• 30 új magyar zene, amit hallanod kell, mielőtt vége az indián nyárnak – 2. rész

    2020.09.05 — Szerző: Buzás Lelle, Farkas György

    2020-at sok jelzővel illethetnénk, ám a terméketlenség biztosan nem tartozik ezek közé. Megtanultunk körültekintőbbek, vigyázóbbak, önmagunkba figyelősek lenni, de dühösek, kétségbeesettek és elhagyatottak is voltunk. Nézzük meg, milyen zenékkel festhetjük alá az érzelmeinket idén!

  • Mongooz and the Magnet
    Mongooz and the Magnet
    Kép forrása

    Felső Tízezer: Én a vadonban

    Nemrég készítettünk egy anyagot a rendszerváltás körüli időszak kulturális ellenállásáról, és azt kell mondanunk, hogy ha ugyanezt elvégezné valaki a jelenkorunkról, ez a dal teljesen biztosan helyet kapna a felsorolásban. A Felső Tízezer legfrissebb albumán valószínűleg ezért van központban az Én a vadonban, hiszen valahol a visszautalások és az előrejelzések között húzódik meg ez a baljós, fájó pontokra tapintó szám. A liberalizmus hattyúdalát keményen diktáló dobokkal és szigorú basszussal kezdjük, ahonnan az indie-hangulatokon utazunk be abba a bizonyos vadonba, ahol minden verze után egyre jobban elveszünk, megőrülünk.

    Fran Palermo: Crocodile Juice Bar

    Valószínűleg hozzátesz az album élvezetéhez és varázsos hangulatához, hogy idén igencsak meg van kötve a kezünk utazás terén, de kevés olyan egybefüggően „kétezerhúszas” korongot tudnánk a zenei palettáról felmutatni, mint ez. Komolyabb kritika helyett (mivel azon már túl vagyunk) jöjjön is egy abszolút érzelmi alapú számcímátköltés, hiszen a dalok is egy-egy pillanatot ragadnak ki az életünkből.

    1. Libanoni robbanásokról nézek videót, és együttérezve donálom nekik a pénzem.

    2. Semmibe merülős pillanatok a májusi napfényben.

    3. Végre megnéztem a FOMO-t.

    4. Dühít, ami a világban folyik, úgyhogy lázadok is egy kicsit.

    5. Vadnyugati kitekintés, mert oda úgysem mehetünk idén.

    6. Szerelmes vagyok, de minek.

    7. Pánikrohamom van.

    8. Elszámolok magammal, elvégre mire éri meg jobban időt áldozni, mint végigtekinteni a mögöttem és az előttem álló életen?

    9. Első este kint, amikor bármi is megtörténhetne. Remélem.

    10. Magam mellett, vagy más mellett, de megtaláltam, amit kerestem.

    11. Elgyengültem, és fizikailag nem bírok tovább menni.

    12. Itt Julio Cortázar a vén lelkekről beszél – ki érzi még úgy, hogy idén ötszáz évvel lett idősebb?

    13. És te mersz még álmodozni?

    Sun-rot : Hot Pursuit

    Bár a surf rocknak nem is tudni, mióta tart már a szezonja, mégis akad néhány olyan hazai próbálkozás, aminek sikerül radar alatt maradnia. Különösen érdekes az, amikor mindez direkt történik. Ilyen a Sun-rot is, amelynek a tagjai az anonimitás félhomályából dobálgatnak ránk random albumokat, amin szemtelenül rebesgetik meg kaliforniai méretű pilláikat. A korongról kétségtelenül a Hot Pursuit repült a majdnem-kedvencek-listára, mivel a hat szám közül ez az, ami a legkiszámíthatóbb, de egyben a legkéretlenebb is (mégis, mi az ott másfél percnél?), a hamiskás énekért pedig egyszerűen meg kell őrülni.

    Closingtown Orchestra: Elillan

    A Closingtown Orchestra Elillan című háromszámos minialbuma egészen sajátos keveréke a zenei stílusoknak. A Wikileaksben a brutális basszusalapok és visszhangosított gitárriffek mellett kifejezetten vágyjuk az énekes rekedtes hangját, amihez mi más illene, mint egy klarinétfutam? Ez a felállás megismétlődik a Bazsarózsában is, ahol viszont nagyobb hangsúlyt kap a szólógitár és a klarinét, illetve nagyobb szerepet a népzenei forrás. Ez a folkindíttatás aztán a Rejtekutakonban bomlik ki a leginkább: ebben benne van minden, ami kelet-európai örökség, miközben az előretörő dob- és gitárfutamok már inkább posztrock hangulatot idéznek. Minden szempontból érdekes összeállítás, amiből remélhetőleg egy teljes korongnyit is hallhatunk hamarosan.

    Volkova Sisters: Dear Dancer

    A Volkova Sisters új száma hozza a már ismert hangzásokat, ám azoknak, akik esetleg még nem hallottak tőlük semmit, jó ismerkedési lehetőség a zenéjükkel. A Dear Dancer egy kiegyensúlyozott basszus- és elektronikus alapra épülő darab, amelynek ritmusa elég gyorsan magával is ragadja a hallgatót. Ráadásul az énekes sajátos hangszíne egészen különlegessé teszi ezt a ‘90-es évek zeneiségét egyedi módon megidéző és rögtön át is alakító anyagot. Ezt bontja ki a dal a csúcspontjára érve az énekre építve, ahogy az eljut egy magasabb hangregiszterbe. Itt már a zenei támogatás is teljes mértékben kibomlik, és egyfajta egységben halad a végkifejlet felé. A Dear Dancer kifejezetten jó dinamikával operáló dal, és valószínűleg még elő fog kerülni a meleg őszi hetekben, amennyiben nem leszünk bezárkózásra ítélve – ha meg igen, akkor pont azért!

