek persze csak a kerete előző századi, a történeten túlmutató jelentése nagyon is mai problémákat vet fel.

O. Horváth Sári apokaliptikus története a klímaváltozásról, az önzőségről és az énközpontúságról igazán savanyú szájízt hagyhat maga után az előadás végére. A beállt csendben, a sötét színpadot nézve egyedül maradunk gondolatainkkal: van-e még kiút – ha a globális tendenciákon nem is, de a személyes sérelmeken még lehet változtatni.

Bábok felnőtteknek

A Budapest Bábszínház repertoárjában több felnőtteknek szóló előadás is szerepel. Kezd megdőlni az az elképzelés, hogy a bábelőadást csak gyerekek élvezhetik, ugyanis a többféle különböző, tudatosan használt bábtechnika számos többletjelentést hordozhat egy felnőtt – akár prózai – előadásban is.

A Dekameron 2023 sokféle hangvételű történetét több technikával vitték színre. Akad olyan jelenet, amelyet csak élő szereplőkkel adnak elő, máskor árnyjátékkal dolgoznak vagy kesztyűbábokkal, és van, ahol óriásbábokkal vagy bunraku technikával jelenítik meg az eseményeket. Az alkotók mindegyik történethez megtalálták a tökéletes technikát. Hol egészen álomszerű, szürreális képi világot jelenítenek meg, hol a fényeknek, vizuális effekteknek köszönhetően a szemünk láttára ég el a „levél”, és még egy olyan minisorozatot is végignézhetünk, amelynek főcímét bármelyik streamingszolgáltató megirigyelné. Gyönyörűen kivitelezett figurákkal, lenyűgöző látványvilággal elevenednek meg a néző előtt a történetek. Így nem is csoda, hogy elrepül a háromórás játékidő, szinte észre sem lehet venni, hogy egy egész este eltelt. A színészek is remekül illeszkednek a sokféle szerepbe. Blasek Gyöngyi például lubickol nemcsak biztonsági őrként, de orvosként is.

Bár a bábszínház nagyszínpadán nem megszokott jelenség a felnőtteknek szóló előadás, azokat inkább a kisszínpadon játsszák, látva a Dekameron 2023-at, kecsegtető a lehetőség, hogy több hasonlóan grandiózus előadással találkozhatunk a nagyszínpadon is a jövőben.