Szexi Mikulás szüzet szüntet

Az Átrium Film-Színház tavaly óta lehet alternatíva azok számára, akik Buda népszerű színháza mellett egy kísérletezőbb vagy épp szókimondóbb, „tökösebb” kínálatra (is) vágynak, de még a „nagyon alternatívon” innen. Míg előbbire Bozsik Yvette családon belüli erőszakot tárgyaló előadása jó példa, addig utóbbi kategóriában a már csak Alföldi szereplése miatt is népszerű Vaknyugat említhető a tavalyi évad terméséből.

Az idei ősz első bemutatója már címében is ezt az irányt képviselte: pikantériát és ötletes pörgést ígér. Pedig A szűz, a sóher, a Mikulás és a többiek egy Machiavelli-, vagyis késő reneszánsz komédia átirata, amit nem mellesleg az első nem antik minták alapján írt olasz klasszikusként tart számon az utókor. Ebből kifolyólag rögtön kérdéses, miért gondolhatták az alkotók, hogy az idős férjéhez hű, erényes nő mégoly fondorlatos becserkészésének története működő sztori lehet számunkra. Hiszen az „erényes” szó már önmagában is korhű kulisszák és kosztümök, valamint „mókás” kedélyeskedés után kiált.

Divinyi Réka ezt felismerve vetette be filmforgatókönyves írói-dramaturgi tudását, a címszereplő hódítót újgazdag átutazóként (Horváth Szabolcs), sofőr barátját táskája márkájára is sokat adó melegként (Borsányi Dániel), tanácsadóját alkoholista tanárként (Rózsa Krisztián) és az idős, felszarvazás előtt álló férjet – beszédes, Rövid Vid néven – mint kapzsi és nem utolsósorban korrupt polgármestert (Szerémi Zoltán) szólaltatva meg, miközben a sikamlós, áthallásos vagy épp vaskosabb poénoktól sem riadt vissza. Sikerrel, hiszen ahogyan az egykor még a termékenység jelképeként ismert mandragóra, más néven „ördög almája” nem tud számunkra olyan titokzatos növény és egyben sokértelműen csalogató cím lenni, mint 500 évvel ezelőtt, a sztori és a párbeszédek egyaránt csupán nagy változtatásokkal működőképesek a színpadon.

Más kérdés, hogy az amerikai kultfilmek könnyedségét megidéző, a jeleneteket a végkifejletig tempósan váltogató (megvágó) dramaturgia, illetve az ezt korrektül kiszolgáló rendezés mit tud segíteni a már említett alapszituáción, illetve a még átírva is igen erőltetett bonyodalmakon. Hogy a polgármester felesége, aki nem mellesleg egy exprosti lánya, milyen megfontolásokból akar hű lenni idősödő, és ami talán még rosszabb, buta és sóher férjéhez (egyáltalán, miért ment hozzá?), illetve anyja nógatása ellenére miért marad egy porfészekben, ahol a könyvesboltot csakis ő látogatja, még csak-csak alá van támasztva egy jelenet erejéig (a szép Zsuzsanna rossz múltú anyja ellen lázad tisztességével). De hogy az eredeti darabban szereplő cselszövés miért nem íródott át hihetőbben a mába, az amúgy mai divat szerinti ruhákat hordó és egy igen realista-beleélős játszási módhoz ragaszkodó színészeket tekintve kevéssé érthető, sőt hitelt rontó. Legfőképpen a karakterek hitelét, ami egy-egy ponton még harsány túljátszásra is készteti a színészeket (akiknek ráadásul fenn kell tartaniuk a történések csavarosságának és a feszültség fokozódásának látszatát).

És talán itt van a Mikulás „elásva”, mert hiába idézik be a szereplők megfelelő helyen (a csábító hadművelethez kölcsönkért, hányástól bűzlő Mikulás-álruha kapcsán) a „Hé, hóember” slágerét egy utalás erejéig, és hiába mégoly üdítő Lázár Kati bárcás anyafigurája, értekezzen bár a punci vagy más néven „ananász” erejéről, az előadás és a karakterek nem kelnek életre, csupán a szöveg kínálta ötletek.

Ezek egy-egy kiüresedő jelenettől és túlzástól eltekintve kétség kívül viccesek, olykor még bevállalósak is, érintenek aktuális problémákat (meleg sztereotípiák, tanárok reputációja, közéleti korrupció, egyházi megvesztegethetőség, a nőiség mint áru stb.). Egészen addig, amíg Zsuzsanna meg nem szólal. Szerepében Nagyváradi Erzsébetnek valamiféle jellemet és fejlődést kell(ene) felmutatnia, hiszen a konfliktus leginkább az ő térfelén van. (A többiek rendre belemennek mindenbe – tőlük egy idő után valahogy nem is várunk többet, oly flott az egész).

Zsuzsanna alakja szándékoltan más, de kisreálban adva át magát a tragikus hősnő szerepének – egy jóképű férfi udvarlását könnyek közt utasítva el – kevéssé működik, sőt. Erre tesz még rá egy lapáttal, hogy a Spirites-feldolgozás nem hagyja annyiban a Machiavelli-féle könnyed véget, inkább hirtelen fordulattal női emancipációba vált, s tanulságot kínál.

E végtől eltekintve az események egyre kiszámíthatóbb volta miatt egyáltalán nem biztos, hogy Zsuzsanna figuráját ne lehetne kevéssé vagy másképp komolyan venni. A vidéki kisváros állóvizében (porában) a főhősnővel intimtornázó és a fürdőfelújításért egy kis szexuális szolgáltatást már csak unalomból is szívesen vállaló szomszédasszony vagy az iskola tetejét elkótyavetyélő tanár más rendezési irányt villant fel: egy lepukkant, romlott vidéki közegnek megfelelőt, már-már egy szatíráét.

Ez esetben az egész produkció túlmutatna a végeredményben mégiscsak csináltnak, sztereotípnek ható, ámde olykor tagadhatatlanul szórakoztató voltán. A Machiavelli-darab a ma nézője számára is élvezhető átültetésén túl nyomatékosan plusz tétet is vállalna ezzel (ami eredetileg mintha szándékában is állt volna), és az előadás talán a főhősnő ízléses fehéremű-villantásáig sem ülne le az első részt követő szünet után.

Pontszám: 5/10

Divinyi Réka:  A szűz, a sóher, a Mikulás és a többiek – a Spirit Színház előadása
Rendezte: Magács László
Bemutató: Átrium Film-Színház, 2013. szeptember 20.
Következő előadások: Átrium, 2013. október 20., 21., 22., november 8., 24.