    OIEE: KAWHI

    Kocsis Bence korábban olyan formációknak szerzett dalt, mint a Saverne vagy a Window, most pedig a hangszereket hátrahagyva teljesen az elektronikáé a főszerep. Bár a klipet elnézve raktár a bulink helyszíne, azért megtippelhetünk egy sokkal állatiasabb közeget, akár A négyzet című filmben is lehetnénk, ami pont arra az ellentétre (vagy inkább párhuzamra?) épít, amire az OIEE is: modern hangzás mögé bújva csalogatja elő a bennünk lakó vadat, aki valószínűleg neandervölgyi módjára rugózik a mélynyomón valahol a lelkünk mélyén. Pajzán, popos, perverz és pragmatikus. Probléma? Nincs.

    Ajna: Rengeteg

    Az Ajna debütáló albuma, a Rengeteg bár elemeit tekintve táplálkozik a folkhagyományokból, progresszív, és a fúziós irányba kacsingat, amivel alapvetően meghatározza a zeneiségüket. Az indítószám, a címadó Rengeteg ennek tökéletes lenyomata. Itt megismerhetjük azokat a lényeges elemeket, amelyek a továbbiakban is jellemzik a zenei építkezést. A Spirálban emellett kifejezetten érdekes akkordfűzéseket találunk, míg a Hekate néhol posztrockelemeket is felvillant, a Seiran pedig kifejezetten erős jazzes ízeket és fúzióalapokat hoz elénk. Egészében véve izgalmas kaland végigutazni az Ajnával ezen a rengetegen, aminek a végén, a Zsuzsi mozog című dalban mintha egy tágas térre érkeznénk meg. Már várjuk a következő utazást velük.

    Mongooz and the Magnet: señorita

    A Mongooz and the Magnet nemzetközi triója señoritájában hozza azokat a kötelező elemeket, amik nem hiányozhatnának egy klasszikus rockszámból – szinte a ‘60-as, ‘70-es évek kottájából játszanak. A zenekar aztán erre a masszív alapra építve lép tovább: a repetitív ütemre támaszkodva hoz egy magával ragadó lendületű, feszes anyagot, amit időnként melankolikus kiállásokkal szakít meg, vagy éppen Sonic Youth-os felhangot adó átmenettel tesz izgalmasabbá. Ahogy haladunk előre a dalban, egyre inkább a csúcspontot várjuk, amihez megérkezve csak azon lepődünk meg, hogy valójában vissza is értünk a kiindulóponthoz. Ez a dinamizmus akár a hétköznapokat is megtöltheti lendülettel. Ha egyszer elkezdjük hallgatni a señoritát, nincs megállás. Ahogy saját maguk fogalmazták meg: olyan zenét akarnak létrehozni, amire a közönség dobol a lábával, és beindul a testével is. Sikerült.

    Black Bartók: Garbage Baby

    Van valami bódítóan bájos abban, amikor valaki szinte suttogva búgja a füledbe a szöveget – valószínűleg épp ez fog meg a Black Bartók Garbage Babyjében is, ami egy hosszan építkező, de nem idegesítően lassú folyam. Az önmagába hurkolódó gitárloopból a szöveg egy egészen messzi tájra repít bennünket, ami akár posztapokaliptikus is lehet: úgy tengődünk a dob parancsolására egyik lábunkról a másikra, mint ahogy azokat a szerencsétlen szatyrokat fújja a szél a prérin ide-oda – tehetetlenek vagyunk. Mire legközelebb észhez térünk, már a szemétdomb felé tartunk, tök egyedül, és vaskos súlyként zuhannak ránk az elemek, amik alól erőnket megfeszítve próbálunk kitörni. Vajon sikerül? Vagy végleg a kukában landolunk?

    Resn: Leaving Home

    Resn újabb elektronikus anyaga egy igazán klasszikus építkezésű darab, amely viszont ragaszkodva ehhez a struktúrához nemcsak erőteljes, de hangulatában sokszínű kompozíciót hoz létre. Az ambient alapon kibontakozó zenében szépen épülnek egymásra a dob- és a ritmuselemek, majd a belépő szintetizátorhangzások kitartóan ismétlődve visznek el az igazi fordulóponthoz. Az egyre inkább kibomló szakaszok újabb effektekkel gazdagodnak: durván torzított hangokkal teljesednek ki, hogy végre eljussunk a zongora vezető dallamához és az azt kísérő, inkább rave-szcénába illő hanghatásokhoz. A sokféle hangzásvilágot megjelenítő szám szépen fut ki a végkifejlethez, ami újra a letisztultságban kerekíti le a történetet. Érdemes felfedezni Resn további anyagait is, leginkább azoknak, akik az elektronikus irányzatban szeretik a klasszikusabb alapon nyugvó, de bevállalósabb darabokat.

    bb


  • További cikkek