Az 1944-45 telén, a nyilas uralom idején történt eseményeken alapuló regény szereplői esetében egy pillanatig sem kétséges, milyen etikai kategóriákba sorolhatók: a rémtettek elkövetői mind morális, mind pszichológiai szempontból felmenthetetlenek, és mindenfajta moralizáló elbeszélői kommentár csak banalizálná ezt.

Nagypál István má­sodik kötete, akár­csak az első, A fiúk­ról című, egy sze­rel­mi kap­cso­lat egyes stá­ciói­nak lírai lenyo­mata, ám míg az első kötet­ben egy­értel­műen disz­har­mo­nikus vi­szony volt a téma, a máso­dik­ban ez nem olyan egy­ér­telmű – a konflik­tusok nem feltét­lenül a két ember között, hanem a lírai alany érzés­vilá­gán belül zajlanak.

Kosztolányi és Esti Kornél(ja) elegáns kávé­há­zakba és étter­mekbe jártak, de mihez kezd­tek volna a 20-21. század fordu­lóján, kisvá­rosi talpon­állókban vagy ütött-kopott mozik­ban? Ebből is kap­hatunk némi ízelítőt Toroczkay András Búcsú Éhestől című köny­vének elolva­sása során.

Kertész Imre legutóbbi kötete ambi­valens érzést kelt az olva­sóban: egy­részt azért, mert magáról A végső kocsmáról sem lehet eldön­teni, hogy jobb lett-e volna, ha elké­szül, vagy éppen töre­dékes­ségé­től teljes; ugyan­akkor nehéz elsik­lani pár olyan, a fel­jegy­zé­sek­ben talál­ható szö­veg­rész felett, amely kap­csán az elbe­szélő ön­ellent­mon­dásba keve­redik.

„Az ág ereit átfolyják, kitöltik. / Visszanézek: az előbb még itt volt / Az a ziháló, prémes kis állat, // Nyilván azóta a fák között lohol, / Azt nyüszögve, hogy szabad és boldog, / És nem érdekli, kit bánt meg ezzel.” Nagy Márta Júlia verse.

A kocsma az a tér, ahol a fo­gyasz­tó kisza­badul a társa­dalmi normák és elvá­rások kötelé­keiből, és ahol az ideo­lógia, a poli­tika asz­tal mel­letti szalon­politi­zá­lássá, a filo­zófia részeg konyha­filozo­fálássá sze­lídül. Az izgal­mas és csak lát­szatra könnyed témá­hoz meg­felelő műfajt talált a szerző.