• Kétpólusúak

    Kis cél, kis hiba

    2013.06.04 — Szerző: Kosinsky Richárd

    Még be se léptem a galériába, csak az utcáról pillantottam meg egy-két falon lógó munkát, már tudtam, hogy milyen lesz az egész kiállítás. Itt akár be is fejezhetném a recenziómat, innentől kezdve minden csak magyarázkodás lesz.

  • kiállítás

    Forgó Árpád FLUX Galériában megnyílt kiállítása nem rossz – ugyanakkor nem is jó. Érdekes, és csak az. A galériában kitacepaózott tematika szerint a művész a geometrikus-konkrét művészeti irányzathoz tartozik, és végső célja „a tökéletes tárgy” megalkotása… A Kétpólusúak című kiállítás anyagának tehát ez az apropója, kis kitétellel: Forgó „a kép tárgyként való felfogásától néhány éve jutott el a fali objektek készítéséig”. Számomra itt kezdődtek a problémák.

    Forgó Árpád egy olyan tradícióba igyekszik becsatlakozni, amin a már említett hagyomány is túllépett – önmagában ez nem jelentene azonban gondot. Szíve joga, és mint fentebb írtam, a kiállított munkák nem rosszak. Az egyik kicsit „megcsavarja” az ember tekintetét fekete csíkjaival, a másik – a kiállításról a kedvencem – egy álló téglalap alakú, az alsó és felső végén lekerekített fehér doboz, melynek vékony peremét belülről rózsaszín festék borítja. A művész ezzel kellemes reflexhatást ért el, amit leginkább a porózus színhatással tudnék leírni. És akadnak még hasonlók.

    kiállítás

    Nem unatkoztam tehát a kiállításon, de azért közel voltam hozzá, mivel kiszámítható. Aki valamennyire ismeri a művész munkásságát, az valójában hamar kiszerkeszthette fejben a jelen kiállítást, soron következő alkotói lépésként. Sőt, ehhez nem is kell ismerni a művész hátterét, elég jóban lenni a hivatkozott „geometrikus-konkrét” művészettel (ami, hozzáteszem, nem tárgyakat akart létrehozni). Ezért a Kétpólusúak sorozat is kényelmes és frappáns, miközben mégsem mutat újat.

    Ráadásul Forgó minden, a kiállítás kapcsán kitűzött célját elvétette: tárgyakat, objekteket akar létrehozni, de több bennük a közös a festészettel, mint amit bevallana; az alkotások legtöbbjének lekerekítettsége elvileg tárgyszerűségüket szolgálja (a falra fellógatva elméletben ez a tárgy körüljárhatóságának ígéretét hordozza magában, azonban a fal miatt ez meghiúsul), de mivel ez csak részben igaz – a hosszanti oldalak nincsenek lekerekítve –, kimerülnek a gesztusban. Ráadásul kis méretű munkákról van szó, ami jelen esetben szintén nem válik hasznukra.

    kiállítás

    A minimal artot behatóbban ismerők számára ismerős lehet tolvajnyelvem. A kiállításra vetett első pillantástól kezdve elkezdett villogni a fejemben Michael Fried hírhedt tanulmányának (Művészet és tárgyiság, Enigma, 1995/2.) egy passzusa: „Ahogy a tárgy alakja, úgy az anyagok sem reprezentálnak vagy jelölnek semmit, nem utalnak semmire; azok, amik, és semmivel sem többek. […] Egy bizonyos anyag »hajthatatlan milyensége«, éppúgy mint az alak teljessége, egyszerűen kezdettől fogva, vagy már korábbról adott vagy megnyilvánult; ennek megfelelően mindkettő úgy tapasztalódik meg, mint végtelenség, kimeríthetetlenség. […] De nem valamiféle telítettség miatt kimeríthetetlen […], hanem mert nincs mit kimeríteni.”

    Forgó Árpád elemen­táris céljául a „töké­letes tárgy” megalko­tását tűzte ki. E törekvé­sének legújabb fázisát lát­hatjuk a FLUX Galé­riában Kétpólu­súak címmel nyílt kiállí­tásán – ahogy éppen elvéti. Ha „szeré­nyebben” vállal­kozott volna, akár egy érde­kes tár­latnál többet is kapnánk.

    Forgó Árpád: Kétpólusúak

    FLUX Galéria, 2013. május 28. – június 14.

    fotók: Kosinsky Richárd

     

     


  • További cikkek