Mítoszok, emlékezés, Kortárs

A Kortárs decemberi lapszámának képanyaga a karácsonyhoz és szilveszterhez illően kellőképpen sokszínű és izgalmas lett. Katz András személyében egy igazi független alkotót ismerhetnek meg az olvasók, aki vérbeli autodidakta művészként egész életében ragaszkodik a szabad alkotáshoz. Novotny Tihamér, a lap képanyagának összeállítója személyes hangú írásában – barátságukat is megidézve – a művész izgalmas életútjával párhuzamba állítva mutatja be képeinek, stíluskorszakainak állomásait, az alkotói folyamatok kanyargós útját. Katz a neoavantgárd szellemiségű MAMŰ (Marosvásárhelyi Műhely) csoport tagja volt. A magyarországi viszonylatban leginkább feLugossy László vagy ef. Zámbó István művészetéhez kapcsolható, autonóm, színes, egyszerre szürreális és bizarr világú művész szakképzettsége szerint finommechanikai műszerész, de dolgozott pékként, nyomdászként, hegesztőként, szakácsként. 1992-től, mintegy huszonöt éves „hallgatás” után Katz újra alkot, és Novotny az életpálya bemutatása mellett ennek az újraindulásnak rögzítette pillanatképeit.

G. István László mitikus versei sajátos térbe vezetik az olvasót. Ausztráliától Indián (az Andamán-szigetvilágon) át Afrikáig a kevéssé ismert mitológiák tükrében születik meg újra a nyelv – e versek különleges, hol imaként, hol örömhírként, hol mondaként, hol ráolvasásként hangzó, a szavakat is új jelentésességgel felruházó nyelve. Ez a beszédmód egyszerre táplálkozik a természet és az isten(ek) teremtményeinek aprólékos megfigyeléséből, illetve a kreatúrák körforgásszerű tevékenységeinek regisztrálásából, amelybe ugyanúgy beletartozik a pusztítás vagy a halál, mint a teremtés.

A Nommók

(részlet)

Mikor meglátják anyjukat meztelenül,
aki a beszéd készségét elvesztette,
az ujjak számának megfelelően tíz
maréknyi szöszből szoknyát csinálnak
a földnek. Az összesodort nedves szösz
tartalmazza a szót – ez lesz a beszéd
készsége, a világ első nyelve. A föld
méhe ekkor lesz hangyaboly,
s a nommo-fiú elvezeti az első ősatyát
a bolyba, felkínálja neki nővérét-anyját.

Egészen más költői hangot hallhatunk ki Simon Adri Ötszáz kép című szerelembúcsúztató verséből, amely a telefonból zúduló, lementendő fotóknak köszönhetően az emlékezés és elengedés tanúivá teszi olvasóját. A felvillanó képeknek hála a Susan Sontag-i birtoklás megélése után fokozatosan veszítjük el a kapcsolódást a szerelmesekhez, ahogyan ők is egymáshoz, az utóérzet mégsem marad tragikus. A versírás technikai apparátját könnyedén birtokló és alkalmazó költő a mai líra terepén ritka hatást ér el: humorának hála a drámai egyszerre komikus lesz, a humoros meg véresen komoly.

Ötszáz kép

(részlet)

Sajnáltam, hogy az utolsó közös
képeket dühömben még régebben
kitöröltem, ami maradt, abba
belenyúlok, sötét vagy életlen,

s e pillanatban az sem világos
– Cseke-tó kacsákkal alkonyatkor –,
hogy mire érdemes emlékezni
majd a hullámvasút-kapcsolatból,

de van azért egy-két jobb kép rólunk,
viharban pár pixelnyi menedék.
– Nem lehetett úgy folytatni mindezt,
hogy túl sok és egyszerre nem elég.

Hogy a verseknél maradjunk – kicsit más nézőpontból –, izgalmas részleteket olvashatnak az érdeklődők Pilinszky János lírájának angol nyelvterületen lévő ismertségéről Gömöri György műfordító, irodalomtörténész Pilinszky János angolul című írásában. Sok olyan, a kutatásokat, sőt a versfordításokat is új megvilágításba helyező állítást olvashatunk Gömöritől, amelyek azt is megerősítik, hogy az irodalom, így a költészet fontos eleme egy univerzálisabb kommunikáció meglétének. Fantáziálhatunk Ted Hughes és Pilinszky barátsága kapcsán arról, vajon hogyan beszélgettek tört franciasággal, hogyan készültek a fordítások, és mit jelent az, hogy adott esetben egy szerzői attitűd átüt a fordításon, illetve bizonyos legendák is más megvilágításba kerülnek. Érdekes párhuzam, hogy a Gömöri cikkében emlegetett Csokits János által írt Pilinszky Nyugaton című kötet hamarosan megjelenik angolul. A hírt a napokban olvashattuk a Modern Poetry in Translation oldalán, amelyet Ted Hughes és Daniel Weissbort alapított 1965-ben többek között azzal céllal, hogy ablakot nyissanak az akkor még vasfüggönnyel elzárt világra.

Az élmény-ihlet-inspiráció sorozat ötletadójának, Pécsi Györgyinek az esszéjével zárul le, aki a rá és irodalmi munkásságára is erősen ható filmművészetről ír. A huszadik századi film egy olyan erős, máig ható korszakát juttatja eszünkbe kedvenc darabjainak megemlítésével, a revelatív élmények és újranézések szemezgetésével, amelyek ma is a legjobb mozik közé sorolhatók. Olyan rendezők nevei fémjelzik e darabokat, mint Paradzsanov, Bergman, Pasolini, Jancsó, Tarkovszkij – nevek, amelyek nélkül lehet, de talán nem nagyon érdemes a filmművészettel foglalkozni, és amelyeket méltán emel ki az esszé írója:

„Apró emberként úgy hittem, hogy amit a filmen látok, az is valóság. Ma sem gondolom másként. De erre csak remekművek képesek.”

Az aktuális lapszámba Gróh Gáspár írt kritikát Szilágyi István A hóhér könnyei című, a szerző rövidebb írásait összegyűjtő kötetéről. Márkus Béla válogatta a szövegeket, javarészt az Utunk évkönyveiben megjelentek közül. Ezek az írások egyben a kísérletezés terepei is: ha a nagyregények felől olvasva nem is érezzük olyan jelentékenynek az írásokat, sokat megtudhatunk a Szilágyi-szövegpoétika elemeiről, illetve mindig előbújik egy-egy újdonságnak ható életrajzi motívum is.

A +-18 sorozatban Katona Alexandra a Károli Gáspár Református Egyetem Medialitás és gyerekirodalom című tanulmánykötetről írt kritikát, amely a Gyerek- és Ifjúsági Irodalmi Kutatócsoport egyéves projektjének és az azt lezáró konferencia-előadásának eredményeit tartalmazza. A kötetben található tanyulmányok egyszerre járják körbe a medialitás kérdéseit a gyerekirodalomban, illetve vizsgálják médiumként az adott esetben nem csak könyvszerű gyerekirodalmi és ifjúsági irodalmi alkotásokat. Bár a kiadvány szerkezete kissé ad hocnak hat a kritika alapján, mindenképpen hiánypótló, azonban az írás – ahogy maga a kötet is – azt is sugallja, hogy bizonyos alapkutatások még mindig hiányoznak a gyerek- és ifjúsági irodalom tudományos körökben is elfogadott pozíciójának meglétéhez.

A Kortárs decemberi számát az online térben is átlapozhatja a kortarsfolyoirat.hu oldalon.