×

A halál előtti végtelen
Csillagainkban a hiba
Szövényi-Lux Balázs
2014 // 06. 10

Hazel Grace 16 éves, és meg fog halni. Augus­tus Waters 17, és talán még nem fog meg­halni. Talál­koznak egy temp­lomban, a Jézus Leg­szen­tebb Szívé­ben tartott támasz­csopor­tos foglal­kozá­son. Beszél­getnek. Tet­szenek egy­más­nak. Tetsze­nek nekünk is. Em­berek. Iga­ziak.
A Twilight-saga producerei nekiláttak, hogy megríkassák a fiatalokat − mert a sírós filmekben sok a pénz, és mert nincs újabb Alkonyat regény. Biztosra akartak menni: 2012 legsikeresebb kamaszkönyvét szemelték ki, melyben van szerelem, szenvedés, halál, könnyfakasztó romantika. Ezúttal viszont „mellényúltak”: az aktuális kötet jóval több, mint agymosás burkolt ideológiával, mint egymás vérét szívó vegák napozása: színvonalas műbe futottak bele. Így hát felkötötték mindenüket, hogy elhitessék a kétkedőkkel, ezúttal magasra teszik a lécet. És most először vagyok hálás a producer párosnak: az elmúlt évek legszebb kamaszfilmjét ügyeskedték össze.

A film minősége mindenekelőtt az adaptált John Green-regény meglepően szikár és letisztult stílusának köszönhető. A fiatal író végső stádiumban lévő gyerekek között dolgozott egy korházban, így egészen közelről megismerte a rákos betegek helyzetét, lelkiállapotát. Ezek az élmények ihlették a Csillagainkban a hiba című regény megírására. John Green a kamaszregény műfaját nem olcsó igazságok szajkózására használta, nem könnyed perselyezésnek fogta fel. Egy 16 éves lány, Hazel Grace szemszögéből mesél a rák által beárnyékolt kamaszkorról, a halál torkában tengődő napokról, és az utolsó pillanatban születő szerelemről, vagyis a végesben megjelenő végtelenről.

Hazel az egyik támaszcsoportos foglalkozáson ismerkedik meg az Augustus Waters névre hallgató, féllábú fiúval, aki hamar érdeklődni kezd iránta, ám a lány inkább a barátság szintjén tartaná a kapcsolatot. Mert lehet, hamarosan meghal, és minél kevesebb emberhez kötődik, annál jobb. Így hát egyszerűen csak barátok lesznek, egyre több időt töltenek együtt, mígnem egyszerre ölükbe pottyan életük nagy kalandja egy utazás formájában…

A regény legnagyobb érdeme, hogy nem dogmatikus. Nem akar keresztény tanításnak látszani, de nem is ateista, és még véletlenül sem nihilista. Ahány szereplő, annyiféle érzés és gondolat kavarog benne a feltámadás kérdéséről, a halál végtelenjéről. Egy valamiben azonban erősen állást foglal a könyv: az élet- és emberszeretet mélyen benne van Hazel egyes szám első személyben íródott soraiban, és ezt tökéletesen mentették át az alkotók a mozgóképbe is. A két forgatókönyvíró a lehető legjobb érzékkel adaptálta a regényt, a lényeges részeket és hangsúlyokat végig megőrizve teremtettek megható, megrázó légkört (a szerzőkhöz kötődik a nagyszerű 500 nap nyár is).

Csakhogy a drága producerek hoztak egy olyan jó szándékú, közepes képességű rendezőt, aki azt hitte, ez a szikár szépség mégiscsak sok a mai tiniknek, ezért ahol lehetett, lágyította, elkente a filmet. Jött a jól bevált recept: a rendező teletömte alkotását a kortárs divatos indie együttesek popballadáival. Akkor is szól a zene, ha vacsorázik a család, akkor is dalol egy szomorkás hang, mikor Hazel és Augustus halkan beszélgetnek. Egy kis csendet! – ennyiért fohászkodtam csak a moziban (bár az elhangzó zenék színvonalasak, Birdy például csodálatos számot adott a filmnek).

A két főszereplő alakítása életszerű és szerethető, így még Josh Boone sablonos rendezése sem tudja tönkretenni az élményt. Shailene Woodley minden eddigi filmjében hasonló karaktereket játszott, de talán most találta meg a hozzá leginkább illő szerep: érzékeny munkát végez, csak ritkán esik túlzásokba. A regénybeli Hazel a szemünk láttára kel életre: dacos, lázadó, szélsőséges, törékeny, esendő – igazi kamasz. Augustus szerepében a szinte ismeretlen Ansel Elgort nyújt örömteli alakítást. Üdítő látni, hogy nem bájolgó szépfiú, hanem csak egy roppant jóképű, hús-vér srác. Szemeiben gőg helyett nevetés és játék van, máskor szívszaggató fájdalom. Ez a titok: két helyes, emberi, nem túlságosan különleges fiatal létezik a szemünk előtt.

A film hibáit hosszasan lehetne sorolni. Kezdhetném a már említett túlzenéléssel, az elnagyolt mellékszereplőkkel, a hatásvadász könnyerőszakról nem is beszélve. Ám a Csillagainkban a hiba erényei messze elnyomják a gyengeségeket: nagyon nagy szükség volt erre a filmre. Egyrészt azért, mert talán e mozi révén kedvet kapnak az árnyaltabb regény(ek)hez a fiatalok, másrészt pedig végre egy film, amely úgy szól a kamaszokhoz, hogy nem nézi ostoba fogyasztónak őket. Az eszement lövöldözéseken és szépségkirálynős vetélkedőkön felnőtt generációt az ő nyelvüket beszélve, de bölcs tartalommal terelgeti ez a mozi. A halálunk előtti csodálatos végtelen felismerésére vezet, mely mindnyájunknak megadatik nap mint nap. Hazel és Augustus végre olyan főszereplők, akik gondolkodni és érezni ösztönöznek. A zsebkendő pedig pont megfelelő társ az ilyen kalandozáshoz.

Pontszám: 8/10

Csillagainkban a hiba (The Fault in Our Stars) (12)

Színes, feliratos, amerikai romantikus film, 125 perc, 2014
Rendező: Josh Boone
Forgatókönyvíró: Scott Neustadter, Michael H. Weber
Szereplők: Shailene Woodley (Hazel Grace Lancaster), Ansel Elgort (Augustus Waters)
Nat Wolff (Isaac), Willem Dafoe (Peter Van Houten)
Bemutató dátuma: 2014. június 5.
Forgalmazó: InterCom

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben