Különös élmény így egyben olvasni ezeket az írásokat. A kötetet gyakran le kell tenni, és nehéz újra kézbe venni. Sokszor fájón figyeltem, hogy az egyes szövegekben a kitűnő novellistán hogyan kerekedik felül a középszerű publicista.

A szív vége – Cigány újmesék címmel jelent meg a közelmúltban Kele Fodor Ákos új kötete. A vizualitásában, tartalmában és elbeszélésformájában is különleges könyv(tárgy) kiadását sokévi munka, etnográfiai kutatás előzte meg. A végeredmény az igen kevéssé ismert cigány hiedelem- és mesevilág átdolgozott gyűjteménye, a cigány kultúra közvetítésének és továbbgondolásának maradandó alkotása.

A Mágneshegy az idei könyvhét egyik legjobban várt kötete volt, amit a megjelenése óta az értő és méltató recenziók mellett Déry Tibor-díjjal is elismertek. A jól elkülöníthető, de több ponton is összekapcsolódó szövegekből álló regény egyedi nyelven és sajátos cselekményvezetéssel beszél többek között az értelmiségi létről, a feminizmusról, a szociológia intézményrendszeréről.

Öt lemez, amiből bármikor lehetne tizenöt. Ahogy mindig, most is fájt listát állítani. Mi maradt ki, mi van benne oktalanul? Tényleg ezeket hallgatom legtöbbször? Dehogy. A legjobbak, legfontosabbak? Ugyan. Csak öt lemez, ami nélkül máshogy gondolnám az írást.

A Magyarország felfedezése könyvsorozat alapítói az 1930-as években azt a célt tűzték ki, hogy az ország összes tájegységét szociográfiai munkákban mutassák be. A kisebb-nagyobb megszakításokkal, de évtizedek óta működő sorozat történetéről, a magyar szociográfia helyzetéről és kilátásairól Tóth Pál Péterrel, a Magyarország Felfedezése Alapítvány kuratóriumának elnökével és Letenyei Lászlóval, a kuratórium titkárával beszélgettünk.

Oda címmel jelent meg a közelmúltban Vajna Ádám első verseskötete a Scolar Kiadó gondozásában. A szövegek sokféle költészeti hagyománnyal lépnek párbeszédbe – a látszólag nehezen összeegyeztethető formai megoldásaikat vajon hogyan lehetett egységes koncepcióba rendezni? Többek között e feladat nehézségeiről kérdeztük a szerző mellett a kötet szerkesztőjét, Elekes Dórát is.

Az Odakint sötétebb és az Éjféli iskolák írója nyomasztó gondolatokat ültet el az olvasói fejében, hiszen tudja, hogy a történetek lehetnek kampók, amik a lelkekbe akadnak. A szerző kevert műfajiságú, több ponton is összefüggő szövegeit olvasva nekünk sem lehet kétségünk efelől.

Kertész Sándor szerint „Nem illik képregényt olvasni. Ha valaki mégis erre vetemedik, legalább ne beszéljen róla.” Manapság azonban nemcsak képregényeket illik olvasni, hanem a képregényes tájakra kalandozó tanulmányokat is.

Feszült várakozással gondolok az idei Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárra. Millió dolgom van, erre jön a kedvenc irodalmi fesztiválom, jön a négy napjával, mint egy kis piros buldózer, elvonja a figyelmem minden fontosnak tűnő dologról, és képzeletbeli vastag piros filccel húzza át a naptárba és todo-listákba írott és írandó dolgaimat.

Tolnai Ottó regényemegírásának metodikájában és kaotikusságában képezi le a magyar politikai hatalmi rendszer működését, szétesettségét és a nép tudatlanságát, orránál fogva vezetését. Rendszer- és társadalomkritika ez, de nem pusztán a mai kormányzásé, hanem a magyar nemzeti irodalom és művészet sorsára évszázadokon keresztül ránehezedő rezsimé.