Aki nem akarja ismerni a múltját, annak újra át kell élnie azt

Kicsit mindenki zavarban van, de itt mindenkinek van legalább egy könyve. Az est otthonos és baráti hangulatú volt, akárha egy kis szalonban vagy nappaliban került volna sor a beszélgetésekre, nincsenek sablonkérdések és sablonválaszok. Ez volt a Libri harmadik könyvhetes gálája, tavaly nyolc, idén már tizenkét szépirodalmi kötet került bemutatásra. Nemcsak a szerkesztők és a szervezők voltak ugyanazok, mint tavaly, a szerzők egy része is: Csányi Vilmos, Térey János vagy Bartók Imre tavaly ugyanekkor szólhattak pár szót az akkor éppen friss könyvükről.

A díszlet Korai Zsolt vizuáljából és a Libri Kiadó könyveiből állt, nem csak a most megjelent tizenkettőből, a 12 nő voltamtól a Mollig voltak ott halomba rendezett példányok, a tavalyi kötetekből is. Olykor saját művüket olvasták fel a szerzők, olykor a Katona színészei: Fullajtár Andrea, Pálmai Anna és Rezes Judit működtek ebben közre.

Lovasi András és Dióssy Ákos zenéjével kezdődött az est, majd köszönetmondásokkal folytatódott, Sárközi Bence mint a Libri Kiadó ügyvezetője, Halmos Ádám, mint a társa és Dunajcsik Mátyás mint leköszönő szépirodalmi főszerkesztő szóltak pár szót. Sárközy már az elején lelőtte a Dunajcsik által az est végére tartogatott poént, miszerint a ma esti alkalom valójában Dunajcsik búcsúja (is), aki elhagyja a szerkesztőséget, mert néhány évre Izlandra utazik az élete párjaként nevezett Koraival. Utazását a A gyűrűk ura Bilbójáéhoz hasonlítja, tervei között szerepel, azon túl, hogy megtanuljon egy olyan felesleges nyelvet, amelyet csak 350 ezren beszélnek, ráadásul mind jól tudnak angolul is – mondja ironizálva –, hogy maga is hamarosan előálljon majd egy újabb kötettel.

A kiadó búcsúzóul, tisztelete jeléül létrehozta a Dunajcsik Mátyás lehetőséget, amely egy olyan díjat takar, amelyet a jövő évtől évente fognak átadni első könyveseknek.
Alföldi Róbert volt a konferanszié és a szerzők beszélgetőpartnere, szokatlan ez a szerep neki, legalábbis úgy csinál, mintha az volna. Lelkesen készült, elolvasta mind a tizenkét könyvet, s félig laikusként, félig szakmabeliként próbált érdekes kérdéseket feltenni a kettesével színpadra hívott íróknak és költőknek. Ha már Lovasi úgyis a színpadon van, vele kezdődik a gála beszélgetős része. Alföldi felhívja mellé még Lévai Balázst és Simon Mártont, mindketten maguk olvasnak fel könyvükből. Lévai, aki itt Lovasi szinkronhangjaként funkcionál, pont egy olyan részletet választott az először kezében tartott Lovasi – Idáig tudom a történetet című könyvből, amely jól mutatja, mennyire személyes és kíméletlen ez a kötet, meg is jegyezte, hogy valószínűleg sokakat megbántottak vele, legalábbis Lovasi biztosan, mégis szükségét érezték a kiadásnak – amivel Lovasi mostanában gyakran poénkodik: – a pénz miatt. Pedig amúgy nem szeret visszafelé nézni, csak előre, s ha valahol eltéved, még akkor sem ugyanazon az úton indul el vissza, mint amerről jött – jegyezte meg. A zenés irodalmi revü alcímmel illetett könyv nemcsak Lovasiról, hanem az elmúlt évtizedek magyar zenészeiről, az alternatív zene lehetőségeiről és kulisszatitkairól szól. Simon Márton vékony kötete pedig a 2010-es Dalok a magasföldszintről című verseinek új, javított kiadása. Most már máshogy tekint vissza az akkor még tömör, szikár nyelvűnek gondolt, ötévnyi termést összegző kötetére, Alföldi kérdésére válaszolva, miszerint ő változott-e meg azóta, vagy a versről való elképzelései, azt válaszolta, hogy a versről teljesen mást gondol már, mint akkor, többek között túl érzelmesnek találja kötetét.

A beszélgetés után a Sziasztok fecskék, helló fák kezdetű Kiscsillag-dal következett, amelybe belesült párszor Lovasi, elfelejtve a szöveget, de mentségére szolgáljon – mondta –, hogy Dióssyval még sosem játszották ezt együtt. Igaz, nem Dióssy, hanem ő hibázott.

Szélesi Sándor egy klasszikus sci-fi regényt írt, elmondása szerint ez nem az a most divatos sci-fi, amely a tudományos dolgokra helyezi a hangsúlyt, itt az ember áll a középpontban, s az aggódás, a sci-fi ehhez csak keret. Budapesten élni tulajdonképpen tudományos fantasztikum – jegyzi meg. Szélesi Lanczkor Gáborral ült egy asztalnál, azért kerültek párba, mert regényeik, mind a Szörnyeteg a hajtóműben, mind a Folyamisten mítoszokkal dolgoznak, de közben mélyebb gondolatokkal, az emberi lét értelmének feszegetésével operálnak. Lanczkor négy történetet írt, amely tulajdonképpen egy történetté áll össze a regényben, „négy élet egy új korszak küszöbén” – jegyezte a borítóra a szerkesztői kéz. A szerző kifejezetten el akarta kerülni, hogy könyve a new age vagy a sci-fi irányába menjen el, azt akarta bemutatni a kortárs történetekben, hogy az ősi mítoszok „hogy vérzik át a folytatólagos történelem szövetét.”„Aki nem ismeri a múltját, az arra ítéltetett, hogy újra és újra átélje azt”– ezt szokták mondani, tette hozzá Szélesi, amin Alföldi így finomít: „Aki nem akarja ismerni a múltját, az arra ítéltetett, hogy újra és újra átélje azt.”
A beszélgetésből kiderül, hogy Térey a mai napig kézzel írja a verseit, és mindent felír, amit érdekesnek talál, majd elraktározza a cetliket, nagy részüket fel is használja később a könyveiben, de maguk a cetlik mindig a szelektív hulladékgyűjtőben végzik. „A túl hosszú éjszakák termése az nem mindig gyümölcsöző.” – jegyzi meg Térey, ám végül is „minden azért van a világon, hogy egy könyvben megtalálja a végső helyét” – folytatja, Mallarmé után szabadon.

Az Átkelés Budapesten tizennégy történetet, verses novellát tartalmaz a sötét, bűnös lelkű Budapestről, ami persze úgy bűnös, hogy közben szép és otthonos is, de valaki, aki egy hivatalban dolgozik, az nem feltétlenül tudja, hogy munkahelye épülete egy erőszakszervezet székháza volt, vagy hogy a ház, amiben él, csillagos ház volt. Térey szerint fontos ezeket a helyszíneket felidézni, „mert ugye, aki nem akarja ismerni a múltját...” – idézi tételmondatunkat fenyegetően most épp Térey.

Csányit Vilmost Sértett című kisregényének témaadójáról faggatja Alföldi, de csak annyit árul el a szerző, hogy a történetet egy sváb ismerőse elmondásából ismerte meg, majd ezek után sok emberrel beszélgetett, hogy közelebb jusson a történet borzalmaihoz. „És a megbocsátás?” – teszi fel a kérdést Alföldi, „Az mi?” – reagált Csányi. Csányi szerint a felejtéshez legalább két generációnak kell cserélődnie. Alföldi azért megkérdezi még, hogy ahogy ma élünk, ahogy történnek ma a dolgok, az Csányi szerint természetes-e, s nem lehetett volna-e elkerülni sok mindent, ha máshogy reagálunk, viszonyulunk. „Te olyan lehettél volna, amilyen akarsz, Robi, az nem változtatott volna a dolgokon.” – válaszolta.

Ezután A hercegprímás elsírja magát következik, súlyos és sűrű. Felolvasva igen színpadias, de eleve felolvasásra (is) készült, olyan, amilyennek „az ízlésem megkövetelte” és mindez „hosszú poétikai fejlődés eredménye” – ironizált Nemes Z. Márió, aki néha prózát is ír, de sokkal közelebb áll hozzá a vers sűrítettsége, tömörsége. Vágya, hogy idővel könnyedebb tudjon lenni.
A beszélgetőtárs, Bartók Imre új regényében, A nyúl évében, amely trilógiájának második darabja, elmondása szerint a sokszínűségre próbált koncentrálni, arra hogy egyszerre jelenítsen meg többféle nyelvi, tematikus, gondolati, műfaji elemet, egyszerre legyen jelen a komédia, a groteszk, a paródia, a vérfagyasztó horror, a biológiai kényszerképzetek burjánzása vagy akár a tájleírások. Onnan indult minden, hogy Bartók elképzelte, hogy Heidegger él, és egy láncfűrészt forgat a feje fölött, innen már csak a képzelet szab határt – az övének nem volt elég ötszáz oldal, ezért a második kötet, s ez még nem a vége.

A beszélgetés után egy csaknem két évtizedes Kispál-számot hallhattunk zongorás változatban, a Gyónást, amely ezzel a szürreális zárlattal fejeződik be: „A nyolcadik hibámat csak nehezen mondom el. / Kaptam a központtól egy tojást, / És várni kellett, hogy kikel. / Kikelt és rögtön megvert, / Aztán bedobott egy kútba, / Azóta ő helyettesít, ő visz titeket tévútra.”

