×

A bolha sem ugrál, ha rajta áll az elefánt
Georges Feydeau: Bolha a fülbe
Rédai Gergely
2012 // 05. 24

Ami a közel három­órás játék­idő elejétől a végéig bizto­sítja ezt a sodró lendü­letet és felfo­kozott tempót, nem annyira a cizel­láltan kidol­gozott cselek­mény, inkább a helyzet­komikumok néhol körkö­rösen, néhol spirál­szerűen gerjedő lán­colata. A szituá­ciós humor forrásai az utolsó cseppig ki vannak facsarva, sajnos néha már túlsá­gosan is.
A franciáknál bolhát ültetnek a mi bogaraink helyett egymás fülébe az intrikusok, és ennek a francia bolhának az elefánttá dagadását követhetjük szemmel a Radnóti Színházban Georges Feydeau sokat játszott darabjában Mohácsi János (szintén nem első) rendezői tolmácsolásával. Bár a mi elefántunk korántsem porcelánboltban forgolódik, hanem kuplerájban, és egy jómódú, bár ütött-kopott nagypolgári házban, azért kellően harsány, tör-zúz, verekszik, és egy másodpercre sem pihen.

Ami a közel háromórás játékidő elejétől a végéig biztosítja ezt a sodró lendületet és felfokozott tempót, nem annyira a cizelláltan kidolgozott cselekmény, inkább a helyzetkomikumok néhol körkörösen, néhol spirálszerűen gerjedő láncolata. A szituációs humor forrásai az utolsó cseppig ki vannak facsarva, sajnos néha már túlságosan is.

A bonyodalmat Raymond Chandebise asszony (Szávai Viktória) intrikája, illetve egy postán hazaküldött nadrágtartó indítja el, ami a féltékenység bolháját ülteti a nő fülébe. Chandebise, hogy kiderítse, férje valóban megcsalja-e, titkos szerelmi levelet ír Chandebise úrnak, barátnője, Lucienne (Petrik Andrea) segítségével, randevúra híva őt, hogy lássa, belesétál-e a csapdába. És ezzel el is indul a lavina, ami három órán keresztül zuhog a nézőkre a kissé tankönyvízű humor ormairól. Feydeau-t sokan dicsérik, hogy a bohózat minden csínyét kitanulva, a színházi nevettetés minden kellékével felvértezve álmodta meg darabjait. Valóban iskolapéldája a körülményekből fakadó komikum megteremtésének, de ennél nem több. Ha valaki látott már hasonló bohózatot, könnyen kiszámíthatóvá válnak számára, a meglepetésnek szánt fordulatok.

A cselekményt természetesen a résztvevők közötti nagy félreértések, a hiányos vagy torz információk sodorják a teljes káosz felé, míg a zárlatban meglehetősen egyszerűen és gyorsan tisztul ki a kép a konfliktusindító levél lelepleződésével. A félreérhető szituációk uralma a szavakkal való megmagyarázhatóság felett, a kommunikációs hiátusok cselekményszervező szerepe, mondhatnánk, motivikusan is megerősítést nyer a beszédhibás és egymás nyelvét nem beszélő karakterek sokasága révén. A nyúlszájú Camille-nak csak minden ötödik szavát érthetjük, hacsak az inas nem tolmácsolja őt a többi értetlenkedő figurának és egyben nekünk, nézőknek. Lucienne őrjöngő spanyol férje, Carlos is enyhén szólva töredékesen beszéli a helyi a nyelvet, spanyol szavak beiktatásával segítve néha magán, sőt még egy angol is megjelenik a színen, aki egy szót sem tud franciául, ahogy a többiek sem értik egyetlen szavát sem. A darabban ezek a kommunikációs problémák jócskán kiaknázottak, a legjobban talán Camille esetében, akit Csányi Sándor kifejezetten ügyesen és mulatságosan kelt életre, míg Carlos karakterét (Schneider Zoltán) kissé erőltetettnek és üresnek érezhetjük. Egyszerű komédiához híven a jellemek terén sem rugaszkodik el a darab a kifigurázható archetípusoktól, a karikírozható sematikusságtól.

Sajnos a kidolgozatlanul maradt szerepkettőzés is kifejezetten az olcsó poénok közé sorolható. Chandebise urat és a Bagzó macska kupleráj inasát, Poche-t szintén Gazsó György alakítja (mellesleg remekül), és a második, illetve harmadik felvonást jóformán egészében a két figura „hasonlóságából” fakadó félreértések alkotják. Nem derül ki, hogy esetleg ismeretlen ikrek vagy elfeledett rokonok volnának-e, vagy a monumentális véletlent pusztán a két idegen indokolatlan hasonlósága idézi elő. Ez egy önkényesen beemelt tréfacsináló ötlet, ami semmilyen szinten sem a mű belső rendjéből vagy hátteréből ered, és ez még egy habkönnyű bohózatnak sem válik előnyére.

A darab felépítésében, a humorforrások megálmodását követően a nevettetés az előre jól kijelölt mederben folyik, kötelező ziccerek mentén, amiket nem lehet kihagyni, de amikkel meglepni sem igazán lehet, ezért a katartikus hatás legtöbbször elmarad. Továbbá túl sok az újrahasznosított humor, mint amikor már harmadszor veri meg a szállodaigazgató főhősünket félreértésből, amikor a szálloda 17-es szobájában ki tudja, hányadszor forog el a fal.
A darab egészében természetesen mindenki fog találni mosolyra vagy nevetésre fakasztó jeleneteket és dialógusokat, de talán kevesen lesznek, akik úgy gondolják majd, hogy két felvonás nem lett volna elég ebből a túlméretezett bolhából. A konfliktusgerjesztő bolhányi problémák, a könnyű komikum megteremtésének iskolapéldái, de sajnos ezek a bolhák nem elegánsan és könnyeden ugrálnak a helyzetkomikumok között, hanem elvesznek az elefántcsörtetésű humor forgatagában. De hát a bolha sem ugrál, ha rajta áll az elefánt.

Georges Feydeau: Bolha a fülbe, rendezte Mohácsi János, Radnóti Színház, Budapest.
Bemutató: 2012. március 25.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben