• Bébit senki sem ültetheti a sarokba!

    2021.05.04 — Szerző: Werner Nikolett

    Az elektronikus zene terén egyre nagyobb számban képviseltetik magukat a nők, a tendencia mögött azonban sok a kérdés. Nehézségekről, megkönnyebbülésről és rejtőzködésről beszélgettünk Dányi Krisztinával (morningdeer/Gloria), Mayer Fannival és Takács Dorinával (Дeva).

  • Дeva  Fotó: Tar Ágnes
    Дeva
    Fotó: Tar Ágnes

    Az általatok képviselt csoporthoz kevés hasonló van a hazai művészvilágában. Underground zenétek egy viszonylag szűk közönséghez szól, ráadásul a fiatal, önmagukat kifejező nők táborához tartoztok. Nem ennek az elegynek kedvez a nagyérdemű.

    Takács Dorina: 

    Valahol tényleg hátrányból indulunk: a felsorolt keretek között nem könnyű feladat letenni valami olyat az asztalra, amire felfigyelnek az emberek. Sokszor szomorú leszek, ha megnézem a leghallgatottabb dalok és legnézettebb videók listáját, mivel ezek általában nem művészi céllal készített munkák.

    Mayer Fanni: 

    Éppen ennek köszönhető, hogy egyre több figyelem terelődik az olyan típusú női előadókra, mint amilyenek mi vagyunk – nem beszélve Dorináról, aki a vizuált is maga csinálja, vagy Krisztáról, aki nemrég olyan kifejező képekkel jelentkezett, hogy leesett az állam. Ez egy trend, amihez egyre többen csatlakoznak, és ami a zenei irányzatokra, valamint a közönségre is hatással van. Viszont a nemünkre vonatkozó tény ennél nehezebb kérdés: szembesültem már azzal a felvetéssel, hogy mégis kinek a kicsodája vagyok. Ennek semmi köze a zenémhez, itt pontosan arról van szó, hogy

    nem az előadót, hanem a fiatal nőt látják bennem, aki az előítéletek kereszttüzében áll, főleg, ha figyelem szegeződik rá.

    A megkülönböztetés érzése tehát egy valós probléma?

    M. F.: 

    Minden területre érvényes, hogy a nőknek többet kell teljesíteniük a komolyan vehetőség érdekében: egy versenyfutáshoz tudnám hasonlítani, ahol mindig gyorsabbnak kell lennünk a férfiaknál, különben lemaradunk, és senki nem néz hátra. Ezért amikor zenekarral játszom, inkább maszkulin energiákkal működöm, mert valamiért az „irányítást”, a frontemberséget összekapcsoljuk ezzel – miközben ha bevonnánk a feminin energiákat is, az egész sokkal kiegyensúlyozottabb lenne. Egyébként a zenélés, hála istennek, egy ennél jóval spirituálisabb dolog, ahol az ilyen különbségek gyakran teljesen elmosódnak, és csak a muzsika számít.

    Meyer Fanni  Fotó: Rédling Hatta
    Mayer Fanni
    Fotó: Rédling Hanna

     

    D. K.: 

    Soha nem definiáltam magam női előadóként – talán éppen emiatt nem veszem fel a megkülönböztetésre utaló jeleket. Arra viszont én is tudok példát mondani, hogy a technikai személyzettel, akik jellemzően férfiakból állnak, olykor nehéz volt együttműködni. Személyes konfliktusra is emlékszem, ami valószínűleg abból fakadt, hogy nőként nem vették komolyan a szakmai véleményemet.

    A zeneipar technikai oldalát képviselő szakemberek között nagy az egyenlőtlenség, ugyanakkor mára több női producert ismerünk – hozzátok is közel áll ez a terület.

    T. D.: 

    Ez most különösen aktuális, mivel nemrég fejeztem be egy producerképző workshopot, ahol tízből ketten voltunk lányok. Ez szintén azt sugallja, hogy túlnyomó többségben a férfiaké ez a terület. Talán épp ezért gyakran nem merünk kérdezni, ha a technikáról van szó, és emiatt is elég lassú ez a folyamat. Ennek ellenére szerencsére egyre több női producerről lehet hallani.

    D. K.: 

    Mindegyik állítással egyetértek: valóban egy olyan tendencia hódít, amely szerint egyre több női előadó kap figyelmet a produceri tevékenysége miatt, még akkor is, ha egy nagyon szűk körről van szó – tudtommal jelenleg világviszonylatban ez négy százalék. Akkor beszélhetnénk még több ilyen alkotóról, ha a lányok bátrabban vállalnák a műszaki területekkel kapcsolatos nyitottságukat. Ugyanis sokszor csak arról van szó, hogy nem mernek kérdezni, mert félnek, hogy kínos.

    M. F.: 

    Így szocializálódtunk.

    Azt sulykolták belénk, hogy bizonyos területekhez csak a férfiak vagy csak nők érthetnek, emellett sok ágazatban voltak alulreprezentáltak a nők, vagy egyszerűen lehetőségük sem volt megmutatniuk, mire képesek.

    Ez a tendencia ma erősen változóban van, de még hosszú az út az egyenlőség felé.

    Hogyan válhat hitelesebbé egy technikai feladatokat ellátó nő, egyáltalán egy női előadó?

    M. F.: 

    Ugyanúgy, mint egy férfi vagy bármilyen nemi identitású előadó: ameddig önazonos, nyert ügye van. Ezekben a kérdésekben intuitívan döntök, és amikor látom, hogy egy adott zene szinte kifakad az énekesből, akkor már bizalmat előlegezek neki.

    T. D.: 

    Én is mindig a megérzéseimre hallgatok, ha egy mű hitelességéről van szó. Amíg valakinek a művészete önmagából fakad, és semmiféle külső tényező – pénz, mások véleménye, kritika – nem befolyásolja, addig az eredeti is marad.

    D. K.: 

    Én ennél sokkal analitikusabb típus vagyok – dolgozom is rajta, hogy ezt a női sajátosságnak aposztrofált intuíciót a mindennapi életembe beépítsem. A hitelesség kulcsa számomra az identitástudat, amiről Fanni is beszélt: minél nagyobb százalékban vállalja magát egy előadó, annál megnyerőbb. Ehhez persze egyszerre kell ismerni az erősségeket és a gyengeségeket, majd azokat úgy használni, hogy valami több szülessen. Nagy kedvencem PJ Harvey, aki néha gátlástalanul hamisan énekel, mégis mindenki elnézi neki, hiszen mellette száz százalékban jelen van, és persze fantasztikus szövegeket ír.

    Az imázsépítésről és az önvédelemről beszéltünk Fannival még az interjú előtt.

    M. F.: 

    Sokszor szerintem felesleges erőltetni a mesterséges kép felépítését, mert a saját stílus az idő múlásával kialakul.

    A színpadon eleve elrendelt, hogy másképp viselkedik egy előadó:

    én például sokkal merészebb vagyok, és ez egyre határozottabban jellemez, ezért nem gondolom, hogy szükségszerű lenne magamra aggatni valamit pusztán az önvédelem jegyében. Persze tudom, hogy egy álca megvédheti a kompromittáló videoklip szereplőjét a támadásokkal szemben – jó példa erre Lady Gaga, aki szélsőséges megjelenésével kapcsolatban elmondta: ez egy védekező mechanizmus volt, ugyanis mint Stefani Joanne Angelina Germanotta nem tartotta magát elegendőnek.

    D. K.: 

    Gloria szintén egy létrehozott karakter: valahol én vagyok, valahol egy fikció. Szerettem volna, ha ezúttal nemcsak zenében, de képben is megtestesül, amin munkálkodom. Ebben segített Szombat Vica, akivel együtt fejlesztettem ki ezt az alteregót. Így jött létre Gloria, mindazon gondolataimnak és érzelmeimnek kifejeződése, kiterjesztése, melyeket a muzsika hordoz magában. Mindennek attól lesz jelentősége, ha jelentőséget tulajdonítunk neki: ha azt mondjuk, hogy Gloria én vagyok, akkor valóságképpé válik a látásmód.

    Gloria  Fotó: Szombat Éva
    Gloria
    Fotó: Szombat Éva

     

    T. D.: 

    Amikor egy előadó kialakít egy új képet, azzal valahol azonosulnia kell – ez látszik Gloria projektjén is. Ezért az imázst én kettébontanám: az egyik a művészi produktum, az önkifejezést támogató cél, a másik pedig a kényelmes pajzs, ami mögé el lehet bújni, és megnyugvást ad.

    Pontosan látjuk, hogy David Bowie-ból kevesebb van, mint Lady Gagából: a férfiak kisebb arányban öltenek jelmezt. Miért jellemzőbb ez a pajzs mint megoldás a női előadókra?

    T. D.: 

    A jelmez megvéd attól, hogy saját valónkba kössenek bele, így ha esetleg kritika éri az előadót, az nem hatol olyan mélyre. Kijelenthetjük, hogy az idők folyamán a női nemet sok sértés és megaláztatás érte, ebből fakadóan nehezebb is ország-világ elé kiállniuk teljes „meztelenségükben” – talán ezért is hajlamosabbak nagyobb arányban jelmezt ölteni a színpadon.

    M. F.: 

    Nem gondolom, hogy több női előadóra lenne ez jellemző, csak valamiért az utóbbi miértjei jobban foglalkoztatják a közönséget. Sajnos társadalmilag még mindig elfogadott, hogy amit egy férfinak szabad, az nem megengedett egy nőnek. Ezen felül az emberek sok esetben feljogosítva érzik magukat, hogy megmondják egy női előadónak, miképp öltözzön, viselkedjen, mit csináljon, vagy mit ne csináljon a testével, ha sikeres akar lenni, vagy ha azt szeretné, hogy komolyan vegyék. A legutóbbi dalomhoz készült videoklipben az érzékibb énem dominál, amiért kaptam meleget és hideget is.

    Ha persze egy kreált kép mögött teszem ugyanezt, valószínűleg nem hatnak rám olyan erősen a megjegyzések.

    Sok negatív kritika éri az önmagukat vállaló nőket, ezért megértem, ha valaki inkább egy pajzs mögül mutatja meg a szenzitív és esetlegesen erotikus oldalát.

    D. K.: 

    Vannak olyan női előadók, akik bátran vállalják a szexis témákat, és vannak, akik sosem mernének így megnyilvánulni, ha van pajzs, ha nincs. Az utóbbi hátterében az állhat, hogy féltik a művészetüket, pedig erre már nincs szükség. Ott van FKA Twigs, aki a visszatérő single-jéhez egy rúdtáncos videót készített: több hónapon keresztül edzett, hogy hitelesen megjelenítse a dal témáját adó újjászületését, és itt nem magamutogatásról van szó, sokkal inkább arról, hogy bátran vállalja a testét, kézben tartja a saját művét, és egy percre sem mond le a hitelesség zálogáról, az önazonosságról. Senkinek sem érhet kevesebbet a művészete azért, mert nő, mert mesterséges imázst épít, vagy mert kevesebb technikai ismerettel rendelkezik.

    bb


  • További cikkek