Dinnye

azt mondom terrorizmus

látom pipacshoz ér az inda
ketyeg a táj dél van
harangszó fedi el a detonációt
riadt csókák repeszeitől
pöttyös az ég

azt mondtad dinnyeföld

Ajánlás

Ha egy magyar versbe belekerül a dinnye szó, az óhatatlanul is magával rántja azt a hagyományt, amely József Attila és Petri György úszó dinnyehéjával írható körül. A csalódás közös; a versbeszélőt is félrevezették a dinnyefölddel kapcsolatban, s bár más szempontból, erre egy magyar szólás is épül: „Úgy néz, mint akinek nem jutott dinnyeföld.” De mi járna a dinnyefölddel? A gyümölcs a hedonizmus mellett a termékenység szimbóluma. A dinnyeföldön nemcsak az emberek, a csókák is jóllak(hatná)nak, de a detonáció következtében minden meghiúsul. A pipacs, amelyig elnőnek a dinnyeindák, eme váratlan, heves lobbanás, a vér a szimbólumaként működik.

Az viszont, hogy miféle robbanásról van szó, az olvasóra van bízva. Egy szelídebb olvasat szerint dinnyerobbanás történt, amely ritkán, de megesik, ha a gazdák túl sok növekedésserkentőt adnak a dinnyéhez: ekkor a földek „spontán aknamezőként” képesek működni. Egy másik gondolaton elindulva a háború borzalmai és a tényleges aknamezők juthatnak eszünkbe. A vers baljós képeit felerősítik az azt megelőző hanghatások, a ketyegés és a harangszó. Számon kér, s – hogy még egy szólást idézzek – a címzettől választ vár, de az csak „hallgat, mint dinnye a fűben”. Mindemellett igen erős képileg a robbanástól pöttyösre festett ég, mely mint festmény tárul elénk a vers közepén, jelen és múlt között lebegve.

Pataky Adrienn