Az egyetlen női szerző, Bíró Zsófia A boldog hentes felesége című regényének okán ült a pódiumon. Ebben a könyvben a hentes és a felesége nem lehetnek egyszerre boldogok, a nő a hentesre vágyik, a hentes pedig a késre, ő a feldarabolni szánt állatokra tekint szeretettel, nem a feleségére. Alföldi megjegyzi, hogy régen nevetett ennyit valakinek a mély elhagyatottságán és boldogtalanságán, mint e könyv főszereplőjének szenvedésein, s hozzáteszi, hogy az írás nem fest túl szép képet a férfiakról. Bíró Zsófia azt reagálta, hogy inkább a nőkről nem fest szép képet, „azt hiszem, ezt hívják Stockholm-szindrómának, nem?” – kérdezte, majd Alföldi visszakérdezett, hogy a házasságról beszél-e, s hogy mért nem lázad föl a regény szereplője? A szerző azt válaszolja ironizálva, hogy ez csak egy könyv, és hogy az irodalomnak van egy fikciós jellege, ami azért jó, mert „agyba-főbe lehet kamuzni mindent, és kiadják”.

Farkas Tiborc, a másik beszélgetőtárs Vadidegen című könyve a magány és boldogtalanság által kötődik Bíró Zsófia regényéhez. Egy külföldi metropoliszban játszódik, egyfajta krimi, de több annál, kiút keresése a magányból és a zűrzavarból. „El akartam emelni ettől a mai magyar getymától” – mondta a szerző, majd megtudhattuk, a getyma ebben a kontextusban a mai magyar valóságot jelenti. Hogy a két kötetben mennyi közös téma rejlik, azt a két felolvasásra választott rész is jól szemléltette, az elsőben egy hatalmas halat boncol fel a hentes, a másodikban embert boncolnak. Egyik sem épp vidám történet, a Vadidegenbeli krematórium igazgatója, akit folyton pánikrohamok és rémálmok gyötörnek sem boldogságra ítéltetett.

„Ki találja meg majd elejtett pisztolyom?” – indul a boncolós részek után egy passzoló dal, a Kiscsillag Ki találja meg című száma, amely többször ismétli, hogy „Ma még nyaljátok egymás seggét / Körbe ott van a piros pont”, majd a „Legyen ez!” sor ismételgetésével zárul. Egész más így akusztikusan és zongorával ez az amúgy sem vidám hangulatú, már-már baljós dal. Az utolsó Legyen ez! kiáltás után szinte megszakítás nélkül indul a felolvasás: „A fideszesek sokan vannak. A szocik zavarban vannak.” – szólt a részlet Pálmai Anna hangján Kukorelly prózájából. Alföldi ellentmondást nem tűrve konferálta fel a színészt, így Lovasinak torkán akadtak a dal után kibukni próbáló szavai. Láthatóan végig szokatlan volt számára, hogy nem az övé a főszerep, s hogy úgy ül szinte végig a színpadon, hogy legtöbbször ő is csak hallgató. De Alföldi győzött, gyors volt és hatásvadász.

Kukorelly egyedül érkezett, az ő beszélgetőtársa Hankiss Elemér lett volna, aki betegsége okán sajnos nem tudott részt venni az esten, de A befejezetlen ember című könyvéből felolvasásra került néhány részlet, a Ferenc József és Freud címűben egy Ferenc József-anekdota az irónia forrása: „Magyarország nem volt, hanem nincs.”

Kukorelly elmondása szerint a parlamentbe kerülésekor nem tervezte megírni az Országházi divatokat, ellentétben például Mikszáthtal, s nem nagyon volt olyan dolog, amit kihagyott a könyvből titoktartási kötelezettsége végett, egyetlen aggodalma, hogy beletett egy frakcióülés-jegyzőkönyvet is a kötetbe annak zárlatával együtt, ami még okozhat(na) gondot. Szándékai szerint ebben a könyvben nem értékelő, hanem leíró módon beszél az ábrázoltakról, szerinte „ezek az emberek nem jobbak és nem rosszabbak, mint más szociológiailag értelmezhető csoportok” – itt konkrétan például arra az általa nemrég látogatott kis községre utal, amely lakosainak száma megegyezik a parlament képviselőinek számával, strukturálisan ugyanúgy működik.

Néhány szót mond még búcsúzóul Dunajcsik, majd Lovasi még felemelné gitárt, de már késő, itt ma Alföldi a főnök, s ő nem konferált zenét zárásul. Hogy a vendégek a hosszú est végén tényleg jó szájízzel távozzanak, kifelé mindenkit egy marcipánborítóba kötött brownie-könyvvel kínáltak.

2014. 06. 10. A Libri Kiadó zenés irodalmi gálája a Katona József Színházban
Fotók: Libri Kiadó