• Vidéki színházmustrára fel!

    Bemutatók a 2018/19-es évadban

    2018.09.14 — Szerző: Hekler Melinda

    Az országos médiában általában a budapesti színházak műsorát övezi kiemelt figyelem, pedig a kevesebb publicitást kapó, vidéki intézmények ez évi programja is kecsegtet izgalmasnál izgalmasabb előadásokkal.

  • Vidéki színházmustrára fel!

    A vidéki színházak 2018/19-es műsorában a szokottnál nagyobb változatossággal találkozhatunk. Így is akad néhány olyan darab, amit több társulat is bemutat: például a Chicago című musicalt érthetetlen okokból nem unta még meg kis országunk összes rendezője és nézője. Tamási Áron Énekes madarának szövegkönyve évtizedekig porosodott színházak padlásain, de ebben az évadban két teátrumban is bemutatásra kerül. Talán idén kevesebb ősbemutatót tartanak, de ez érthető, hiszen vidéken szeretnek biztosra menni a műsorválasztás során. Sok előadást így is csak tíz-tizenöt alkalommal játszanak, és a kötelező olvasmányokra legalább a környék iskolásait be lehet ültetni.

     

    Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor

    Weöres Sándor Színház, Szombathely // Rendező: Mohácsi János // Bemutató: 2018. október 5.

    A Mohácsi testvérek először állítják színpadra Gogol klasszikusát. Kíméletlen és hazug hivatalnokok sajnos nem csak a cári Oroszországban éltek, mert a darabot mindenhol érti a közönség. A történet abszurditása és képtelensége erősíti a néző világgal kapcsolatos bizalmatlanságát, ám A revizor humora oldja ezt a feszültséget mindaddig, míg a Polgármester el nem mondja emblematikus mondatát: „Mit nevettek? Magatokon nevettek!” Szombathelyen a Polgármester szerepében a friss Jászai-díjas Bajomi Nagy György lesz látható.

     

    Vidéki színházmustrára fel!

    Peter Shaffer: Black Comedy

    Vörösmarty Színház, Székesfehérvár // Rendező: Mohácsi János // Bemutató: időpont később

    Néha nem a világosság mutatja meg a dolgok igazi valóságát, hanem éppen sötétség kell a lelepleződéshez. Brian, a fiatal szobrászművész fontos vendégeket vár: menyasszonyának katonatiszt édesapját és egy műgyűjtőt, akire potenciális vásárlóként tekint. A vacsora kezdetekor azonban hirtelen áramszünet lesz, így olyan bonyodalmak keletkeznek, amiket nem lehet egykönnyen elhárítani. Közel harminc éve van műsoron Magyarország különböző színházaiban Peter Shaffernek, az Amadeus és a Equus szerzőjének ez a könnyed komédiája. Kikapcsolódni vágyóknak tökéletes választás.

     

    Vidéki színházmustrára fel!

    Tracy Letts: Augusztus Oklahomában

    Csokonai Színház, Debrecen // Rendező: Keszég László // Bemutató: 2018. november 16.

    Végre egy darab, amit még nem játszottak unásig Magyarországon! A kamaradráma izgalmas dialógusai lekötik a figyelmünket, mert az élet nagy és megemészthetetlen kérdéseiről esik szó kíméletlenül: halálról, fájdalomról, függőségről, testvéri szeretetről, testvérviszályról és hűtlenségről. Az elmúlt évek legnagyobb Broadway-sikere, felkavaró krimi, érzelmektől fűtött vígjáték, családi mese, amin finoman átsejlik az amerikai indiánsors. Különleges családot láthatunk a színpadon, de mégis lehet velük azonosulni, mert ha küzdelmeik összessége nem is, de egy-egy szelete a mi osztályrészünk. Kivéve, ha áltatjuk magunkat.

     

    Vidéki színházmustrára fel!

    Závada Pál: Az utolsó üzlet

    Szegedi Nemzeti Színház // Rendező: Lukács Andor // Bemutató: 2018. november 23.

    Závada Pál művének ősbemutatójához a szegedi közönségnek lesz szerencséje. A szerző még e percekben is írja darabját, így a helyi színházi évadban egyelőre erről az előadásról lehet a legkevesebbet tudni. Annyi bizonyos, hogy Barnák László – frissen kinevezett – igazgató ezt a bemutatót várja a legjobban, hiszen sikerült volt egyetemi osztályfőnökét, Lukács Andort felkérnie a rendezésre. A történet 1944-ben játszódik, főszereplői az ország leghatalmasabb vállalatbirodalmának tulajdonosai, de zsidó származásuk miatt üldözöttek. Az előadás az ő utolsó farsangjukat mutatja be a kastélyban.

     

    Vidéki színházmustrára fel!

    Lars von Trier: A Főfőnök

    Pécsi Nemzeti Színház // Rendező: Paczolay Béla // Bemutató: 2019. február 8.

    Aki a fanyar, skandináv humort szereti, annak ott a helye a Pécsi Nemzeti Színházban. A mai világban teljesen elképzelhető történet kerül a színpadra: a főnököt soha nem látta egy alkalmazott sem, e-mailben kommunikál mindenkivel. Amikor mégis meg kell jelennie, az igazi főnök felbérel egy színészt, hogy játssza el a szerepet, de természetesen hiba csúszik a számításába. A műben a konfliktuskerülés magas fokon zajlik, de úgy tűnik, a szembenézés, a szembesítés nem úszható meg. Lehet, hogy a mi főnökünk is jobban tart tőlünk, mint gondolnánk?

    Leadfotó forrása: nol.hu


  • További cikkek