• Vibráló pillanatok a Börzsönyből

    Bajdázó: Boldog a hegy

    2017.11.17 — Szerző: Theisz Gábor

    Hangszőnyegre fel! Utazhatunk ismét a varázslatokkal teli, titokzatos Börzsönybe, ugyanis hosszú hallgatás után megjelent a Bajdázó nagylemeze. Csendes zajok, lebegős dallamok, sok-sok érzékeny pillanat: a zenekar folytatja saját útját.

  • Vibráló pillanatok a Börzsönyből

    Nagy meglepetésben volt részem, amikor nem olyan rég rátaláltam a Bajdázó zenekarra. A névből ítélve elsőre a népzenei kultúrkör egy képviselőjére gondoltam, és e képzetemmel egyszerre közeledtem és távolodtam is a valóságtól. Az első belehallgatás közben rácsodálkozhattam, hogy alapvetően gitárzenével van dolgom, amely nem a magyar népzene ismérve, másrészről viszont a szövegvilág népzenei motívumokból épül fel, vagy – meg merem kockáztatni – a sámáni hitvilág és mágia is tükröződik a mondatokban. A Bajdázó egy kiforrott zenekar, munkásságuk immár hétéves, én pedig épp egy visszafogott, ugyanakkor annál lehengerlőbb visszatérésbe (öt éve nem jött ki új lemez) tudtam bekapcsolódni. Az lemez címe: Boldog a hegy.

    Milyen is a Bajdázó (hit)világ? Ha kicsit körbenézünk a honlapjukon, azt látjuk, hogy alapvetően a természet felől határozzák meg magukat, méghozzá konkrét tájegységünk, a legnagyobb összefüggő lakatlan területű börzsönyi táj felől. Ez a fajta miliő és az ebből fakadó identitás már önmagában is érdekes, az pedig még inkább, hogy e vidék hangulata hogyan tud realizálódni a zenében. A Bajdázó magányos zenét játszik, elvisz a lakatlan természetbe, hol „csak befelé vezet kiút”. A szöveg gazdag poétikus eszközökben, például toposzokban (csillag, part, börtön, út, tűz stb.), amelyekkel megnyitja a teret az asszociatív értelmezéseknek, és könnyen teremt meg univerzális érzéseket bennünk. Nem a hagyományosabb értelemben vett isteni jelenlét fogja össze a dalszövegeket, hanem inkább a panteizmus, amely szerint a természetben ott van az isteni rend. Ez a hit a természetből nyeri erejét, a szövegekben összefonódik természet és ember, amellyel emlékezteti a hallgatót mint civilizált embert arra, mi az, amit hátrahagyott a város falain kívül.

    Vibráló pillanatok a Börzsönyből

    Az új, 2017-es lemezen mindössze hat dalt hallhatunk, amelyek összesen bő fél órát tesznek ki. A számok hosszú játékidejét nem egy-egy téma kibontására használják, hanem inkább egy atmoszféra monoton lüktetésének megélésre. Az első egy percben szinte mindent megkapunk, amely a későbbiekben történni fog – nem lesz katarzis, egy természetes körforgásba kell belevetnünk magunkat. A monotónia behúzó ereje a legtöbb számban érvényesül. Ez alól kivétel a több szempontból is legmegfoghatatlanabb dal, a Meghalt a barátom: a giccses dallam és a halállal megbékélő barátok témája teszi zavarossá a megítélését, emellett oda nem illő választásnak tűnik a gépdob lelketlen pöcögése is. De ennyit a negatívumokról.

    A Bontsunk szárnyat kellemes és lendületes kezdése a lemeznek, hangszerelése, a gitár alapdallama olyan lélekemelőre sikerült, hogy szinte érezzük a szelet, ami a szárnyak alá kap. A dal témája igazi népies-lírai mozzanatot örökít meg, amikor is a férfivá érett fiú rendíthetetlenül szalad választottjához. Számomra a legérdekesebb szerzemény a Két csönd, amelyben egy hangkollázst hallhatunk, két tételből áll, és az éneket többé-kevésbé mellőzi. Az első tétel erdőhangokból (fák suhogása, madarak csicsergése) és végtelenbe szökő visszhanggal effektezett szintiből, a második leginkább égi hangok (mennydörgés, eső) és gregorián énekből áll. Ez a halványan megjelenő hangszerelés teszi formailag érzékelhetővé és feloldhatóvá a címben megjelenő oximoront, azaz belehallgathatunk a természet két csöndjébe. A Varrva a szám egy alapfutamra épül, amely végigkíséri az egész dalt: a téma annyira fülbemászó, hogy bőven elviszi a hátán az öt és fél percet. A szöveg kibogozhatatlan allegóriájában nagy mozgástér és sok érzés fér meg, a képek rapszodikus sorozatát jól ellenpontozza a lassú tempó – ez a lemez egyik legjobb darabja.

    Vibráló pillanatok a Börzsönyből

    A Ki az ott fenn? című szám az egyetlen, amelyben lejövünk a hegyről, és megjelennek a modern világ attribútumai (lakótelep, repülőgép), és talán nem véletlen, hogy éppen ebben kérdez rá a szöveg Istenre. Szép monotóniára ül rá az egész dal, megágyazva ezzel a szinte már liturgikusan ismételt kérdésnek, egyúttal hangsúlyozza is annak fontosságát. A címadó Boldog a hegy nagyon izgalmas zárása az albumnak, az énekes, Mile Zsigmond orgánuma egy mesélőt idézhet fel bennünk, aki egy hegy élete és az emberiség körkörös természete (háború, béke, háború) között von párhuzamot – mindezt egyenes, higgadt hangnemben hallgathatjuk, amely a fentebb idézett rendet jelzi számunkra.

    A Bajdázó zenéje szuggesztív erejű, spirituális hangulata, vibráló hangképei nem idegenítik el a hallgatót még akkor sem, ha a téma esetleg fájdalmas. Stílusuk befoghatatlan – meglehet, tényleg a börzsönyi levegő sugallatára lett ilyen. Ha így van, akkor vágyom a többi országrész zenéjét, ami belülről fejlődik ki, ami hanggá formálja a lokális tapasztalatokat. Milyen szép és változatos lenne így a magyar zenei kultúra!


  • További cikkek