Szemben

Szemben

a hegyek hallgatása. Ködbe rejtező formák
nehézkedése. Egyszer elmeséltem neked
milyen a kövek magánya.

Szavak – felelted − lakatlan szavak. Szemed
szorosra zártad. Akárcsak az öklödet. Akkor
először.

Minden hízelgés újabb kavics a szájban. A szívbe
már nem fér több.

Kifejezéstelen tekintettel bámulod a foltozott
édent. Kimondva-kimondatlanul folyékonyan
beszélsz. Melyik irányból közelítesz?

Árnyéksirályok egyensúlyoznak a parton.
Már tudom: a csönd, valójában sós. Hullám-
verést követő ernyedés.

Szememben hegyek, köd
fehér hallgatás − −

Ajánlás

Ashi Ogawa versét a hallgatás keretezi. Címe kétértelmű, hiszen a sorokat tovább olvasva egyrészt egy hegy elhelyezkedésére, másrészt az emberi szemre utal – a szöveg végig is vezeti a látás és a kő motívumát.

A japán legendák szerint a köveknek lelkük van, a zen kertekben kövekből rakják ki mind a hegyeket, mind a vizeket (az apró kavicsokba vízhullámokat jelképező vonalakat húzva). A vers hangulata, megfontolt lassúsága a keleti világot idézi meg, miközben egy illúzió felbomlását, a szív megkeményedését, egy kapcsolat végét írja le. A (tenger)vízre csak utalások történnek, a vízre, amely képes kivájni és elporlasztani a köveket. De ahogyan a tengervíz és a hullám hozadékaként mindig marad só a parton, úgy lesz a hallgatás, a csönd a versben egyaránt sós. Minden hullámzás és ernyedés után ugyanígy történik: a víz úgy formázza medrét, akár egy-egy ember a másikat.

Pataky Adrienn